Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kőhalmi Ildikó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kőhalmi Ildikó. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 22., kedd

Kőhalmi Ildikó 184. szútra – 184. sūtra

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

184. szútra

a megrekedés

szabdalt szalagok élezett végek elvásott fogak
a szemüregben keserű zselé beljebb már semmi
hangosan tóduló vér csönd vagy iszonyú zaj van
aritmia légszomj elemi életfunkciók minden más
kiékelve a rámpán korántsem egyensúlyhelyzet
ez hát a hirtelen halál a kétségbeesés és összeomlás
napja végzetes maga a vákuum teljes elsötétítés
fekete lyukba zuhannak a tervek onnan se ki se

az üresség szétáradása

az idő egyáltalán nem rövidül ólmozott nappalok
odakint eső állítólag nyár bárhonnan érkezik
unott arcát mutatja érdekes eddig mindennek
színe volt mikor lett tartalmatlan szürke és fakó
a féltékenység legalább nem hivalkodik senki
nem beszél ne is szóljon lőporos hordót a föld
belsejébe ezermilliárd atomtöltet egyetlen szívben
képtelenség és úgyse és mindegy és felesleges és

az edény kiürítése

legyen vége az önsokkolásnak rossz gondolatok
bombatölcsérei mentén végzett mutatványoknak
az egész artista világ egy kifeszített kötélen libeg
csak annak félelmetes aki görcsösen féli a halált
az indulat lenyugszik mint a nap ha zuhanni kell
mély levegő ott lent a szabadulás vizei lesznek
amikor elmúlik a harag a fájdalom és az önzés
nyilvánvalóvá válik a lehetőség go beyond*

a jelenségek üressége

nincs ami jó és nincs ami nem ha van hát úgy
ahogy az elmében megterem nem valóság nem
képzet nincs vonzás nincs hiány nincs önvaló
káprázat mindez csak érzet vakon gyötör de
látóvá tesz a felismerés minden lélegzetvétellel
könnyebb a létezés természetében lényeget látni
önmagában minden csak az ami függetlenül a
rásatírozott érzések valósnak vélt illúziójától

gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá
gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá
gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá




184. sūtra

zapinjanje

seckane vrpce izoštreni krajevi utrnuti zubi
u očnoj šupljini gorak žele dalje unutra ništa
glasno naviruća krv tišina je ili užasna galama
aritmija manjak vazduha osnovne životne funkcije
sve ostalo je prekriženo na rampi daleko je od
stanja ravnoteže to je dakle nagla smrt dan očaja i
propasti sam vakum je koban potpuno zamračenje
planovi u crnu rupu padaju odatle nema kud

rasprostranjivanje praznine

vreme se uopšte ne skraćuje dani su olovo teški
vani kiša pada navodno je leto bilo od kud stiže
otužno lice pokazuje interesantno do sada sve je
svoju boju imao odkad pust postao siv je i bezbojan
ljubomora se makar ne razmeće niko ne govori
neka se i ne oglasi bure sa barutom u sredinu zemlje
milijarda atomskih naboja u jednom jedinom srcu
besmislica je i onako ne i svejedno je i suvišno je i

praznjenje suda

neka bude kraj vlastitom šokiranju uz bombe
rđavih misli izvršenim predstavama čitav svet
kao artisti na nekoj razapetoj žici balansira samo
onom je zastrašujuće ko se od smrti užasava
uzbuđenje ako pasti treba poput sunca u zalasku
se stiša dubok uzdah tamo dole su vode
oslobađanja kad ljutnja bol samoljublje prolaze
mogućnosti jasne postanu go beyond*

praznina pojava

nema dobrog i rđavog ako nešto ima takav je
kako se u umu razvija nije stvarnost nije utvara
ne postoji privlačnost nema manjka samosvesti
sve je to opsena samo je osećaj što slepo mrcvari
ali prepoznavanje vraća vid sa svakim udisajem
bitisanje postane lakši videvši u prirodi suštinu
sam u sebi sve je samo to što je neovisno od
iluzije nakalemljenih osećaja shvaćanja stvarnosti

gatē gatē pāragatē pārasamgatē bodhi svāhā
gatē gatē pāragatē pārasamgatē bodhi svāhā
gatē gatē pāragatē pārasamgatē bodhi svāhā


Prevod: Fehér Illés

2015. augusztus 8., szombat

Kőhalmi Ildikó Gyertya vagyok – Sveće sam

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Gyertya vagyok

Gyertya vagyok.
Ha elégek,
viasztengerré enyészek.
Hajó vagyok
viaszvízen;
vitorlámon arcod viszem.
Arcod vagyok,
ha meguntam,
hogy a saját tükröm bújjam.
Tükröm, tükröm,
mondd meg nékem,
ki keresgél a sötétben,
sötétséggel
mint vesződjek,
gyertyául kihez szegődjek?
Sveće sam

Sveće sam.
Ako izgorim
u more voska se pretvorim.
Lađa sam
na tečnom vosku;
tvoje lice nosim na jarbolu.
Tvoje lice sam,
ako zamara,
pa u vlastitom ogledalu moje lice me promatra.
Ogledalce moje, ogledalce moje,
reci mi
u mraku ko šta traži,
šta mi briga
ako je i mrak,
kao sveće kome da dam sjaj?

Prevod: Fehér Illés

 


2015. július 31., péntek

Kőhalmi Ildikó Ha meghalsz is – Ako i umreš

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Ha meghalsz is

(J. A.-nak)

Mint marék kavics
vicsorgó napok erős szorításban
vére serken a kőnek
egyél meg és majd megtudom
milyen te lenni
hol kapcsolódik
a külvárosi botorkálás
éhező holnaptalanja
kavicsos kezemhez
tisztesség
bármerről előre és csak oda
anyánk méhe fáj azóta is
tied nem tudja kedvesem
téged olvas
enyém csak azt
hová mi végre tartok
kavicsos kezemmel
szerelmeink már
ért papírra írva
öregebb vagyok
de nem reménytelen
vasajtókon túlról
izzani kezd a reggel
véreres nap-mandalára
meditált új világ
és tudom mondanád
kavicsok a tóba
gyémántsziklákat tartani
rágyökerezni körmeimmel
ha a ragyogás látni se enged
nem kell forró sínek közt őgyelegni
csak tartani azt az egyet
ha meghalsz is végül.

Ako i umreš

(A. J.-u)

Poput šake belutka
u stisci škrgutom punih dana
iz kamena krv poteče
pojedi me i saznaću
kako je kad sam ti
gde se lutanje
izgladnelog bezdana
na periferiji na moju
belutkom punu ruku veže
čast
bilo od kud samo napred i tamo
maternica naše majke od onda boli
tvoja dragane moj to ne zna
tebe čita
moja samo to
belutkom u ruci
zbog čega kuda krećem
naše ljubavi su već
na sazreli zapisane
starija sam
ali se nadam
iza čeličnih vrata
usijaće se jutro
na žilama punoj mandali
zamišljen novi svet
i znam rekao bi
u jezero sa belucima
stene od briljanta držati
sa noktima čvrsto obaviti
ako blistanje ne da ni da gledam
među usijanim tračnicama ne treba skitati
samo to jedno držati
ako na kraju i umreš.

Prevod: Fehér Illés