Szabó Palócz Attila a kert díszei – ukrasi vrta

 

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

a kert díszei
 
mintha a szemünket
kötötték volna be az elmúlt évtizedek
– ahogy az ügyes sebész köti el a látóideget –,
hályogként telepedtek ránk
az önittasult rendszerek,
mi pedig, akár a kisgyerekek,
ott virultunk még az ideológiák udvarán
 
a kert díszei voltunk,
a legszebb hajtások a télben,
gyöngyöző homlokunkon megcsillant a fény,
szirmainkon megtelepedett a dér…
 
a kert díszei voltunk,
abban a félbemaradt létben,
s a kulcslyukon virítva lestük meg
a bomló rendszer torz visszásságait…
 
a kert díszei voltunk,
repesve törtünk magasra,
a fény felé,
gyermekfejjel nőttük a magunk szárba szökő életét…
 
de megtört, felrepedt a történelem azon az éjszakán,
szilánkossá dermedtek a rendszerek,
zihálva tajtékzó emberek izmos karja döfte az ásót a földbe,
fordított talajt, hogy együtt dobbant a felszín és a mély,
vérgőzös komposztra virradt a nap az ideológiák udvarán…
 
s jutott eszünkbe számtalan szebbnél-szebb gondolat,
míg állni látszék az idő, bár a történelem haladt
– ha egy diktátort megöltek is, még ezernyi csatlós maradt,
s a mag elhintve a komposzt alatt…
 
a kert díszei voltunk
bekötött szemmel is,
de a hiánylistára vétetik egy nemzedék, amely
a felrepedt történelmet zsákvarrótűvel talán még összeférceli…
 
Izvor: https://irodalmijelen.hu/2019-dec-16-0127/melybol-angyal?fbclid=IwAR2ErruBmsWOhZrRoJ8TfmgWdFzBWMosi71nwA7IABgAskMw6inZVyV6nMM
 
 
ukrasi vrta
 
valjda su naše oči
prošla desetleća povijale
– kao spretan hirurg kad živac vida sveže –
razmetljivi sistemi na nas
poput mrene su se naprtili
a mi pak, kao mala deca,
tamo, u dvorištu ideologija smo cvetali
 
ukrasi vrta smo bili,
u zimi najlepši izdanci,
svetlost nam je zasjala na znojnim čelima,
latice naše slana je prekrila…
 
ukrasi vrta smo bili,
u onom prekinutom postojanju,
nakaradne opakosti režima u raspadu
preko ključanice smo vrebali…
 
ukrasi vrta smo bili,
ushićeno smo se probijali u vis,
prema svetlosti,
tričav život naš naivno smo proćerdarili…
 
ali one noći istorija se skrhala, napukla,
sistemi su se iverasto ukočili,
ašov u zemlju je snažna ruka zadihanih ljudi zabola,
tlo izokrenuo, kako površina i dubina zajedno su tutnjili,
na dvorištu ideologija dan se na krvav kompost osvanulo…
 
i bezbroj od lepih lepše misli smo se setili,
dok je izgledalo da je vreme stalo, istorija je napredovala
– iako su jednog diktatora ubili, mnogi konjušari su još ostali,
ipak seme je zasejano ispod komposta …
 
ukrasi vrta smo bili
i sa zavezanim očima,
ali jedna generacija na spisak manjka je zabeležena koja
će napuklu istoriju možda sa iglom za šivanje džaka sfircati…
 
Prevod: Fehér Illés