Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –
|
Az apatura ilia haláltánca
Ó, édes Szapphóm, ölelésed oly szoros,
s én mégis csak egy árnyat érzek,
s bár mondják: Ez helyes! – temetni még
nem akarok. Büszkeség kimondani, mert
ma már szégyen: láttalak a borús égen.
Gongüla és Anakrótia vagy Phaón? Csak azt
ne mondd, hogy mindhárom! – örvendve
a szónak s jó bornak, bár készültek
sokan megváltani a világot, hidd el
nekem, csak a rím kedvéért ettek piláfot.
És most szólj, Szapphó, valóban oly vadak
az érzelmek? Vagy csak te láttad (és
láttattad) úgy? Végeredményben nem számít,
hisz konok korok elé nézünk, néha talán
félünk, de... Igen, volt még valami: Szapphó néni.
|
Samrtni ples apature ilie
O,
slatka moja Sapfa, zagrljaj ti je tako čvrst,
ja ipak samo jednu senu osećam,
i mada kažu: Tako je! – sahraniti još
ne želim. Sa ponosom kažem, jer danas je
već sramota: na oblačnom nebu video sam te.
Gongila i Anaktorija ili Faon? Samo nemoj
to tvrditi, da svi zajedno! – mada radovajući
se
rečima i dobrom vinu mnogi su se
spremili svet spasiti, veruj mi,
pilava samo zbog rime su jeli.
I sad, Sapfa reci, osećaji su zaista
tako divlji? Ili samo si ti videla
(i dala da se vidi) tako? Na koncu konca sve
jedno je,
ta tvrdoglava razdoblja stižu, možda katkad
bojimo se, ali... Da, bilo je još nešto: teta
Sapfa.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése