Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kőhalmi Ildikó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kőhalmi Ildikó. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 25., péntek

Kőhalmi Ildikó Varázsdoboz – Čarobna kutija


Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Varázsdoboz

északi fal
álom fergeteg jégbontó hava
kemény vizek erős szelek nyűtt hajtásvonal
hideg nehézkes hajnal mint öreg divatjamúlt
nagykabát a muszáj a kell a szűkös zárt terek
mintha sohase akarna engedni a szorításból
latyakszürke ólomszürke türelmetlen szürke
míg egy utólag visszakereshetetlen délután
érvényüket vesztik a mindenkori telek

keleti fal
kikelet szelek ígéret hava
olvadáspont kiengedés felengedés és rajta túl
a fény minden irányú hosszanti kiáradása
épp mint a remény és ahogy a súlyok
cipelésének vége megkönnyebbül a hát és
felszabadulnak a vállak kipattannak a
szemek a láthatatlanra titkok formálódnak
és a tudatalatti bolond fészkelődésbe kezd

déli fal
napisten áldás új kenyér hava
a szabadság hegyeinek viszontölelése késő
éjszakába nyúló városok ritmusváltás
hiteles mosoly és az öröm limitált kiadású
számozott példányai napsütés melege a
utcaköveken akár ugróiskola vagy céltalan
csatangolás csak úgy a kaland kedvéért
a szív teljes korlátlansága világ a világ

nyugati fal
földanya magvető enyészet hava
mikor a mindennapi dolgok gyöngyei
felfűződnek a megszokott szálra s egyre
szorosabban követik egymást egyre kisebb
egyre kevésbé szerethető tereket járunk be
ugyanazok a körök konok egyhangúságban
végül egy időn kívüli azonosítatlan hajnalon
csak eltűnünk az égbolt párás lépcsőfokain



Čarobna kutija

severni zid
san vihor mesec ljuti
tvrde vode jaki vetrovi trošna linija savijanja
hladna poteška zora kao istrošen demodiran
ogrtač mora treba uski zatvoreni prostori
kao da stega nikad ne bi htela popustiti
blato sivo olovno sivo nestrpljivo sivo
dok jednog naknadno nikad nađenog popodneva
svagdašnje zime gube svoju vrednost

istočni zid
proleće mesec vetrova obećanja
talište oslobađanje popuštanje i iznad toga
u sve pravce produženo širenje svetlosti
baš kao nada i kako leđa na kraju
teglenja tereta olakšaju se i
ramena se oslobađaju oči se rašire
na nevidljivo tajne se formiraju
i podsvesni luđak počne vrpoljiti se

južni zid
bog sunca blagoslov mesec novog hleba
ponovo grljenje brda slobode gradovi
u dubokoj noći promena ritma
istinit osmeh limitirani numerisani brojevi
izdanja radosti na pločniku toplina
sunčevih zraka baš kao i skakutanje ili
besciljno lutanje samo zbog pustolovine
beskrajna otvorenost srca svet je svet

zapadni zid
majka zemlja sejanje mesec prolaza
kad biseri svakodnevnih događaja
na navadan nit se nanižu i jedan
drugog sve tesnije slede sve manje i
sve manje voljene trgove obilazimo
u tvrdoglavoj jednoličnosti istih krugova
na kraju izvan vremena jedne maglovite zore
na vlažnom stepeništu neba samo nestajemo

Prevod: Fehér Illés

2018. július 9., hétfő

Kőhalmi Ildikó Lefelé a hegyről – Nizbrdo


Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –


Lefelé a hegyről

 2013.08.19. 12:38

nincs kezdete a keresésnek és véget nem ér a keresés
nincs formája a keresésnek és csupa alak a keresés

menj ember kíméld magad
hagyd mind a jelenéseket
ne nézz se kőre se mélyre se kötélhídra
csak menj
fordulj el jobban még erősebben
vidd a vizet és vidd a húst
ne várd hogy bezáródjanak a sebszélek
és elsimuljanak a hegek

összeforrottál
vérfriss szavakat keresel valld be
a test oxigéndús kifejezéseit
távol a kesergés megpangott vizétől
zsebedből titkos szeretők kavicsai peregnek
elfordítod magad a lelkifurdalás ormától
rohansz lefelé mezítláb lobogó hajjal
mint akire nem fenekedik az éjszaka

menj ember te menj te indulj
ne az idő és a tér távolaiba de messzebb
túl az emberész mindenségközepén
a felfoghatatlanba ahonnan jöttél
menj át a hét kapun
vonulj felszegett fejjel büszke és boldog
végjátéka a teremtésnek
te mennyei kreatúra te elhagyhatatlan

Nizbrdo

19. 08. 2013. 12:38

traganje nema početka niti se traganje završava
traganje nema figuru i traganje je sušta forma



idi čoveče štedi se
ostavi priviđenja
ne pogledaj kamen ni dubinu ni viseći most
samo idi
okreni se još više
nosi vodu i nosi meso
ne čekaj celivanje rana
i nestajanje ožiljaka

srastao si
priznaj krvavosveže reči tražiš
daleko od ustajale vode jadanja
kiseonikom bogate izraze tela
iz džepa belutci tajnih ljubavnika ispadaju
odvraćaš se od vrha grižnje savesti
poput onoga na koga noć se ne taloži
nizbrdo juriš bosa razvezanom kosom

idi čoveče idi ti kreni
ne u daljine vremena i prostora dalje
iza sveukupnog centra ljudske pameti
u neshvatljivost odakle si i došla
pređi preko sedam kapija
uzdignutom glavom kruži ohola i sretna
završna igra stvaranja
ti božanstvena kreaturo ti koju napustiti nije moguće

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://kohalmi.gportal.hu/gindex.php?pg=35250512&nid=6425240

2017. július 9., vasárnap

Kőhalmi Ildikó Ha megreped – Ako prsne

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –



Ha megreped

milyen könnyen hűlnek ki a burkok
és egyszerűen lesz metsző hideg
a világ mindig attól pattan el hogy
odafönn a mennybolt megreped
olyankor indul el papírkabátban
nevei mögött az egy - a semmi
az idő véghetetlen árkai között
annyit tud csak hogy menni menni
s beszélni kinek-kinek arról mit
riadalmában hallani akar s ahogy
rendeltetett erőssé tenni sziklaívvé
akár csak megtámasztani valahogy
mielőtt összehull és szétborul
vagy átadja magát a rögnek
kisbolygók zuhognak szemébe
mögötte részegek durván röhögnek
nem számít mondja nem ez számít
oda se figyelve fel se nézve
megy abban a gyűrt papírkabátban
megy konokul ki tudja hány ezer éve

Ako prsne

opna kako lako se ohlade
i jednostavno biće ciče zime
uvek se zbog toga pokida svet da
gore beskrajna plavet prsne
u kaputu od papira tada krene
iza svojih imena jedan – ništa
između nepreglednih jaruga vremena
samo to zna koračati koračati
i pojedincima o tome pričati što
u svojoj prestrašenosti čuti želi i kako
je nešto poput stene čvrstom stvoriti teži
bar nekako na bilo koji način podupreti
pre no što raspada razbaruši
ili sebe grudvi predaje
u njegove oči male planete padaju
iza njega pijanci grohotaju
nije bitno veli to nije bitno
ni na što ne obraćajući pažnju
u tom izgužvanom kaputu od papira ide
okorelo ide koliko hiljadu godina ko zna

Prevod: Fehér Illés
Forrás. http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/990-kohalmi-ildiko-ha-megreped

2016. július 9., szombat

Kőhalmi Ildikó Magánlabirintus – Privatan lavirint


Képtalálat a következőre: „kőhalmi ildikó”

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Képtalálat a következőre: „lavirint”

Magánlabirintus

megmutatkozom a fénylő kietlenségnek
mögöttem negyvenhat tömör sziklaoszlop
balról szantálfüst jobbra kút körötte izzó
illatos homok utolsó beavatási rituálé zajlik
áldozati tánc szemben a fal és a kétszárnyú
kapu rajta jel kicsit távolabb isten háta

ez tehát a hely a végső elhatározás helye
személyes bolyongásaim kezdete milyen
régóta énekel a sivatag pirkadatkor milyen
határozottan akarom üdvözölni az őrzőt és
érinteni a bronzkilincset az elfeledett dolgok
labirintusában egyedül leszek és magam

Privatan lavirint

sjajnoj pustoši se pokazujem
iza mene četrdesetšest čvstih kamenih stubova
levo dim sandalovine desno zdenac okolo žaran
mirisav pesak poslednji ritual posvećenja je
žrtven ples nasuprot zid i dvokrilna
vrata sa oznakom malo dalje leđa gospoda

dakle to je mesto mesto konačne odluke
početak vlastitih lutanja od kada
peva pustinja u svanuću sa koliko
odlučnošću želim čuvara pozdraviti i
bronzanu kvaku dotaknuti u lavirintu
zaborava biću sama samcata

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/2355-kohalmi-ildiko-versei-maganlabirintus-fogadalmi-csarnok-szivloves

Képtalálat a következőre: „lavirint”


2016. április 7., csütörtök

Kőhalmi Ildikó Huszonnégy hajó – Dvadesetčetiri brodova

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Huszonnégy hajó

nyugalom
lélegzés mozdulat nélkül
mozdulat törekvés nélkül
törekvés kötelék nélkül
kötelék félelem nélkül

csönd
szkafander légüres felfordulásban

erő
megmaradni
mohos kövek közül kitörni mint a fű
égett gerendák helyén kilombosodni
szétterülni egy elhagyatott szomorú
vidék egykedvű rideg fém ege alatt

egyensúly
találd meg magad hallottam és akkor
keresni kezdtelek mert hogy lehetnék
egyszerre kint és bent másik én nélkül

idő
a múlt alagútjain át napok féreglyukain
a jövő zárt folyosóin fedett teraszain át
megyünk az örökké veszélyes kanyonja
mentén megingathatatlanul közeledünk

bizonyosság
ismerlek mondta ahogy ereszkedett
aminek látszol még inkább aki vagy

leért és itt maradt

öröm
szín
erő
fényesebb oldal

kék zafír mellett a sárga topáz

kedvesség
szelíd mennyei bolondok
együgyű bölcsek peronról
integető angyalok és az ő
mindennapi szórakozásuk
ámen

tükör
nézni mint magam
ő én én ő vagyunk
egyszerre kétszereződés
és egyszeres ismétlése a
harmóniának egy
dinamikus ábrán

bizalom
tökéletes összerétegződés
nyílt tér magasság
emberszív nagyságú bolygó

menedék
az ember-kor töredékesebb most
bizarr homályos és esetleges az
ordas időben összekapaszkodva
állandó fénypajzs fejeink fölött

hit
körülfog körülvesz teknőst a páncél
megtart gyökerek egész seregével
a tévedés folyamatábrája papírhajó

biztonság
történhet bármi

érzékenység
ahogy minden körülmények
közt világos mit jelentenek
a hallgatás horizontján
túlról érkező jelek

elfogadás
az összhang lényege távoli ikercsillagok
mozgástörvénye vagy a feltételek nélkül
bejárható föld mag levegő miből kikelnék
hova gyökereznék ahogy a fölhasogatott
napok szálain át- meg átvetjük magunkat
lent és fent lent és fent ismeretlen mintájú
kelme szövődik ismeretlen célból napra
nap akár a gépek is lehettünk volna forgó
kerekek vagy bármi más köztes alakzat a
végtelen variációból a magunk módját úgy
is megtalálnánk ez lett az élet az meg ott
mi s a kettő valamiképp egy és ugyanaz

szabadság
a határköveket nevetve szétdobáltuk
most mindegyik a tó fenekén fekszik
aztán majd elfelejtjük melyik az a tó
csak a nevetés a víz és az ég marad
a vitorlák és a szél a szárnyaink alatt

közelség
ha elunod a víz locsogását
beszélek hozzád fanyelven
kőnyelven villámnyelven a
kezdet felizzó tűzszavaival
vagy hangtalan-mély csönd
lesz képek talányos rajzok
bonyolult jelképrendszerek
az ég és a föld bejáratai egy
borostyánerdőben akár úgy
teszek meg se születtem de
sose legyek ennél távolabb

oltalom
tarts távol a gonoszságtól
vadnak engem ne engedj
vizet adj néha tenyeredből
mondd nekem a te szavaidat

hűség
ha kiperegnék is az időből
és idegen csillagra érkezem
tüzeket gyújtok visszataláljak

ragyogás
békét beszél és
fényességet áraszt
egyetlen szálat
enged s fogva tart
árad tündöklik
örökké mint a nap
kezében világ
mellette angyal

változás
nyomot hagysz rajtam alkotó
kezed nyomán formát vált lassan
a lélek tisztán kivehető alakot
ölt mint keringő csillagnővéreim
az űrben mint emberibb ember
a hasonlatosságban ami már volt
ami lesz még örvénylik egyre
az állandóság függönye mögött
egymagam kevésre jutok el
ne engedj többé forgass alakíts

emelkedés
van hely magunkfajtának egyre feljebb
sirályokkal és sasokkal ritka levegőben
végül csak mi meg az angyalok lentről
láthatatlan a magasság fekete ege és a
vízről úgy tűnik elérhetetlen csüggedt
papírmadár úszik el csónakom mellett
felismerem a szárnyakat felismerem a
tengert felismerem a testvérhajó nevét
van hely magunkfajtának egyre feljebb

áramlás
nincs irány nincs út nincs mérhető
titokzatos kezdetet jelöletlen vég
vagyunk a sodrás az áradat maga
melyik melyikkel külön se válik
együtt halad lebeg és emelkedik
a folytonosság törvényei szerint

csillag
egy ki vezessen egy aki jöjjön
egyikük vigyáz másikat őrzöm
kell egy harmadik sötétség ellen
egy akit úgy kell égre terelnem
egy aki hív majd egy akit hívok
felismerjen mert nem hasonlítok
ez bátrabb a másik kicsit riadt
és jó ha van egy az árnyak miatt
egy akit hozok egy akit viszek
egy kiben feltétel nélkül hiszek
kell felébredett és egy kis álmos
lehetnék gazdag fénymilliárdos
de mégse vágyom ennyi csillagot
tartsam csupán az egyetlen nagyot
benne ragyog mind az összes többi
nekem egy dolgom – illőn megköszönni

Dvadesetčetiri brodova

spokoj
disanje bez pokreta
pokret bez stremljenja
stremljenje bez obaveza
obaveza bez straha

tišina
skafandar u bezvazdušnoj pometnji

snaga
opstati
kao trava između mahovinastih kamena izbiti
na mestu garavih greda niknuti
ispod ravnodušnog surovog metalnog neba
napuštenog tužnog krajolika raširiti se

ravnoteža
čula sam pronađi sebe i tada sam počela
te tražiti jer bez drugog ja kako bi
mogla biti istovremeno i van i unutra

vreme
preko tunela prošlosti rupa crvastih dana
preko zatvorenih hodnika otvorenih terasa
budućnosti hodamo duž uvek opasnog
kanjona nepokolebljivo se približavamo

izvesnost
silazeći rekao je poznajem te
po izgledu a još više po onome ko si

sišao je i ostao

radost
boja
snaga
sjajnija strana

pored plavog safira žut topaz

ljubaznost
pitomi nebeski luđaci
smušeni mudraci anđeli
koji sa perona mašu i
njihova svakodnevna razonoda
amin

ogledalo
gledati kao sebe
ona je ja ja sam ona
odjedanput udvostručenje
i jednostruko ponavljanje
harmonije na jednom
dinamičkom crtežu

poverenje
savršena isprepletenost
otvoren prostor visina
planeta veličine ljudskog srca

utočište
ljudska era sad je u krhotinama
bizarna nerazgovetna i slučajna
u vučjem vremenu ujedinjeno
nad nama je večni štit od svetla

vera
okruži opkoli pancir kornjaču
održi mnoštvom korena
tok prikaza zablude papirna lađa

sigurnost
bilo šta može se dogoditi

osetljivost
pa u svakoj prilici je
jasno šta znače znaci
koji sa horizonta
iza ćutanja stižu

prihvatanje
bit harmonije je zakonitost pomeranja
dalekih zvezda blizanaca ili bez uslova
prohodna zemlja zrno zrak ako bi iznikla
gde bi se ukorenila kako preko pocepanih
niti dana opet i opet sebe prebacujemo
dole i gore dole i gore tkanina nepoznate
mustre nepoznatim ciljem se hvata na dan
dan ma i strojevi bi mogli biti koluti koji
se okreću ili bilo koja druga forma iz
bezbroj mogućnosti vlastiti način ionako
bi pronašli to je u suštini život a ono tamo
smo mi a to dvoje ustvari jedno te isto

sloboda
kamene međaše smo kao od šale razbacali
sad svaki na dnu jezera leži
pa ćemo zaboraviti koje je ono jezero
i ispod naših krila ostaće tek
smeh voda i nebo jedra i vetar

blizina
ako ti dosadi žubor vode
govoriću ti jezikom drva
jezikom kamena gromova
usijanim rečima užarenog početka
ili biće ćutljiva duboka
tišina slika zagonetnih crteži
zamršeni sistemi znamenja
ulaze nebesa i zemlje u nekoj
lovorovoj šumi mogu se i tako
praviti da nisam se ni rodila ali
nek ne budem od toga udaljenija

zaštita
drži me na udaljenosti od opačine
nemoj me pustiti zverima
koji put mi vodu iz dlana daj
svojim reči mi se obraćaj

vernost
i da se iz vremena osipam
i na tuđu zvezdu stignem
paliću vatru da bi se vratiti mogla

blistanje
mir širi i
sjaj rasipa
jednog jedinog končića
dozvoljava i zarobljeno te drži
širi se sjaji
poput sunca večito
svet mu je u ruci
pored njega anđeo

promena
putem tvoje stvaralačke ruke ostavljaš
trag na meni duša postepeno formu
menja jasno razabran oblik preuzima
kao moje sestre zvezde koje se
u vasioni potucaju kao u sličnosti čovek
koji više liči na čoveka što je bilo
što će još biti neprestano se vrti
iza zastora stalnosti ja sama kao
jedinka jedva nešto mogu postići
ne puštaj me više vrti me formiraj

uzdizanje
postoji mesto za nas posebne u visu
sa galebovima i orlovima razređenom zraku
na kraju smo mi sami i anđeli sa nizine
crno nebo visine je nevidljiv i čini se
da je voda nedostižna pored mog
čamca klonula ptica od papira plovi
prepoznajem krila prepoznajem more
prepoznajem ime broda brata
postoji mesto za nas posebne u visu

strujanje
nema pravca nema ceste nema merljivog
tajanstvenog početka neoznačenog kraja
mi sami smo brzak strujanje
koji se nikako ne odvajaju
zajedno napreduju lebde i uzdižu se
prema zakonitostima neprekidnosti

zvezda
jedna da te vodi jedna da dođe
jedna te pazi drugu ja čuvam
protiv mraka potrebna je i treća
jedna koju na nebo trebam terati
jedna će tebe zvati i jednu ću ja zvati
nek me prepozna jer nisam slična
ta je hrabrija ona druga je preplašena
i dobro je ako ima jedna zbog senki
jedna koju donosim jedna koju odnosim
jedna kojoj bezuslovno verujem
treba probuđena a i pomalo pospana
mogla bi biti milijarderka svetla
ipak toliko zveda nisam željna
samo ona jedina velika mi je potrebna
svi ostali u njoj sjaje
meni preostaje – zahvaliti se dolično

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1083255198381990&id=915125131861665&substory_index=0

2015. december 18., péntek

Kőhalmi Ildikó Öröm – Radost

Képtalálat a következőre: „kőhalmi ildikó”
Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Öröm

szín
erő
fényesebb oldal

kék zafír mellett a sárga topáz

Radost

boja
snaga
svetlija strana

pored plavog safira žuti topaz.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző