Keresés ebben a blogban

2017. szeptember 29., péntek

Szente B. Levente (hát mégis) – (ipak)


Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

(hát mégis)

…úgy fognak,
mint őrző kutyák
a vadszagot, mikor
a mindig keresőt lehagyja
most a koldus, a vándor,
a hazatérő, miként
egy kilincset,
kézről-kézre
adnak, szorítanak,
el nem engednek,
csak jönnek és jönnek,
belém lépnek
emlékestül,
ott sokasodnak,
itt gyülekeznek,
úgy tesznek , mintha
otthon lennének,
bennem élnek-halnak,
leköpnek és lenyalnak,
arcul ütnek, megcsókolnak,
lelaknak, más nevében
megáldanak, taposnak,
ó, mit kibír a test, ha szárnyal
az önmagát kereső lélek,
micsoda rettenet, ahogy közben
mardos a hideg belülről,
a test-tájaim szócsaták zúzzák, törik,
fogvacogva már, csontjaim
kificamodva, loholunk hát mégis
a semmi közepén, véges-végig,
valahova, el, el innen, csal el, mondják
vacogva az emberek –
aztán néha mikor elhagynak,
szomorúan bár, de emlékezem:
csöppnyi meleg kéne,
lehetne tenyered
szívem melegében,
de ki vagyok én, ha
te is ezt érzed…

(ipak)

...kao psi čuvari
miris divljači
tako me hvataju, kad
imućni za prosjakom
lutalicom, povratnikom
zaostaje, kako
jednu kvaku
iz jedne u drugu ruku
daju, stiskaju,
ne ispuštaju,
samo dolaze i dolaze,
sa uspomenama
u mene prodiru,
tamo se gomilaju,
tu se okupljaju,
prave se kao
da su doma,
u meni žive i umiru,
pljuju me i poližu,
šamaraju, ljube,
napuštaju, u tuđem imenu
me blagoslove, gaze,
o, telo svašta podnosi, ako
duša koja sama sebe traži lebdi,
užas je kako me usput
zima iznutra ujeda,
predele mog tela prepirke drobe,
već cvokotam, kosti su mi
iščašene, ipak u središtu ništa
jurimo, od početka do kraja,
nekud, dalje, dalje odavde, kažu
ljudi cvokotajući –
posle kad me koji put ostavljaju,
sa setom, ali se sećam:
delić topline bi trebala,
u toplini mog srca
možda tvoj dlan,
ali ko sam ja ako
i ti isto osećaš...

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése