Dimény-Haszmann
Árpád Kézdivásárhely 1977. szeptember 28. –
Ilyen repülés ez
valahol azt olvastam,
hogy a párjától elszakított
énekes hattyú addig néz
a felkelő napba, amíg
kiég a retinája, majd
vakon őrült repülésbe kezd.
csak repül fölfelé.
talán ott fölragyogtatja az ég
szabadsága. a föl- vagy
kifelé irányuló mozgás,
azt hittem szabadság, de
voltaképpen beszűkülés,
ahogy a nap is fekete
koronggá szűkül a szem-
ideghártyán, ahogy a
test beszűkül, az ütköző be-
rogy, a fényszóró
szétmegy, s az üvegfoglalat el-
száll. ilyen repülés ez.
a fény ver. eláll tőle a sza-
vunk. csak a föld marad,
egy ki-kihagyó szív rit-
musával. érzem, ahogy
egymáshoz gyűröm a meg-
hajló fémeket, az
erőszakkal megállított mozgást
lassítva látom. előtte
persze téged, ahogy együtt
voltatok. ő épp
kielőgült. te felkönyököltél, és
fehéren, meztelenenül
fölébe hajoltál. megint.
|
Takav let je to
negde
pročitah, od svog para otcepljen labud
dotle gleda
u izlazeće sunce dok mu se retina
ne izgori,
pa besomučan let započne. samo
prema gore.
možda zablistaće u slobodi neba.
Verovao sam,
kretanje prema gore ili van
sloboda je,
ali u stvarnosti je sužavanje,
kao što i
sunce na nervima oka u crnu kuglu
se sužava, i
telo se sužava, odbojnik se
stropošta,
reflektor se rasprši, stakleni okvir
odleti.
takav je to let. svetlost tuče. zbog toga
ostajemo bez
reči. tek zemlja ostaje sa po kojom
izostalom
ritmom srca. osećam kako savitljive
metale zgužvam,
silom zaustavljeno kretanje
usporeno
vidim. a ispred naravno tebe kako ste
zajedno
bili. on je baš svršio, ti si se nalaktila i
belo, golo
nad njega si sagnula. opet.
Prevod: Fehér Illés
|
