Fatima Halilović Pjesnici Šambale – Shambala költői

 

Fatima Halilović Tuzla, 11. januar 1997. – 

Pjesnici Šambale   Dragi moj, sjećaš li se,  Mi se poznajemo iz nekih prethodnih života Putovali smo svijetom I govorili ljudima poeziju A ljudi su nas darivali voćem Datulama, smokvama, grožđem... I maslinama su nas darivali Putovali smo s jednog kraja svijeta na drugi Pokušavajući uloviti vlastite sjene Na Mediteranu su nas jednom vjenčale Plavokose djevojčice i morske sirene Načinile su krug oko nas Odjenule nam od morskih valova istkane odore I pjevale  nam zajedno s pticama Na jezicima koje nismo razumjeli S nekim nestvarno lijepim pticama Pjevale su nam pjesme o ljubavi Vjetar nam na glave stavi lovorove vijence – Sad ste vječno vjenčani, rekoše nam Govorile su na nekim jezicima  Koje mi nismo razumjeli Sve dok nisu rekle:  Sad ste vječno vjenčani Mi smo vjenčani za vječnost! Mi smo vjenčani za poeziju! –  Kliktali smo poput djece Idemo na Kavkaz – rekoh im Na vrh Kavkaza idemo Ta, jeste li s uma sišli Šta ćete tamo Kome ćete tamo govoriti stihove Ostanite s nama Ovdje su more i sunce I mnoge životne radosti I nismo otišli tada Već u nekom narednom životu Govorili smo poeziju Kavkazu Na Elbrusu, u zanosu, opijeni, govorili: „...Ne mari ako si posrnuo hiljadu puta. Dođi! Dođi ko god da si. Jer ovo nisu vrata beznađa,  dođi! Takav kakav si!”1 Darivale su nas medom i mlijekom Starice s kavkaskog gorja A ti si im govorio: Vi niste starice U vama vri život Gle, kako vam se životna snaga silna U rumen na licu pretače Iz vas pršti duh mladosti A one su se smijale kao djevojčice I molile nas: Ostanite s nama Kavkaz je vaša kuća Idemo, rekosmo im, u Šambalu.  Ne postoji Šambala! Ako i postoji, niko ne zna gdje je To je strašno, to je okrutno mjesto Dvije su djevojke otišle tamo i poludjele Poludjele načisto!  Pjesnici znaju gdje je Šambala! – rekosmo Pjesnicima se otvaraju prolazi u druge dimenzije I tako smo otišli... Kako su riječi čarobne, kako su riječi snažne –  Kazivao si mi u dalekim afričkim prostranstvima Gle, šta mogu učiniti riječima – Nas dvoje, stoljećima nakon ovog,  Na nekoj bosanskoj planini čitamo poeziju I ja ti govorim: Dragi moj, sjećaš li se, Mi se poznajemo iz nekih prethodnih života Putovali smo svijetom I govorili ljudima poeziju A ti se smiješ i pitaš  A u kojem smo stoljeću  U kojem smo životu sada?  1Stihovi Dželaludina Rumija

Shambala költői   Kedvesem, emlékszel-e még, Mi holmi előző életből ismerjük egymást, A világban bolyongva Az embereknek verseket mondtunk Az emberek meg nekünk ajándékba gyümölcsöt, Datolyát, fügét, szőlőt adtak… Meg olajbogyót A világ egyik sarkából a másikba utaztunk Saját árnyékunkat próbáltuk megfogni Egyszer a Mediterránon összeadtak bennünket Szőke kislányok és tengeri szirének Forogtak körülöttünk Tengeri hullámokból szőtt egyenruhába öltöztettek És a madarakkal együtt Számunkra érthetetlen nyelven énekeltek Hihetetlen szép madarakkal együtt A szerelemről énekeltek A szél fejünkre babérkoszorút tett – Most örökre esküdtetek, mondták Olyan nyelveken beszéltek Amelyet mindaddig nem értettük, Míg ezt nem mondták: Most örökre esküdtek vagytok Mi az örökkévalóságra esküdtünk! Mi a költészetre esküdtünk! – Gyerekekként ujjongtunk Kaukázusba megyünk – mondtuk nekik A Kaukázus csúcsára megyünk Ugyan, elment az eszetek Mit akartok ott Ott kinek fogtok szavalni Velünk maradjatok Itt a tenger és a nap És a mindennapi örömök Akkor nem mentünk el Hanem egy másik életben Kaukázusnak szavaltunk Verset Elbruszon, rajongva, lelkesedve mondtunk: „…Nem számít, ha ezerszer is botlottál. Gyere! Gyere, akárki is vagy. Mert ez nem a kilátástalanság kapuja, gyere! Úgy, amilyen vagy!”1 A kaukázusi anyókák Mézzel, tejjel láttak el bennünket Te meg állítottad: Nem vagytok anyókák Az élet forr bennetek Lám, a hatalmas életerő Arcukra pirospozsgás színt varázsol Belőlük az ifjúság szelleme száll Ők csak, mint a kislányok, nevettek És kértek bennünket: Maradjatok velünk Kaukázus a házatok Megyünk, mondtuk, Shambalába. Shambala nem létezik! Ha létezik is, senki sem tudja, hol van, Szörnyű, kegyetlen hely Két lány oda ment és megbolondult Megbolondultak! A költők tudják, Shambala hol van! – mondtuk A költők előtt más méretű átjárók nyílnak És elmentünk… Milyen varázslatosak, erősek a szavak – Mondtad nekem a távoli afrikai térségben Lám, szavakkal mit lehet tenni – Mi ketten, századok múltán, Egy boszniai hegyen szavalunk, És én, a nő mondom neked: Kedvesem, emlékszel-e, Mi, egymást, holmi előző életből ismerjük A világban utaztunk És az embereknek verseket mondtunk Te pedig nevetsz és kérded Most melyik században Melyik életben vagyunk?   1Dzsalál ad-Dín Rúmi sorai   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.casopiskvaka.com.hr/2018/10/fatima-halilovic-pjesnici-sambale.html?m=1&fbclid=IwAR0XJLNYfJNdSWazp1OtKrP4r9O1uGLxcNnndYW-kSBwUA1WpLeKmpR1oAg