Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –
Reminess
Csak ezt
a jéghideg vonatot éljem túl, csakis ezen...
mi máson is a francba? érjem el végállomásom: egy
rétet, egy istentől, embertől elfeledett kertet, ahol
hason feküdhetek én és a jegyzetfüzet!
Odahaza
az utolsó villamos is felakasztotta magát
a
nagyfeszültségű huzalra, áll alatta a konduktor,
tudja,
csak a temetőárokba kísérheti, s a hantnál
senki
más, majd csak egymaga.
Az
utolsó 1300-as Dácsiát is bedarálták már, ott
mint
sercegő töltelék a kolozsvári placsintában, a
szerencsések
épp egy csontraszopott sebváltót köpnének…
Nagyapa
lejön az emeletről, friss strokeját odafenn
hagyja,
minek is zavarna…ad egy üveg Hargita borvizet,
vidd
fiam, meleg lesz ott a réten, még jól foghat, ha
mindazt
a miniatűr történelmet, miről eddig hallgattál,
amivel mások is szépen elhallgattak, lejegyzed…igaz is,
miért is
teszed, de az színigaz te mindig lábjegyzet nélkül
jegyezgetsz:
volt, és sosem volttá tett időket.
Forrás :
a szerző
Prisećanje
Samo taj leden voz da preživim, isključivo na tom…
do vraga kako drugačije? da stignem do krajnje stanice: do
neke livade, od boga i čoveka zaboravljenog vrta gde
ja i beležnica potrbuške možemo da ležimo!
Kod kuće na visokonaponski kabl i zadnji tramvaj
se obesio, ispod kondukter stoji,
zna tek do rake može ga pratiti a u grobnici
niko drugi, samo je on sam samcit.
I zadnju Dačiju 1300 su već samleli, tamo
kao vruć nadev u palačinci a la kluž1 je, a oni
sretniji bi baš do kosti ogoljen menjač pljunuli…
Sa sprata deda silazi, svoju svežu apopleksiju koja bi i
smetala gore ostavlja… bocu mineralne vode mi daje,
uzmi sine, tamo na livadi vruće je, još će ti dobro doći,
ako svu minijaturnu istoriju o kojoj si dosad ćutao,
koju su i drugi prećutali, zabeležiš… istini za volju
ne znam zašto to radiš, ali istina je i to da ti uvek
bez fusnota beležiš: bila su i nikad ostvarena vremena.
1posebna vrsta mađarske
palačinke
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése