Szabó Palócz Attila Kínos kényszerhelyzetek – Mučne prinudne prilike

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Kínos kényszerhelyzetek

mi a helyzet nálatok – kérdi érdeklődve
egy felületesen ismert ismerős

hát milyen választ lehetne adni erre?

semmi, csak a szokásos...

semmi, csak a szokásos, amin most

s amin ilyenkor

keresztülmegyek

nem kevésbé felületesen, nem kevésbé kényszeredetten,

nem kevésbé jellegtelenül

ahogy ebben a kikényszerített beszélgetésben

nagyon, nagyon sok minden van, pajtikám,

de neked semmi!

...csak a szokásos élethelyzetek

neked sincs semmi más,

csak a már megszokott látomás,

neked sincs semmi más,

– a százszor megjárt állomás...

semmiségek körül forog a hajsza,

senki sincs, aki igazat adna,

s aki meghazudtolna,

s a hibát már jól tudod, hol keresd,

merülj el szépen a salakba’,

ne hidd különbnek magad  

mert neked sincs semmi más,

csak a már megszokott látomás,

neked sincs semmi más,

– a százszor megjárt állomás...

nagyon, nagyon sok minden van, pajtikám,

dolgok,

melyeknek híre megy a faluban,

stiláris élethelyzetek,

stilizált orgazmusok garmada,

mint az a fickó is,

aki most boldogan megy haza,

hogy másnál sincs semmi más, csak a szokásos...

a megszokott élethelyzetek...

mert senki sem árulna el semmit – s minek is? –,

aminek vajh bármihez bármi köze van

nagyon, nagyon sok minden van, pajtikám,

de neked semmi más,

csak a már megszokott látomás,

neked sincs semmi más,

– a százszor megjárt állomás...

nincs, és nem is keresed – s minek is? –,

s miképpen ha boltíves, pókhálós vén terem

zugában álmodó középkori barátra nyitnád az ajtót

ahogy hazatoppansz,

akad fenn a lélegzet

akad meg a szó

s akárha ez is csak egy szokásos élethelyzet volna,

csak annyira fontos...

amilyen múlandó

Forrás: Szabó Palócz Attila: VERSeny(v), Püski kiadó Budapest 2012.

Mučne prinudne prilike

kako je kod vas – pita znatiželjno

jedan površno poznat poznanik

pa na to kakv odgovor bi mogao dati?

ništa, samo uobičajeno…

ništa, samo uobičajeno, preko čega sad

i u takvim situacijama

prelazim

ne manje površno, ne manje prisiljeno,

ne manje netipično

kao u tom iznuđenom razgovoru

mnogo, mnogo čega ima, drugaru moj,

ali za tebe ništa!

…samo uobičajene životne prilike

drugo nešto ni ti ne poseduješ,

samo već naviknutu viziju,

drugo nešto ni ti ne poseduješ,

– samo sto puta posećenu stanicu…

mnogo, mnogo čega ima, drugaru moj,

stvari,

čije vesti u selu se šire,

navadne životne prilike,

obilje stiliziranih orgazmi,

kao i taj tip,

koji sad kući sretno ide,

jer drugo nešto ni kod drugog nema, samo uobičajeno…

uobičajene životne prilike…

jer niko ništa ne bi odao – ta i čemu bi? –,

što bilo čemu bilo kakvu vezu ima

mnogo, mnogo čega ima, drugaru moj,

ali ti ništa drugo ne poseduješ,

samo već naviknutu viziju,

ali ti ništa drugo ne poseduješ,

– samo sto puta posećenu stanicu…

nema, niti tražiš – ta i čemu bi? –,

i kako kući stigavši ako bi

vrata na srednjovekovnog prijatelja otvorio koji na dnu

prastare presvođene paučinom prekrivene odaje sanjari

dah bi se zaustavio

reč bi zastala,

i kako bi i ta situacija uobičajena životna prilika bila,

samo je toliko važna…

koliko je i prolazna

Prevod: Fehér Illés