|
Podvodni hram
U podvodnom tražih te hramu
poželeh da te ogreje sunca zrak
kao češljem svetlosti da te nazubi
al' bilo je vreme kad su se plamu
ljudi rugali, slavili, bratimili mrak,
i kad su dobre raspinjali grubi.
Za osmeh lepezast sunčana cveta
koji se poput ženske halje svlači
nudeć se oholim, zlima ko sablje
kad nema prebega sa puškometa,
kad pravedniku povez se navlači
na oči, uskraćuje leto mu bablje.
A uskos narasloj mržnji i grozi
tražih te kao Prozerpinu, u staklu
izmeđ dva sveta, polulud, uz vrisak
konjušara što ludi šestopreg vozi
ne mareć što te ote Pluton paklu,
niti za konjski predsmrtni njisak.
Kažu na smrt zaljubljene jednoć
da spojiće demijurga milosna ruka
kad mrak digne pustopašni, gusti:
samo da ova mine Valpurgiska noć,
da živa vodica prokapa s neboluka,
a tvoj se poljubac opet na me spusti...
|
Vízalatti szentély
Vízalatti szentélyben kerestelek,
kívántam, napsugár melegítsen,
fényfésűvel borzoljon,
de abban az időben az emberek
a lángot gúnyolták, a homályt éltették,
a jókat keresztre gorombák feszítették.
Bájos mosolyért virágba-borul a nap
melyet büszkék, galádak előtt, mintegy
kardot használva, női ruhaként vetnek le,
mikor a lő-távról nincs menekvés,
mikor a jogostól, szemére csuklyát
húzva, az indián nyarat vonják meg.
De a felgyülemlett gyűlölet, rosszindulat
ellenére, mint Proserpinát kerestelek, két
világ között az üvegben, megbomlottan,
lovász-rikkantással kísérve, aki
az őrült hatfogatot hajtotta, nem törődve
sem a halálelőtti lónyerítéssel, sem azzal,
hogy Plútó elrabolt és a pokolba hurcolt.
Azt mondják, a mindhalálig szerelmeseket
egyszer Démiurgosz irgalmas keze összefűzi,
mikor felszáll a homály, a megsemmisítő, sűrű:
csak ez a Walpurgis-éj múljon,
az éltető víz a mennyből eleredjen,
csókod meg ismét megtaláljon…
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése