Kőhalmi Ildikó Varázsdoboz – Čarobna kutija

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Varázsdoboz

északi fal
álom fergeteg jégbontó hava
kemény vizek erős szelek nyűtt hajtásvonal
hideg nehézkes hajnal mint öreg divatjamúlt
nagykabát a muszáj a kell a szűkös zárt terek
mintha sohase akarna engedni a szorításból
latyakszürke ólomszürke türelmetlen szürke
míg egy utólag visszakereshetetlen délután
érvényüket vesztik a mindenkori telek

keleti fal
kikelet szelek ígéret hava
olvadáspont kiengedés felengedés és rajta túl
a fény minden irányú hosszanti kiáradása
épp mint a remény és ahogy a súlyok
cipelésének vége megkönnyebbül a hát és
felszabadulnak a vállak kipattannak a
szemek a láthatatlanra titkok formálódnak
és a tudatalatti bolond fészkelődésbe kezd

déli fal
napisten áldás új kenyér hava
a szabadság hegyeinek viszontölelése késő
éjszakába nyúló városok ritmusváltás
hiteles mosoly és az öröm limitált kiadású
számozott példányai napsütés melege a
utcaköveken akár ugróiskola vagy céltalan
csatangolás csak úgy a kaland kedvéért
a szív teljes korlátlansága világ a világ

nyugati fal
földanya magvető enyészet hava
mikor a mindennapi dolgok gyöngyei
felfűződnek a megszokott szálra s egyre
szorosabban követik egymást egyre kisebb
egyre kevésbé szerethető tereket járunk be
ugyanazok a körök konok egyhangúságban
végül egy időn kívüli azonosítatlan hajnalon
csak eltűnünk az égbolt párás lépcsőfokain

Forrás: https://www.facebook.com/kohalmiildiko02/photos/a.470902277029235/520390232080439/?type=3&theater

Čarobna kutija

severni zid

san vihor mesec ljuti

tvrde vode jaki vetrovi trošna linija savijanja

hladna poteška zora kao istrošen demodiran

ogrtač mora treba uski zatvoreni prostori

kao da stega nikad ne bi htela popustiti

blato sivo olovno sivo nestrpljivo sivo

dok jednog naknadno nikad nađenog popodneva

svagdašnje zime gube svoju vrednost

istočni zid

proleće mesec vetrova obećanja

talište oslobađanje popuštanje i iznad toga

u sve pravce produženo širenje svetlosti

baš kao nada i kako leđa na kraju

teglenja tereta olakšaju se i

ramena se oslobađaju oči se rašire

na nevidljivo tajne se formiraju

i podsvesni luđak počne vrpoljiti se

južni zid

bog sunca blagoslov mesec novog hleba

ponovo grljenje brda slobode gradovi

u dubokoj noći promena ritma

istinit osmeh limitirani numerisani brojevi

izdanja radosti na pločniku toplina

sunčevih zraka baš kao i skakutanje ili

besciljno lutanje samo zbog pustolovine

beskrajna otvorenost srca svet je svet

zapadni zid

majka zemlja sejanje mesec prolaza

kad biseri svakodnevnih događaja

na navadan nit se nanižu i jedan

drugog sve tesnije slede sve manje i

sve manje voljene trgove obilazimo

u tvrdoglavoj jednoličnosti istih krugova

na kraju izvan vremena jedne maglovite zore

na vlažnom stepeništu neba samo nestajemo

Prevod: Fehér Illés

Kőhalmi Ildikó Lefelé a hegyről – Nizbrdo

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Lefelé a hegyről  2013.08.19. 12:38 nincs kezdete a keresésnek és véget nem ér a keresés nincs formája a keresésnek és csupa alak a keresés menj ember kíméld magad hagyd mind a jelenéseket ne nézz se kőre se mélyre se kötélhídra csak menj fordulj el jobban még erősebben vidd a vizet és vidd a húst ne várd hogy bezáródjanak a sebszélek és elsimuljanak a hegek összeforrottál vérfriss szavakat keresel valld be a test oxigéndús kifejezéseit távol a kesergés megpangott vizétől zsebedből titkos szeretők kavicsai peregnek elfordítod magad a lelkifurdalás ormától rohansz lefelé mezítláb lobogó hajjal mint akire nem fenekedik az éjszaka menj ember te menj te indulj ne az idő és a tér távolaiba de messzebb túl az emberész mindenségközepén a felfoghatatlanba ahonnan jöttél menj át a hét kapun vonulj felszegett fejjel büszke és boldog végjátéka a teremtésnek te mennyei kreatúra te elhagyhatatlan

Nizbrdo 19. 08. 2013. 12:38 traganje nema početka niti se traganje završava traganje nema figuru i traganje je sušta forma idi čoveče štedi se ostavi priviđenja ne pogledaj kamen ni dubinu ni viseći most samo idi okreni se još više nosi vodu i nosi meso ne čekaj celivanje rana i nestajanje ožiljaka srastao si priznaj krvavosveže reči tražiš daleko od ustajale vode jadanja kiseonikom bogate izraze tela iz džepa belutci tajnih ljubavnika ispadaju odvraćaš se od vrha grižnje savesti poput onoga na koga noć se ne taloži nizbrdo juriš bosa razvezanom kosom idi čoveče idi ti kreni ne u daljine vremena i prostora dalje iza sveukupnog centra ljudske pameti u neshvatljivost odakle si i došla pređi preko sedam kapija uzdignutom glavom kruži ohola i sretna završna igra stvaranja ti božanstvena kreaturo ti koju napustiti nije moguće Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://kohalmi.gportal.hu/gindex.php?pg=35250512&nid=6425240

Kőhalmi Ildikó Ha megreped – Ako prsne

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Ha megreped milyen könnyen hűlnek ki a burkok és egyszerűen lesz metsző hideg a világ mindig attól pattan el hogy odafönn a mennybolt megreped olyankor indul el papírkabátban nevei mögött az egy - a semmi az idő véghetetlen árkai között annyit tud csak hogy menni menni s beszélni kinek-kinek arról mit riadalmában hallani akar s ahogy rendeltetett erőssé tenni sziklaívvé akár csak megtámasztani valahogy mielőtt összehull és szétborul vagy átadja magát a rögnek kisbolygók zuhognak szemébe mögötte részegek durván röhögnek nem számít mondja nem ez számít oda se figyelve fel se nézve megy abban a gyűrt papírkabátban megy konokul ki tudja hány ezer éve

Ako prsne opna kako lako se ohlade i jednostavno biće ciče zime uvek se zbog toga pokida svet da gore beskrajna plavet prsne u kaputu od papira tada krene iza svojih imena jedan – ništa između nepreglednih jaruga vremena samo to zna koračati koračati i pojedincima o tome pričati što u svojoj prestrašenosti čuti želi i kako je nešto poput stene čvrstom stvoriti teži bar nekako na bilo koji način podupreti pre no što raspada razbaruši ili sebe grudvi predaje u njegove oči male planete padaju iza njega pijanci grohotaju nije bitno veli to nije bitno ni na što ne obraćajući pažnju u tom izgužvanom kaputu od papira ide okorelo ide koliko hiljadu godina ko zna Prevod: Fehér Illés

Forrás. http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/990-kohalmi-ildiko-ha-megreped

Kőhalmi Ildikó Magánlabirintus – Privatan lavirint

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Magánlabirintus megmutatkozom a fénylő kietlenségnek mögöttem negyvenhat tömör sziklaoszlop balról szantálfüst jobbra kút körötte izzó illatos homok utolsó beavatási rituálé zajlik áldozati tánc szemben a fal és a kétszárnyú kapu rajta jel kicsit távolabb isten háta ez tehát a hely a végső elhatározás helye személyes bolyongásaim kezdete milyen régóta énekel a sivatag pirkadatkor milyen határozottan akarom üdvözölni az őrzőt és érinteni a bronzkilincset az elfeledett dolgok labirintusában egyedül leszek és magam

Privatan lavirint sjajnoj pustoši se pokazujem iza mene četrdesetšest čvstih kamenih stubova levo dim sandalovine desno zdenac okolo žaran mirisav pesak poslednji ritual posvećenja je žrtven ples nasuprot zid i dvokrilna vrata sa oznakom malo dalje leđa gospoda dakle to je mesto mesto konačne odluke početak vlastitih lutanja od kada peva pustinja u svanuću sa koliko odlučnošću želim čuvara pozdraviti i bronzanu kvaku dotaknuti u lavirintu zaborava biću sama samcata Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/2355-kohalmi-ildiko-versei-maganlabirintus-fogadalmi-csarnok-szivloves



Kőhalmi Ildikó Huszonnégy hajó – Dvadesetčetiri brodova

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Huszonnégy hajó nyugalom lélegzés mozdulat nélkül mozdulat törekvés nélkül törekvés kötelék nélkül kötelék félelem nélkül csönd szkafander légüres felfordulásban erő megmaradni mohos kövek közül kitörni mint a fű égett gerendák helyén kilombosodni szétterülni egy elhagyatott szomorú vidék egykedvű rideg fém ege alatt egyensúly találd meg magad hallottam és akkor keresni kezdtelek mert hogy lehetnék egyszerre kint és bent másik én nélkül idő a múlt alagútjain át napok féreglyukain a jövő zárt folyosóin fedett teraszain át megyünk az örökké veszélyes kanyonja mentén megingathatatlanul közeledünk bizonyosság ismerlek mondta ahogy ereszkedett aminek látszol még inkább aki vagy leért és itt maradt öröm szín erő fényesebb oldal kék zafír mellett a sárga topáz kedvesség szelíd mennyei bolondok együgyű bölcsek peronról integető angyalok és az ő mindennapi szórakozásuk ámen tükör nézni mint magam ő én én ő vagyunk egyszerre kétszereződés és egyszeres ismétlése a harmóniának egy dinamikus ábrán bizalom tökéletes összerétegződés nyílt tér magasság emberszív nagyságú bolygó menedék az ember-kor töredékesebb most bizarr homályos és esetleges az ordas időben összekapaszkodva állandó fénypajzs fejeink fölött hit körülfog körülvesz teknőst a páncél megtart gyökerek egész seregével a tévedés folyamatábrája papírhajó biztonság történhet bármi érzékenység ahogy minden körülmények közt világos mit jelentenek a hallgatás horizontján túlról érkező jelek elfogadás az összhang lényege távoli ikercsillagok mozgástörvénye vagy a feltételek nélkül bejárható föld mag levegő miből kikelnék hova gyökereznék ahogy a fölhasogatott napok szálain át- meg átvetjük magunkat lent és fent lent és fent ismeretlen mintájú kelme szövődik ismeretlen célból napra nap akár a gépek is lehettünk volna forgó kerekek vagy bármi más köztes alakzat a végtelen variációból a magunk módját úgy is megtalálnánk ez lett az élet az meg ott mi s a kettő valamiképp egy és ugyanaz szabadság a határköveket nevetve szétdobáltuk most mindegyik a tó fenekén fekszik aztán majd elfelejtjük melyik az a tó csak a nevetés a víz és az ég marad a vitorlák és a szél a szárnyaink alatt közelség ha elunod a víz locsogását beszélek hozzád fanyelven kőnyelven villámnyelven a kezdet felizzó tűzszavaival vagy hangtalan-mély csönd lesz képek talányos rajzok bonyolult jelképrendszerek az ég és a föld bejáratai egy borostyánerdőben akár úgy teszek meg se születtem de sose legyek ennél távolabb oltalom tarts távol a gonoszságtól vadnak engem ne engedj vizet adj néha tenyeredből mondd nekem a te szavaidat hűség ha kiperegnék is az időből és idegen csillagra érkezem tüzeket gyújtok visszataláljak ragyogás békét beszél és fényességet áraszt egyetlen szálat enged s fogva tart árad tündöklik örökké mint a nap kezében világ mellette angyal változás nyomot hagysz rajtam alkotó kezed nyomán formát vált lassan a lélek tisztán kivehető alakot ölt mint keringő csillagnővéreim az űrben mint emberibb ember a hasonlatosságban ami már volt ami lesz még örvénylik egyre az állandóság függönye mögött egymagam kevésre jutok el ne engedj többé forgass alakíts emelkedés van hely magunkfajtának egyre feljebb sirályokkal és sasokkal ritka levegőben végül csak mi meg az angyalok lentről láthatatlan a magasság fekete ege és a vízről úgy tűnik elérhetetlen csüggedt papírmadár úszik el csónakom mellett felismerem a szárnyakat felismerem a tengert felismerem a testvérhajó nevét van hely magunkfajtának egyre feljebb áramlás nincs irány nincs út nincs mérhető titokzatos kezdetet jelöletlen vég vagyunk a sodrás az áradat maga melyik melyikkel külön se válik együtt halad lebeg és emelkedik a folytonosság törvényei szerint csillag egy ki vezessen egy aki jöjjön egyikük vigyáz másikat őrzöm kell egy harmadik sötétség ellen egy akit úgy kell égre terelnem egy aki hív majd egy akit hívok felismerjen mert nem hasonlítok ez bátrabb a másik kicsit riadt és jó ha van egy az árnyak miatt egy akit hozok egy akit viszek egy kiben feltétel nélkül hiszek kell felébredett és egy kis álmos lehetnék gazdag fénymilliárdos de mégse vágyom ennyi csillagot tartsam csupán az egyetlen nagyot benne ragyog mind az összes többi nekem egy dolgom – illőn megköszönni

Dvadesetčetiri brodova spokoj disanje bez pokreta pokret bez stremljenja stremljenje bez obaveza obaveza bez straha tišina skafandar u bezvazdušnoj pometnji snaga opstati kao trava između mahovinastih kamena izbiti na mestu garavih greda niknuti ispod ravnodušnog surovog metalnog neba napuštenog tužnog krajolika raširiti se ravnoteža čula sam pronađi sebe i tada sam počela te tražiti jer bez drugog ja kako bi mogla biti istovremeno i van i unutra vreme preko tunela prošlosti rupa crvastih dana preko zatvorenih hodnika otvorenih terasa budućnosti hodamo duž uvek opasnog kanjona nepokolebljivo se približavamo izvesnost silazeći rekao je poznajem te po izgledu a još više po onome ko si sišao je i ostao radost boja snaga sjajnija strana pored plavog safira žut topaz ljubaznost pitomi nebeski luđaci smušeni mudraci anđeli koji sa perona mašu i njihova svakodnevna razonoda amin ogledalo gledati kao sebe ona je ja ja sam ona odjedanput udvostručenje i jednostruko ponavljanje harmonije na jednom dinamičkom crtežu poverenje savršena isprepletenost otvoren prostor visina planeta veličine ljudskog srca utočište ljudska era sad je u krhotinama bizarna nerazgovetna i slučajna u vučjem vremenu ujedinjeno nad nama je večni štit od svetla vera okruži opkoli pancir kornjaču održi mnoštvom korena tok prikaza zablude papirna lađa sigurnost bilo šta može se dogoditi osetljivost pa u svakoj prilici je jasno šta znače znaci koji sa horizonta iza ćutanja stižu prihvatanje bit harmonije je zakonitost pomeranja dalekih zvezda blizanaca ili bez uslova prohodna zemlja zrno zrak ako bi iznikla gde bi se ukorenila kako preko pocepanih niti dana opet i opet sebe prebacujemo dole i gore dole i gore tkanina nepoznate mustre nepoznatim ciljem se hvata na dan dan ma i strojevi bi mogli biti koluti koji se okreću ili bilo koja druga forma iz bezbroj mogućnosti vlastiti način ionako bi pronašli to je u suštini život a ono tamo smo mi a to dvoje ustvari jedno te isto sloboda kamene međaše smo kao od šale razbacali sad svaki na dnu jezera leži pa ćemo zaboraviti koje je ono jezero i ispod naših krila ostaće tek smeh voda i nebo jedra i vetar blizina ako ti dosadi žubor vode govoriću ti jezikom drva jezikom kamena gromova usijanim rečima užarenog početka ili biće ćutljiva duboka tišina slika zagonetnih crteži zamršeni sistemi znamenja ulaze nebesa i zemlje u nekoj lovorovoj šumi mogu se i tako praviti da nisam se ni rodila ali nek ne budem od toga udaljenija zaštita drži me na udaljenosti od opačine nemoj me pustiti zverima koji put mi vodu iz dlana daj svojim reči mi se obraćaj vernost i da se iz vremena osipam i na tuđu zvezdu stignem paliću vatru da bi se vratiti mogla blistanje mir širi i sjaj rasipa jednog jedinog končića dozvoljava i zarobljeno te drži širi se sjaji poput sunca večito svet mu je u ruci pored njega anđeo promena putem tvoje stvaralačke ruke ostavljaš trag na meni duša postepeno formu menja jasno razabran oblik preuzima kao moje sestre zvezde koje se u vasioni potucaju kao u sličnosti čovek koji više liči na čoveka što je bilo što će još biti neprestano se vrti iza zastora stalnosti ja sama kao jedinka jedva nešto mogu postići ne puštaj me više vrti me formiraj uzdizanje postoji mesto za nas posebne u visu sa galebovima i orlovima razređenom zraku na kraju smo mi sami i anđeli sa nizine crno nebo visine je nevidljiv i čini se da je voda nedostižna pored mog čamca klonula ptica od papira plovi prepoznajem krila prepoznajem more prepoznajem ime broda brata postoji mesto za nas posebne u visu strujanje nema pravca nema ceste nema merljivog tajanstvenog početka neoznačenog kraja mi sami smo brzak strujanje koji se nikako ne odvajaju zajedno napreduju lebde i uzdižu se prema zakonitostima neprekidnosti zvezda jedna da te vodi jedna da dođe jedna te pazi drugu ja čuvam protiv mraka potrebna je i treća jedna koju na nebo trebam terati jedna će tebe zvati i jednu ću ja zvati nek me prepozna jer nisam slična ta je hrabrija ona druga je preplašena i dobro je ako ima jedna zbog senki jedna koju donosim jedna koju odnosim jedna kojoj bezuslovno verujem treba probuđena a i pomalo pospana mogla bi biti milijarderka svetla ipak toliko zveda nisam željna samo ona jedina velika mi je potrebna svi ostali u njoj sjaje meni preostaje – zahvaliti se dolično Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1083255198381990&id=915125131861665&substory_index=0

Kőhalmi Ildikó Öröm – Radost

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Öröm szín erő fényesebb oldal kék zafír mellett a sárga topáz

Radost boja snaga svetlija strana pored plavog safira žuti topaz. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző