A. Túri
Zsuzsa Budapest 1971. július 30. –
Emlékek az embertelenségről
Petschauer
Fára mászni és kukorékolni
mire volt jó a mentesség
az érmek itt nem értek semmit
s a semlegesség
nem létezett
honfitársai gyalázták
nem az ellenfél
jéghideg víz fagyott testére
megfagyott ő is estére
miközben szemei előtt
aranykardok villogtak.
mire volt jó a mentesség
az érmek itt nem értek semmit
s a semlegesség
nem létezett
honfitársai gyalázták
nem az ellenfél
jéghideg víz fagyott testére
megfagyott ő is estére
miközben szemei előtt
aranykardok villogtak.
***
Amikor az utolsó remény is
elhalt mert nem válogatták ki munkára
tudta felesleges miközben sorban állt a kamra előtt öregen
vacogva arra gondolt talán lehet
üzenni
a környező falvaknak
az emberek elhiszik
eljönnek megsemmisíteni az embertelen
világot megmentik aki menthető lehet
üzenni
füstjellel
a környékre és esetleg
haza.
elhalt mert nem válogatták ki munkára
tudta felesleges miközben sorban állt a kamra előtt öregen
vacogva arra gondolt talán lehet
üzenni
a környező falvaknak
az emberek elhiszik
eljönnek megsemmisíteni az embertelen
világot megmentik aki menthető lehet
üzenni
füstjellel
a környékre és esetleg
haza.
***
A menet megállt s vele a csizmacsattogás
elhallgatott az ének
csönd lett teremtés előtti
visszanéztek rá ahogy kilépett a sorból
eltűnt a nyaklánc mondta
könnyek közt hajolt a földre
az első ütés után az árokba fordult
a mama nyaklánca eltűnt suttogta
miközben puskatussal agyonverték.
A menet megállt s vele a csizmacsattogás
elhallgatott az ének
csönd lett teremtés előtti
visszanéztek rá ahogy kilépett a sorból
eltűnt a nyaklánc mondta
könnyek közt hajolt a földre
az első ütés után az árokba fordult
a mama nyaklánca eltűnt suttogta
miközben puskatussal agyonverték.
***
Nem hitte el amit meséltek
szerintük összevarrják az ikreket
ő azt mondta hiszem ha látom
de nem volt ideje
ment ő is az első csoporttal
a feleslegesekkel
a kamrák felé.
Nem hitte el amit meséltek
szerintük összevarrják az ikreket
ő azt mondta hiszem ha látom
de nem volt ideje
ment ő is az első csoporttal
a feleslegesekkel
a kamrák felé.
Uspomene na
zverstva
Pečauer*
Penjati se na drvo i kukurekati
čemu je služilo izbavljenje
medalje ovde ništa nisu vredele
a
neutralnost
nije
postojala
sunarodnjaci
su ga beščastili
ne protivnici
njegovo
telo led je pokrilo
do
naveče i on se smrznuo
dok
ispred njegovih očiju
zlatne
sablje sevale.
***
Kad je i poslenja nada
nestala jer ga na posao nisu izabrali
znao je izlišno je dok je u redu ispred komore ostarelo
cvokoteći
stajao pomislio je možda je moguće
okolnim selima
poruku poslati
ljudi će poverovati
doćiće uništiti bezdušan
svet
spasiti što se spasiti može
poruku
poslati
znacima
dima
okolini
i eventualno
doma.
***
Kolona
se stala a i tutanj čizama
utihnula je pesma
nastala je tišina ona pre stvaranja
pogledali su ga kako je iz kolone istupio
nestala mi je ogrlica rekao je
suznim očima se ne zemlju sagnuo
posle prvog udarca u jarak je pao
nestala je mamina ogrlica šaputao je
dok su ga kundacima ubili.
***
Što su pričali nije poverovao
tvrdili su blizance sašiju
on je rekao verujem ako vidim
ali nije imao vremena
sa prvom grupom je išao
sa suvišnima
prema komorama.
*Atila Pečauer (Petschauer Attila: 1904 – 1943, mađarski
mačevalac, olimpijski pobednik.)
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése