Szabó Palócz Attila Слике са Дунава – Képek a Dunáról

 

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Слике са Дунава¹
 
Дунав... почетак и крај приче о савести,
канџа девојачке невиности,
пореклом из бизарних шума Германије...
 
Дунав... почетак и крај приче о стварности,
решеност и разрешеност,
слике се мењају, живахни таласи цветају
 
Дунав... почетак и крај басне о људскости,
како бистри поток уме израсти
у џиновски ток водених домашаја
 
Дунав... просно паркиралиште снова,
мизерна страница проклетих белешки,
што пркосе пророчанствима...
 
Дунав... тривијални геније размаженог лица
модрим очима зева, дрвеће клима,
уснула лепотица поспано призива реку
 
Дунав... почетак и крај приче о храбрости,
плитка душа, зверска крв, јуначко оро,
жао ми је драга, нечемо се видети скоро...
 
Дунав... почетак и крај приче о трајности,
губитак наде и буђење јужних ветрова,
ратови се редају, само тако, гине се лако...
 
Дунав... почетак и крај приче о вечности,
у ветру Црног мора избледела застава вијори,
мамац за странца, туристичка стаза...
 
Дунав... вера и вечност се ту састају,
док у зору реком сирене пливају,
тајни рандеву нада и пркосних чежњи
 
Дунав... завој на исеченим венама Европе,
река својим током пресеца крваве црвене линије
зарцтаних граница људских домашаја
 
Дунав... почетак и крај приче о људским врлинама,
морална супстанца бунила зачетка,
корење крајности у очима древних народа
 
Дунав... почетак и крај приче о истини,
река не трпи лаж, нити задах злобних нити,
тајанствен завежљај суморних дана
 
Дунав... река од мрамора,
извајана од руке речних мајстора,
извајана из камена људских векова
 
Дунав... нека му је речна слава!
капи воде достојанства наше воље
теку мирно, људи страсно плове
 
Дунав... почетак и крај приче о времену,
грешници и свеци у сумраку
ту већ давно заједно веслају
 
¹Слике са Дунава – једина песма коју је аутор на српском језику написао

Izvor: autor
 
 
Képek a Dunáról
 
Duna… a mese kezdete és vége a lelkiismeretről,
ártatlan csitri-karom
a hátborzongató germán erdőkből…
 
Duna… a mese kezdete és vége a valóságról,
eltökéltség és felmentés,
változnak a képek, virgonc hullámok a szélben
 
Duna… a mese kezdete és vége a jóindulatról,
ahogy a kristálytiszta patakból
mindent sodró, hömpölygő óriás kel életre
 
Duna… az álmok egyszerű pihenője,
a jóslatokkal dacoló átkozott jegyzet
esendő lapja…
 
Duna… negédes arcú elcsépelt zseni,
kék szemével ásít, fákat gyökerestől tép ki,
az álomba merült szépség a folyót bágyadtan idézi
 
Duna… a mese kezdete és vége a bátorságról,
sekély lélek, vad vér, hősi ének,
sajnálom kedvesem, közeli találkánk elmarad…
 
Duna… a mese kezdete és vége a szakadatlanságról,
reményvesztés és déli-szél ébredés,
sorozatos csaták, oly könnyen jő a halál…
 
Duna… mesekezdet- és vég az örökkévalóságról,
a Fekete-tenger szele lengeti a kifakult zászlót,
idegeneknek csalétek, jöttmenteknek ösvény…
 
Duna… itt találkozik a hit és az öröklét,
míg hajnalban a folyóban szirének úsznak,
titokban botlik egymásba a makacs vágy és a remény
 
Duna… kötés Európa felvágott vénáin,
sodrásával az emberi lehetőségek
vér-vörös vonalakkal megrajzolt határait
 
Duna… mesekezdet- és vég az emberi erényről,
az eredendő önkívület erkölcsös anyaga,
az ősi nemzetek szemében a végletek gyökere
 
Duna… mesekezdet- és vég az igazságról,
a folyó nem tűri a koholmányt, sem a gonoszok leheletét,
komor napok leplezett kötege
 
Duna… márványfolyam,
folyami mesterek formálták,
emberi századok kövéből vájták
 
Duna… legyen övé a folyami dicsőség!
a kedvünkből, méltóságunkból álló vízcseppek
nyugodtan folynak, lázasan eveznek az emberek
 
Duna… mesekezdet- és vég az időről,
az alkonyatban vétkesek és szentek
itt ősidők óta együtt eveznek
 
Fordította: Fehér Illés

Szabó Palócz Attila Miért szeretnek a kacsák a tengeren? – Zašto li vole patke na moru?

 

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Miért szeretnek a kacsák a tengeren?   miért szeretnek a kacsák a tengeren? – azért, mert ott nem kukorékolhatnak ébresztőt minden reggel azok a fránya kakasok a baromfiudvarban hajnalok hajnalán   a tengeren csak a halak kukorékolhatnak, de a halak meg különben sem kukorékolnak …a halak azok… a halak… a halak… a halak… ööö… a halak azok halak   a halak nem kukorékolnak a tengeren

Zašto li vole patke na moru?   zašto li vole patke na moru? – jer tamo svako jutro rano jutro oni ubogi petlovi u kokošinjcu za buđenje kukurikati ne mogu   u moru samo ribe mogu kukurikati ali ribe ionako ne kukurikaju …ribe su… ribe… ribe… ribe… ovaj… ribe su ribe   ribe u moru ne kukurikaju    Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://szabadmagyarszo.com/2020/02/16/miert-szeretnek-a-kacsak-a-tengeren/

Szabó Palócz Attila Katalektikusan – Katalektično

 

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Katalektikusan
 
                                          a költő köszöntése
 
csak tolnai képes
la fontaine-nek nevezni el egy mezei egeret
s az istráng fekete szalagjait
tanulmányhoz kötni, szorosan rögzíteni,
mint a küllők árnyjátéka az éjszakák
tompa városi lámpáinak fényében, oly expresszív,
mint a hajnalban az utcán elfutó cigánylányok,
vagy hátrahagyott gyermeteg lábnyomuk a porban,
fuvallat cincálja most, de rálicitál a meteorológia…
csak tolnai képes megmérni a békák vérnyomását
a márványépületek közt,
hol a rossz álmaiból ébredező városra omlik a kétely,
s agyon is nyomja talán a talány állványzatán,
keresve a sólyom pulzusát
a hüllők EKG-ján,
a zebra, a marabuk, a pelikánok, s oroszlánék
Röntgen-képein
azt a tűréshatárt, a megfoghatatlan szerzői kézjegyet,
ami képzőművészetté lényegíti,
avatja – minősíti át – a festék vegytanát,
mert vérrel kellene festeni,
arcokat, mosolygót, tébolyt, makacskodót, napocskát,
hogy harmadnapra megbarnulva színesítse át
a tömött fehér zsákokat a cigánylányok kezében,
fodrosítsa, díszesítse, ékesítse fel
a halál rezgő zöld kesztyűjének márvány árnyékát,
a torta gyertyadombján égetve meg magát,
mert kettő van,
s ízesítem gondos, zsenge, szaftos jajszavakkal
a köldökpórázba égetett tenyérnyi vakolatot,
hulló, málló, salétromos, füstködös termekben felázott ér,
talán folyóink egyike tévedt el ennyire parttalan,
szüntelen áramlással mosva magába, hömpölygetve
tornyunk ábrázatát, barokkos kínt, szecessziós keservet,
mert csak tolnai képes együtt nevetni a húsevő virággal,
cérnasugarakba fonódni rezzenéstelen arccal,
ahogy immár kilábalunk az őszből, jön a tél is
csakhamar,
a havat pedig
a havat pedig
a havat pedig
az idén is…
ahogy az évek múlása ritmust ad a hólapátnak,
ki kell takarítani a kertet, az udvart, a tájat…
amelyben a homokzsákok most is csak arra kellenek,
hogy azokkal püföljék az egek a vizet,
dölyf hullámokat szabadítva rá
megannyi álmatlan éjszakánkra,
melyekben Orpheusz a nyitott ablaknál
jegyzeteit rendezgetve igyekszik
felhúrozni, s versenyre kelni
a korszerű fegyverek és a női lábbelik formájával,
miközben a cseresznyevilág újfent lángra kap,
spontán égésben, spontán ellobbanásban,
spontán abortuszban,
spontán vetélésben, spontán tévedésben,
igyekszik túlnőni a kád zöld forrásán,
s amint kilép, a meder szűkre,
még ennél is szűkebbre már nem szabhatja,
még ennél is szűkebbre, minden eddig látottnál
szűkebbre,
minden elképzelhetőnél és a nagyváros rémálmainak
csendjébe
vizionált képzeteknél is szűkebbre az éj zöld deltáját,
csak tolnai képes térdig süllyedni a forró homokba
a palatetőn futva, s ha megszólal a csatorna
barackmagillatú kürtjének hangján
a hermelinnyomok selyemhúrjának himnusza,
majd új lantját is megpendíti tán…
 
…igen, itt találtuk hajdan azt a gerlekoponyát!
lidércfény vált belőle
lidércfénnyé lényegülve…
s vér hullámzik azóta is a porcelánszarvasban
 
…igen, itt találtuk hajdan azt a gerlekoponyát!
tolult fel torkunkon már csak látványától is a nyák,
cseleztünk vadakkal nagy-nagy rakományt,
amely lerakódott, mint a zálog…
 
s ma még utolszor,
utoljára ím…
a zálogház lépcsőjén ülve látjuk még, hogy ide látszik
az
ARARÁT
százszor megismételve
százszor megismételve
százszor megismételve
 
Forrás: https://szabadmagyarszo.com/2017/02/12/katalektikusan/?fbclid=IwAR2PE5ggHOOQj-Ew7Pgn0y6o7E-Qjs8Mozwdc5CyCEdy9VVSr4RI301ouRk
 
 
Katalektično
 
                                          čestitka pesniku
 
tek tolnai¹ je sposoban
jednog poljskog miša la fontenom nazvati
i crne trake štrange
sa studijom povezati, čvrsto fiksirati,
ekspresivan je poput igra senki žbica
u prigušenom noćnom svetlu uličnih svetiljki,
poput ciganki koje zorom ulicom beže,
ili u prašini ostavljeni njihovi detinjasti otisci stopala,
sad lahor ga drmusa, ali svoje i meteorologija doda…
tek tolnai je sposoban tlak krvi žaba
između mramornih zgrada izmeriti,
gde sumnja iz ružnog sna probuđenog grada pada
i na postolju omame možda i zgnječi
tražeći na EKG-u gmizavaca
puls sokola
na RTG snimcima
zebra, marabua, gemova i lavova
onu granicu trpljenja, neuvatljiv paraf autora
koji hemiju boja u likovnu umetnost
promovira – prekvalificira – uzdigne,
jer slikati krvlju bi trebalo,
lica, osmehnuta, bezumlje, okorelost, sunce,
da trećeg dana u rukama cigančica
natrpane bele džakove u braun prefarba,
sebe na brežuljku sveća torte oprživši
mramornu senku zelene rukavice smrti
nabora, krasi, kiti,
jer dva su,
i u povraz pupka urezanu žbuku veličine dlana
brižljivim, nežnim, sočnim rečima jauka solim,
u trošnim, salitrastim, zadimljenim odajama razmekšana žila
možda je jedna od naših bez korita toliko zalutala reka
koja obraz naše kule, baroknu patnju, secesijsku jad
sa neprekidnim tokom upija, u sebi sapira,
jer tek tolnai je sposoban sa cvetom mesožderom zajedno slaviti,
okamenjenim licem u zrake konca se uplesti,
evo već i jesen napuštamo te uskoro i zima
stiže,
a sneg pak
a sneg pak
a sneg pak
i ove godine…
kako prolaz godina lopati za sneg ritam daruje,
vrt, dvorište, okolinu očistiti treba…
u kojoj džakovi sa peskom samo su za to potrebni
da neba vodu sa time mlate,
kako bi sa gordim talasima
bezbroj naših neprospavanih noći preplavili
u kojima Orfej uz otvoren prozor
sređivajući svoje zabeške nastoji
sa formama modernih oružja i ženskih čarapa
u koštac se hvatati,
svet trešnje ponovo plamtiti počinje,
u spontanom gorenju, spontanom izgaranju,
spontanom abortusu,
spontanom pobačaju, spontanom prividu,
nastoji zelen izvor kade prerasti
i čim istupi, zelenu deltu noći
korito tesno, od toga tesnije, još
i od toga tesnije, od dosad viđenog
tesnije,
od svega zamišljenog i u tišinu more
velegrada
zamišljenih utvara tesnije krojiti više ne može,
tek tolnai je sposoban na krovu od škriljaca trčeći
u vruć pesak se utonuti, i ako se glasom
roga mirisa koštica kajsije kanala
himna svilene žice tragova hermelina oglasi,
možda će i na novom lantu zasvirati…
 
…da, nekad smo i onu lobanju grlice tu našli!
od nje varljiva svetlost je nastala
u varljivu svetlost pretvorivši…
u jelenu od porculana od onda krv talasa
 
…da, nekad smo i onu lobanju grlice tu našli!
već od samog prizora nam se u ustima slina skupila,
golem tovar smo sa zverima zavaravali
što se kao zaloga sleglo…
 
i još jednom zadnji put,
evo poslednji put…
sedeći na stepeništu zalagaonice još vidimo, vidi
se
ARARAT
sto puta ponovljeno
sto puta ponovljeno
sto puta ponovljeno
 
¹Oto Tolnai (Tonai Ottó 1940. – ) višestruko nagrađen mađarski pisac, pesnik. Živi u Srbiji.
 
Prevod: Fehér Illés

Szabó Palócz Attila A libanoni vásáron – Na pazaru u Libanonu

 

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

A libanoni vásáron
 
jártam az utam a Sztüx-parti fák alatt,
a sárgaköves úton,
hullottak a gesztenyék a sétányon az őszben
és közben füttyre állt a szám
harsány zene szólt az állóhajóról,

mindörökre a parthoz láncolva
– Sztüxvirágnak is nevezhettük volna,
ahogy egy kajakban a Sztüxöt is átevezhettük volna
 
volt, vagy lesz, vagy valaha…
 
felettébb valószínűtlen, hogy azon kezdtem volna
valaha is morfondírozni
– gyerekként, ott a Sztüxön evezve,
vízipókokat riasztva szét –,
hogy mit is vennék a libanoni vásárban
(ha egyszer betévednék oda…)
vajh, miféle szuvenírt hurcolnék turistaként bőröndömben,
börtönömben
mindhazáig,
ha nem hal meg Szőcs Géza, így…
ily hirtelen, ily váratlanul
 
mert a bőrönd csak egy börtön,
akármily tetszetős is olykor,
emlékeink szűk cellája,
töredéknyi múltunk koszos fogháza
 
és csak a vadgesztenyék hulltak a Sztüx-menti sétány fáiról,
nagyokat koppanva pattantak tova egy-egy padra esve,
estve volt, úgy bizony,
koromsötét estve, afféle méltán libabőröző,
cipősarkam kopogásától bennem is megfagyott a vér…
 
bevásárlólistával mennék a vásárba
(abba is…) ahogy a férfiak általában a boltba járnak,
bevásárlólistával mennék a vásárba Libanon piacán,
dünnyögve mormognék a kofák között
portékát vizslatva,
a portékájukat méregetve tekintélyparancsoló
értetlenséggel…
 
de
azon a libanoni vásáron
minden ingóságom és minden ingatlanságom
ott hever szerteszét a pultokon,
s hangos szóval kofamód nekem adják el azt, ami az enyém…
 
volt, vagy lesz, vagy valaha…
 
hangos szóval kofamód nekem adják el azt, ami az enyém volt!
a minap még…
csak érkezésnyi időm lett volna
kifényesíteni a dzsinnt rejtő lámpást
csiszolgatni a nagyfater kopottas fényű zsebóráját
foltozgatni feslett ingemet
gombot varrni a kihízott nadrágra
elmosni az ezüst étkészletet
(az ételmaradékot mégse vigyék rajt’ a vásárra…)
rágógumit tömni a födő lyukába
égőt cserélni a lámpában
visszaragasztani bögrém letört fülét
fájlokat másolni a Star Wars-os magyar Pen drive-ra
időrendbe rakni az iratokat a mappában
(faszciklinek is mondták egykor még…)
gerendát vetni vállra
összetörni a borsot a mozsárban
kedélyeket borzolni
kiigazítani a mángorló hibáját
lakkal lekenni a bútorlapokat
csak lett volna időm még
jól célozni a hegyes kérdéseimmel
a mondatok lándzsaszerű végén…
kiélezni a késeket
kipingálni a falakat
konnektorszakadtáig vésni a mintákat a faanyagba
eresznek bádogot hajlítani
karnist szerelni
függönyt szakasztani
pléhvödörbe vizet merni
meszet oltani
ha érkezésnyi időm lett volna még mindebből bármire is
sokkal hasznosabban
töltöm az elmúlt napjaim,
talán büszkeséggel is telve,
önelégültségre kelve…
 
volt, vagy lesz, vagy valaha…
 
csak libát nem vennék semmiképp azon a piacon,
              liba non, non, non…
              liba non, non, non…
             liba non, non, non…
            liba non, non, non…
           liba non, non, non…
 
nem, azt a bevásárlólistámra sem írta fel senki…
 
de azt hiszem,
felettébb valószínűtlen, hogy azon kezdtem volna
valaha is morfondírozni,
hogy mit is vennék a libanoni vásáron
(ha egyszer betévednék oda…)
ha nem hal meg Szőcs Géza, így…
ily hirtelen, ily váratlanul…
 
         annak lángjával gyújtok most cigire
         bevásárlólistám a tűz fölé tartom
        érkezésnyi időm sincs a Sztüx-parti fák alatt
        liba non, non, non…
 
a kofa már az aprót számolja tenyerembe,
jó üzletet csináltam – győzköd veszettül,
s esküdözik a fellegekre,
úgy vágok zsebre mindent, mi visszajár,
hogy bár füttyre áll a szám,
cigimnek még itt gomolyog a füstje…
 
angyalt mímel a foltozott üstre.
 
Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2021-feb-24-2143/szepseghibas-pillanat?fbclid=IwAR3xH9Bvi1VYVyC9YM6OYw1ayOvkXpE1kw0YGl61VIH6cSDvbIdDqYgdWvc
 
 
Na pazaru u Libanonu
 
ispod stabala na obali Stiksa sam hodao,
na cesti žutih kamena,
jesen je bilo na šetalištu kesten je padao
usput sam zviždukao
a sa nepomične lađe preglasna muzika se čula,
 
uz obalu zauvek privezano
– mogli smo i cvetom Stiksa nazvati,
kako u jednom kajaku veslajući i Stiks smo mogli preći
 
bilo je, ili biće, ili nekada…
 
nije za verovati da sam ikada o tome
razbijao glavu
– kad sam kao dete tamo na Stiksu veslajući
vodene paukove strašio –
šta bi na pazaru u Libanonu kupio
(ako bi jednom tamo zalutao…)
u svojoj kesi, kaznioni kući kao turist
kakvog li suvenira
nosio,
da Geza Sič¹ nije umro, ovako…
tako iznenada, tako neočekivano
 
jer kesa je samo kazniona
iako koji put je i primamljiva,
tesna ćelija naših uspomena je,
prljava tamnica krhotine naše prošlosti
 
sa drveća šetališta pored obale Stiks samo su divlji kesteni padali,
kako su na klupe pali, prasnuli su, poskakivali,
veče je bilo, bogami da,
čadžavo crno veče, od čega se koža naježi,
čuvši lupanje vlastitih cipela i u meni se krv sledila…
 
na pazar bi listom za kupovinu išao
(i na taj…) kako muškarci obično u dućan idu,
na pijacu Libanona bi listom za kupovinu išao,
robu procenjujući između pretrglija
nerazgovetno bi mrmljao,
robu sa dostojanstvenom nerazumljivošću
merkajući…
 
ali
na tom pazaru u Libanonu
sva moja pokretna i nepokretna imovina razbacano
na tezgama je ležala
i pretrglije uz galamu meni prodaju to što je moje…
 
bilo, ili biće, ili nekada…
 
pretrglije uz galamu meni prodaju to što je moje bilo!
još pre neki dan…
da sam bar imao vremena stići
lampu koju džin skriva izglancati
otrcan džepni sat matorog doterati
pocepanu košulju svoju zakrpiti
na pretesne hlače dugme sašiti
srebrni pribor za jelo oprati
(ipak neka ostatke hrane na pazar ne nose…)
žvakom rupu zaklopca začepiti
na lusteru sijalicu zameniti
slomljenu dršku šoljice prilepiti
fajlove na mađarski Pen drajv sa Ratom zveda kopirati
registratore prema hronološkom redu složiti
(nekad su još kao fascikle spominjali …)
gredu na rame uzeti
u avan biber izlomiti
raspoloženja kosmati
grešku rolje ispraviti
ploče nameštaja lakirati
da sam bar još imao vremena
šiljatim krajevima rečenica
izoštrenim pitanjima dobro ciljati…
noževe izoštriti
zidove okrečiti
bespatiha u drvo forme urezati
lim za oluk savijati
karniše montirati
zavese cepati
u limenu kofu vodu sipati
kreč gasiti
kad bi od nabrojanog bar sam za nešto vremena imao
protekle dane bi
korisnije ispunio,
možda bi i ponosno,
samozadovoljno…
 
bilo je, ili biće, ili nekada…
 
na onom pazaru samo libu² ne bi kupio
              liba non, non, non…
              liba non, non, non…
             liba non, non, non…
            liba non, non, non…
           liba non, non, non…
 
ne, to na moju listu za kupovinu niko nije zapisao…
 
ali mislim,
nije za verovati da sam ikada o tome
razbijao glavu
šta bi na pazaru u Libanonu kupio
(ako bi jednom tamo zalutao…)
da Geza Sič nije umro, ovako…
tako iznenada, tako neočekivano…
 
         cigaru sad onim plamenom palim
         listu za kupovinu nad vatrom držim
         ispod drveća obale Stiksa nemam vremena ni za stizanje
        liba non, non, non…
 
pretrglija već kusur prebrojava,
dobar posao sam zaključio – ubeđuje me suludo,
i na nebo se zaklinje,
iako kusur u džep
uz zvižduk stavljam,
dim moje cigare još tu koluta…
 
na zakrpljen kotao utvaru anđela imitira.
 
Geza Sić¹ (Szőcs Géza) 1953 – 2020., višestruko nagrađen mađarski pesnik
liba² - guska na mađarskom
 
Prevod: Fehér Illés

Szabó Palócz Attila a kert díszei – ukrasi vrta

 

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

a kert díszei
 
mintha a szemünket
kötötték volna be az elmúlt évtizedek
– ahogy az ügyes sebész köti el a látóideget –,
hályogként telepedtek ránk
az önittasult rendszerek,
mi pedig, akár a kisgyerekek,
ott virultunk még az ideológiák udvarán
 
a kert díszei voltunk,
a legszebb hajtások a télben,
gyöngyöző homlokunkon megcsillant a fény,
szirmainkon megtelepedett a dér…
 
a kert díszei voltunk,
abban a félbemaradt létben,
s a kulcslyukon virítva lestük meg
a bomló rendszer torz visszásságait…
 
a kert díszei voltunk,
repesve törtünk magasra,
a fény felé,
gyermekfejjel nőttük a magunk szárba szökő életét…
 
de megtört, felrepedt a történelem azon az éjszakán,
szilánkossá dermedtek a rendszerek,
zihálva tajtékzó emberek izmos karja döfte az ásót a földbe,
fordított talajt, hogy együtt dobbant a felszín és a mély,
vérgőzös komposztra virradt a nap az ideológiák udvarán…
 
s jutott eszünkbe számtalan szebbnél-szebb gondolat,
míg állni látszék az idő, bár a történelem haladt
– ha egy diktátort megöltek is, még ezernyi csatlós maradt,
s a mag elhintve a komposzt alatt…
 
a kert díszei voltunk
bekötött szemmel is,
de a hiánylistára vétetik egy nemzedék, amely
a felrepedt történelmet zsákvarrótűvel talán még összeférceli…
 
Izvor: https://irodalmijelen.hu/2019-dec-16-0127/melybol-angyal?fbclid=IwAR2ErruBmsWOhZrRoJ8TfmgWdFzBWMosi71nwA7IABgAskMw6inZVyV6nMM
 
 
ukrasi vrta
 
valjda su naše oči
prošla desetleća povijale
– kao spretan hirurg kad živac vida sveže –
razmetljivi sistemi na nas
poput mrene su se naprtili
a mi pak, kao mala deca,
tamo, u dvorištu ideologija smo cvetali
 
ukrasi vrta smo bili,
u zimi najlepši izdanci,
svetlost nam je zasjala na znojnim čelima,
latice naše slana je prekrila…
 
ukrasi vrta smo bili,
u onom prekinutom postojanju,
nakaradne opakosti režima u raspadu
preko ključanice smo vrebali…
 
ukrasi vrta smo bili,
ushićeno smo se probijali u vis,
prema svetlosti,
tričav život naš naivno smo proćerdarili…
 
ali one noći istorija se skrhala, napukla,
sistemi su se iverasto ukočili,
ašov u zemlju je snažna ruka zadihanih ljudi zabola,
tlo izokrenuo, kako površina i dubina zajedno su tutnjili,
na dvorištu ideologija dan se na krvav kompost osvanulo…
 
i bezbroj od lepih lepše misli smo se setili,
dok je izgledalo da je vreme stalo, istorija je napredovala
– iako su jednog diktatora ubili, mnogi konjušari su još ostali,
ipak seme je zasejano ispod komposta …
 
ukrasi vrta smo bili
i sa zavezanim očima,
ali jedna generacija na spisak manjka je zabeležena koja
će napuklu istoriju možda sa iglom za šivanje džaka sfircati…
 
Prevod: Fehér Illés
 

Szabó Palócz Attila 101 albán kislány – 101 albanskih devojčica

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

           101 albán kislány

   1. ki tőled kegyelmet kérne

   2. ki főzőcskézve sohse félne

   3. fél pár papucsáért visszatérne

         fél pár papucsával megtérülne

   4. gyermekeddel jól megférne

   5. faluszélen üldögélne

        a búzában hemperegne

        apja mellett segédkezne

   6. kit nem bántanál, hisz okod se volna rá

   7. mások bűnét talán neked is megbocsátaná

        ha piciny tudatában helyet kaphatnál

        ha piciny tudatával felérhetné

        behelyettesíthető tetteidnek

        hogy új útra térítse lépteid

        ahová már nem vihetnek

        ahová nem vihet idegen akarat

        nem vezényel

        csak vezérel majd

        hisz nem hágod át a mesefonalat

   8. közös nyűgben kedvedre tenne

   9. szüleivel megpihenne

 10. „miért kellene féltened csöppeteg életed”

 11. medencédben nem lapulnál

 12. mosolyodban ima volnál

 13. írni is majd megtanulnál

         megrontástól óvakodnál

       fegyvert s rombolást nem álmodnál

 14. a tűz is csak játék volna

 15. s letorkolna érte valaki

 16. a nagyszülő, a szomszéd, egy járókelő

 17. megszeppenve hazamennél

 18. hisz nem csapkodnak a lángok ott

 19. mint kiégett gyermekkori otthonodban

 20. a falvad, melyben nevelkedtél

       ahol fel kellett volna nőnöd, ha nincs ez az átok

       hol talán másként köszönthettem volna rátok

       s ti nem menekültként, idegenben jártok

       vendégeket sem csőre töltve vártok

  21. hamvaiban nem heverne

  22. lánctalp búzát nem teperne

  23. lángban múltad el nem égne

        nem volna, ki összetépne

         családi fotókon

        az üszkös falakkal összenőve

  24. ki velem együtt sírnál

  25. veszékelve nem bujdosnál

  26. az üszkös falak közt lelted életed

         az üszkös falak őrzik lelkedet

  27. menekülve csak a legfontosabbakat vihetted

  28. de mit is tudhatja egy felnőtt

  29. hogy egy gyermeknek mi a fontos

  30. sőt, a legfontosabb!

  31. hisz a félkész ebéded

        a sütemények

  32. mit agyagból gyúrtál az udvaron

  33. azt is magad után hagytad

        poggyászodból kimaradtak táskák

        mélyén nem lapulnak

        hisz,

        melyik felnőtt vesződne vajon velük mikor

        lángban állnak a falvak

  34. hova térsz már ide haza?

  35. mely fal az, mi befogadna?

  36. a hamuból és a sárból húztam elő nyomaid léted

        létezésed nyomait

  37. melyek rád utalnak

  38. menekültek friss agyagból vajon mit gyúrhatnak?

  39. hol kapsz itt újra tankönyveket?

  40. hol tudsz majd újra szabadon játszani?

  41. hol int búcsút a rettegés?

  42. hol vész el a megvetés?

  43. …mit érlel ki belőled a szenvedés?

  44. a gyermekek a háborúk kiszolgáltatottjai

  45. s nem értheted

  46. miért mocskolják be gyermeki létedet

                                  ***

  81. nem láttam az arcodat

  82. mosoly sem könny nem fakadt

  83. nem láttam azt a tekintetet

  84. hogy kísérted

  85. amikor a szüleid

        a felnőttek kiürítették a házakat

           a házatok

  86. csomagoltak az asszonyok

  87. s útra készen – valami még ottmaradt

  88. belőled egy darabka

  89. ami te voltál és téged képvisel

        ami ottmaradt és nem vihetted el

  90. amit már nem lelhet senki meg

        s a lelkedbe sem vésheted

  91. hiányfoltokban csöppnyi léted ténfereg

  92. és soha vissza nem kapod

  93. gondtalanság újra nem terem

  94. nótákat húztak itt el sok-sok kegyetlen fegyveren

  95. visszhangjuk is hontalan

  96. hisz fegyverszóval mondva van

  97. fél pár papucsodnak valahol még párja van

  98. dalmát kiskutyáid nem csaholnak örömet

  99. gyerekszobád falai ontják ma a könnyeket

100. hamu és korom – a siratófal megrepedt…

101. elkezdtél már egy új, keservesebb életet

                          Srbicán, 1998. augusztusában

Forrás: Szabó Palócz Attila: VERSeny(v), Püski kiadó Budapest 2012.

             101 albanskih devojčica

   1. koja bi od tebe milost tražila

   2. koja bi tokom kuvanja ne bi se plašila

   3. zbog pola para papučice bi se vratila

       sa pola para papućice bi se naknadila

   4. sa tvojom detetom bi se dobro slagala

   5. na rubu sela bi tumarala

       u moru pšenice bi se valjala

       svom ocu bi pomagala

   6. koju ne bi dirao ta ne bi imao za to razloga

   7. tuđe zločine možda bi i tebi oprostila

        kad bi u njenoj svesti mesto dobio

        kad bi sa njenom svešću  

        tvoje zamenjive akcije shvatila

        da tvoje korake na novu cestu skrene

        gde te već odvesti ne mogu

        gde te tuđa volja odvesti ne može

        ne zapoveda

        samo usmerava

        ta nit priče ne prekidaš

   8. u zajedničkoj bedi bi ti ugodila

   9. sa roditeljima bi se odmorila

 10. „što bi zbog svog jadnog života strepiti trebala ”

 11. u bazenu ne bi se skrivala

 12. u svom osmehu molitva bi bila

 13. i pisati bi naučila

         od čarolije bi se čuvala

       oružje razaranje ne bi sanjala

 14. i vatra bi tek igra bila

 15. i zbog toga neko bi te izgrdio

 16. ded, sused, slučajan prolaznik

 17. kući bi prepadano išla

 18. ta tamo ne plamti

 19. kao u tvom izgorenom domu iz doba detinstva

 20. tvoje selo gde si odrasla

       gde bi odrasti trebala da nema tog prokletsva

       gde bi se možda drukčije rukovali

       a vi ne bi kao prognanici u tuđini lutali

       niti goste napunjenom puškom čekali

  21. u garavim ostacima ne bi bio

  22. gusenišar pšenicu ne bi gazio

  23. što si imala ne bi se u plamenu gubio

        ne bi bilo nikoga ko bi te zajedno

         sa garavim zidovima sraslim

        porodičnim fotografijama pocepao

  24. koja bi zajedno sa mnom plakala

  25. prestravljeno ne bi se potucala

  26. život si među garavim zidovima našla

        duša ti je sa strane garavih zidova čuvana

  27. tokom bekstva tek najvažnije stvari si mogla poneti

  28. odrasla osoba kako može znati

  29. šta je jednom detetu važno

  30. dapače, najvažnije!

  31. ta tvoj poluspremljen ručak

        poslastice

  32. koje si u dvorištu iz gline mesila

  33. sve si iza sebe ostavila

        na dnu iz tvog bagaža

        izostavljenih tašni se ne skrivaju,

        ta

        koja odrasla osoba bi se time mučila

        kad sela plamte

  34. gde ćeš se tu kući vratiti?

  35. koji je taj zid koji će te prigvatiti?

  36. iz pepela i blata sam ti izvukao tragove postojanje

        tragove tvog postojanja

  37. šta na tebe ukazuju

  38. izbeglice iz sveže gline šta bi mogli stvoriti?

  39. tu udžbenike ponovo gde ćeš dobiti?

  40. gde ćeš moći ponovo slobodno igrati?

  41. gde će ti strah zbogom reći?

  42. gde će se prezir izgubiti?

  43. …zbog patnje u tebi šta će sazreti?

  44. deca su potčinjenici rata

  45. i ne možeš shvatiti

  46. zašto su ti detinjstvo upropastili

                                  ***

  81. lice ti nisam video

  82. nigde osmeha nigde suza

  83. taj pogled nisam video

  84. kako si pratila

  85. kad su ti roditelji

        odrasli kuće praznili

           vašu kuću

  86. žene su pakovale

  87. i na put ste spremni – nešto je ostalo

  88. od tebe komadić jedan

  89. što si ti bila što tebe predstavlja

        što je ostalo i poneti nisi mogla

  90. što više niko ne može pronaći

        niti možeš u svoju dušu urezati

  91.tvoje sićušno ja u pegama nedostataka bludi

  92. zauvek se gubi

  93. bezbrižnost ponovo se ne rađa

  94. ovde bekrijanja uz zvukove svirepih oružja se dešavala

  95. i jeka im je rasejana

  96. ta rečeno je rečima oružja

  97. pola para tvoje papuče negde još ima para

  98. dalmatineri radost ne najavljuju

  99. zidovi tvoje sobe iz detinjstva sad suze liju

100. pepo i gar – prsnuo je zid plača…

101. nov, gorak život si započela

                          U Srbici, avgusta 1998.

Prevod: Fehér Illés