Turczi István Tata
1957. október 17. –
Rács és ablak
Te, aki már csak emlékeid barlangfalán szemléled az
árnyékokat, néha önkéntes rácsok mögé zárod
önmagad. Ilyenkor előjönnek a legyőzött szörnyek, és
nem segít semmiféle üdvtan.
Egyik sejtelemtől a
másikig hernyózol, nem érted, nem akarod megérteni,
mivé lettél ebben a nagy alászállásban. Az éjszaka, az
álmok kényszerzubbonya,
befeketíti máskor világos
képzeteidet, és persze nem enged a szorításból.
Főhatalmát kiterjeszti
kedves,
sokat emlegetett
csillagaidra is. Ez végképp betesz; a tehetetlen dühtől
szűkölő szemed torz formákat metsz a
hajnali fény
első porából. Képzeleted, vigyázz, elmengelésedett.
Már magadul sem tudsz, hamismásoddal kísérletezel.
Kitörnél, fuldokolsz,
feszíted agyad idegrácsait. S
amikor már azt hinnéd, vége, elvesztél, meglátod
fenn a fénybe nyíló ablakot.
Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus
Budapest, 2011.
Rešetka i prozor
Ti, koji senke već tek na zidu pećine tvojih uspomena
promatraš, koji put sebe
iza dobrovoljnih rešetaka
zatvaraš. U tim trenucima pojavljuju se pobeđeni
nemani, zalud je svaka doktrina. Od jedne do druge
slutnje se vučeš
i ne shvataš, ne želiš shvatiti u tom
niskom letu šta si postao. Noć, luđačka košulja
snova, inače tvoje jasne vizije pocrni i naravno
stegu
svoju stegu ni
najmanje ne popusti. Svoju moći i na
tvoje drage, mnogo spomenute zvezde proširi. To te
dokrajči; tvoji u bespomoćnom besu cvileće oči
iz prve
prašine jutarnjeg sjaja nakazne forme prave.
Tvoja mašta, pazi, postaje mengeleu sličan.
Više sebe
ne prepoznaješ, svojim falsifikatom eksperimentišeš.
Izbio bi, gušiš
se, nervne rešetke mozga napinješ. I
kad već
poveruješ,
gotove je, izgubljen si, gore,
ugledaš prozor što na svetlost se otvara.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése