Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –
184. szútra
a megrekedés
szabdalt szalagok élezett végek elvásott fogak
a szemüregben keserű zselé beljebb már semmi
hangosan tóduló vér csönd vagy iszonyú zaj van
aritmia légszomj elemi életfunkciók minden más
kiékelve a rámpán korántsem egyensúlyhelyzet
ez hát a hirtelen halál a kétségbeesés és összeomlás
napja végzetes maga a vákuum teljes elsötétítés
fekete lyukba zuhannak a tervek onnan se ki se
az üresség szétáradása
az idő egyáltalán nem rövidül ólmozott nappalok
odakint eső állítólag nyár bárhonnan érkezik
unott arcát mutatja érdekes eddig mindennek
színe volt mikor lett tartalmatlan szürke és fakó
a féltékenység legalább nem hivalkodik senki
nem beszél ne is szóljon lőporos hordót a föld
belsejébe ezermilliárd atomtöltet egyetlen szívben
képtelenség és úgyse és mindegy és felesleges és
az edény kiürítése
legyen vége az önsokkolásnak rossz gondolatok
bombatölcsérei mentén végzett mutatványoknak
az egész artista világ egy kifeszített kötélen libeg
csak annak félelmetes aki görcsösen féli a halált
az indulat lenyugszik mint a nap ha zuhanni kell
mély levegő ott lent a szabadulás vizei lesznek
amikor elmúlik a harag a fájdalom és az önzés
nyilvánvalóvá válik a lehetőség go beyond*
a jelenségek üressége
nincs ami jó és nincs ami nem ha van hát úgy
ahogy az elmében megterem nem valóság nem
képzet nincs vonzás nincs hiány nincs önvaló
káprázat mindez csak érzet vakon gyötör de
látóvá tesz a felismerés minden lélegzetvétellel
könnyebb a létezés természetében lényeget látni
önmagában minden csak az ami függetlenül a
rásatírozott érzések valósnak vélt illúziójától
gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá
gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá
gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá
|
184. sūtra
zapinjanje
seckane vrpce izoštreni krajevi utrnuti zubi
u očnoj šupljini gorak žele dalje unutra ništa
glasno naviruća krv tišina je ili užasna galama
aritmija manjak vazduha osnovne životne funkcije
sve ostalo je prekriženo na rampi daleko je od
stanja ravnoteže to je dakle nagla smrt dan očaja i
propasti sam vakum je koban potpuno zamračenje
planovi u crnu rupu padaju odatle nema kud
rasprostranjivanje praznine
vreme se uopšte ne skraćuje dani su olovo teški
vani kiša pada navodno je leto bilo od kud stiže
otužno lice pokazuje interesantno do sada sve je
svoju boju imao odkad pust postao siv je i bezbojan
ljubomora se makar ne razmeće niko ne govori
neka se i ne oglasi bure sa barutom u sredinu zemlje
milijarda atomskih naboja u jednom jedinom srcu
besmislica je i onako ne i svejedno je i suvišno je i
praznjenje suda
neka bude kraj vlastitom šokiranju uz bombe
rđavih misli izvršenim predstavama čitav svet
kao artisti na nekoj razapetoj žici balansira samo
onom je zastrašujuće ko se od smrti užasava
uzbuđenje ako pasti treba poput sunca u zalasku
se stiša dubok uzdah tamo dole su vode
oslobađanja kad ljutnja bol samoljublje prolaze
mogućnosti jasne postanu go beyond*
praznina pojava
nema dobrog i rđavog ako nešto ima takav je
kako se u umu razvija nije stvarnost nije utvara
ne postoji privlačnost nema manjka samosvesti
sve je to opsena samo je osećaj što slepo mrcvari
ali prepoznavanje vraća vid sa svakim udisajem
bitisanje postane lakši videvši u prirodi suštinu
sam u sebi sve je samo to što je neovisno od
iluzije nakalemljenih osećaja shvaćanja stvarnosti
gatē gatē pāragatē pārasamgatē bodhi svāhā
gatē gatē pāragatē pārasamgatē bodhi svāhā
gatē gatē pāragatē pārasamgatē bodhi svāhā
Prevod: Fehér Illés
|