Keresés ebben a blogban

2016. április 7., csütörtök

Kőhalmi Ildikó Huszonnégy hajó – Dvadesetčetiri brodova

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Huszonnégy hajó

nyugalom
lélegzés mozdulat nélkül
mozdulat törekvés nélkül
törekvés kötelék nélkül
kötelék félelem nélkül

csönd
szkafander légüres felfordulásban

erő
megmaradni
mohos kövek közül kitörni mint a fű
égett gerendák helyén kilombosodni
szétterülni egy elhagyatott szomorú
vidék egykedvű rideg fém ege alatt

egyensúly
találd meg magad hallottam és akkor
keresni kezdtelek mert hogy lehetnék
egyszerre kint és bent másik én nélkül

idő
a múlt alagútjain át napok féreglyukain
a jövő zárt folyosóin fedett teraszain át
megyünk az örökké veszélyes kanyonja
mentén megingathatatlanul közeledünk

bizonyosság
ismerlek mondta ahogy ereszkedett
aminek látszol még inkább aki vagy

leért és itt maradt

öröm
szín
erő
fényesebb oldal

kék zafír mellett a sárga topáz

kedvesség
szelíd mennyei bolondok
együgyű bölcsek peronról
integető angyalok és az ő
mindennapi szórakozásuk
ámen

tükör
nézni mint magam
ő én én ő vagyunk
egyszerre kétszereződés
és egyszeres ismétlése a
harmóniának egy
dinamikus ábrán

bizalom
tökéletes összerétegződés
nyílt tér magasság
emberszív nagyságú bolygó

menedék
az ember-kor töredékesebb most
bizarr homályos és esetleges az
ordas időben összekapaszkodva
állandó fénypajzs fejeink fölött

hit
körülfog körülvesz teknőst a páncél
megtart gyökerek egész seregével
a tévedés folyamatábrája papírhajó

biztonság
történhet bármi

érzékenység
ahogy minden körülmények
közt világos mit jelentenek
a hallgatás horizontján
túlról érkező jelek

elfogadás
az összhang lényege távoli ikercsillagok
mozgástörvénye vagy a feltételek nélkül
bejárható föld mag levegő miből kikelnék
hova gyökereznék ahogy a fölhasogatott
napok szálain át- meg átvetjük magunkat
lent és fent lent és fent ismeretlen mintájú
kelme szövődik ismeretlen célból napra
nap akár a gépek is lehettünk volna forgó
kerekek vagy bármi más köztes alakzat a
végtelen variációból a magunk módját úgy
is megtalálnánk ez lett az élet az meg ott
mi s a kettő valamiképp egy és ugyanaz

szabadság
a határköveket nevetve szétdobáltuk
most mindegyik a tó fenekén fekszik
aztán majd elfelejtjük melyik az a tó
csak a nevetés a víz és az ég marad
a vitorlák és a szél a szárnyaink alatt

közelség
ha elunod a víz locsogását
beszélek hozzád fanyelven
kőnyelven villámnyelven a
kezdet felizzó tűzszavaival
vagy hangtalan-mély csönd
lesz képek talányos rajzok
bonyolult jelképrendszerek
az ég és a föld bejáratai egy
borostyánerdőben akár úgy
teszek meg se születtem de
sose legyek ennél távolabb

oltalom
tarts távol a gonoszságtól
vadnak engem ne engedj
vizet adj néha tenyeredből
mondd nekem a te szavaidat

hűség
ha kiperegnék is az időből
és idegen csillagra érkezem
tüzeket gyújtok visszataláljak

ragyogás
békét beszél és
fényességet áraszt
egyetlen szálat
enged s fogva tart
árad tündöklik
örökké mint a nap
kezében világ
mellette angyal

változás
nyomot hagysz rajtam alkotó
kezed nyomán formát vált lassan
a lélek tisztán kivehető alakot
ölt mint keringő csillagnővéreim
az űrben mint emberibb ember
a hasonlatosságban ami már volt
ami lesz még örvénylik egyre
az állandóság függönye mögött
egymagam kevésre jutok el
ne engedj többé forgass alakíts

emelkedés
van hely magunkfajtának egyre feljebb
sirályokkal és sasokkal ritka levegőben
végül csak mi meg az angyalok lentről
láthatatlan a magasság fekete ege és a
vízről úgy tűnik elérhetetlen csüggedt
papírmadár úszik el csónakom mellett
felismerem a szárnyakat felismerem a
tengert felismerem a testvérhajó nevét
van hely magunkfajtának egyre feljebb

áramlás
nincs irány nincs út nincs mérhető
titokzatos kezdetet jelöletlen vég
vagyunk a sodrás az áradat maga
melyik melyikkel külön se válik
együtt halad lebeg és emelkedik
a folytonosság törvényei szerint

csillag
egy ki vezessen egy aki jöjjön
egyikük vigyáz másikat őrzöm
kell egy harmadik sötétség ellen
egy akit úgy kell égre terelnem
egy aki hív majd egy akit hívok
felismerjen mert nem hasonlítok
ez bátrabb a másik kicsit riadt
és jó ha van egy az árnyak miatt
egy akit hozok egy akit viszek
egy kiben feltétel nélkül hiszek
kell felébredett és egy kis álmos
lehetnék gazdag fénymilliárdos
de mégse vágyom ennyi csillagot
tartsam csupán az egyetlen nagyot
benne ragyog mind az összes többi
nekem egy dolgom – illőn megköszönni

Dvadesetčetiri brodova

spokoj
disanje bez pokreta
pokret bez stremljenja
stremljenje bez obaveza
obaveza bez straha

tišina
skafandar u bezvazdušnoj pometnji

snaga
opstati
kao trava između mahovinastih kamena izbiti
na mestu garavih greda niknuti
ispod ravnodušnog surovog metalnog neba
napuštenog tužnog krajolika raširiti se

ravnoteža
čula sam pronađi sebe i tada sam počela
te tražiti jer bez drugog ja kako bi
mogla biti istovremeno i van i unutra

vreme
preko tunela prošlosti rupa crvastih dana
preko zatvorenih hodnika otvorenih terasa
budućnosti hodamo duž uvek opasnog
kanjona nepokolebljivo se približavamo

izvesnost
silazeći rekao je poznajem te
po izgledu a još više po onome ko si

sišao je i ostao

radost
boja
snaga
sjajnija strana

pored plavog safira žut topaz

ljubaznost
pitomi nebeski luđaci
smušeni mudraci anđeli
koji sa perona mašu i
njihova svakodnevna razonoda
amin

ogledalo
gledati kao sebe
ona je ja ja sam ona
odjedanput udvostručenje
i jednostruko ponavljanje
harmonije na jednom
dinamičkom crtežu

poverenje
savršena isprepletenost
otvoren prostor visina
planeta veličine ljudskog srca

utočište
ljudska era sad je u krhotinama
bizarna nerazgovetna i slučajna
u vučjem vremenu ujedinjeno
nad nama je večni štit od svetla

vera
okruži opkoli pancir kornjaču
održi mnoštvom korena
tok prikaza zablude papirna lađa

sigurnost
bilo šta može se dogoditi

osetljivost
pa u svakoj prilici je
jasno šta znače znaci
koji sa horizonta
iza ćutanja stižu

prihvatanje
bit harmonije je zakonitost pomeranja
dalekih zvezda blizanaca ili bez uslova
prohodna zemlja zrno zrak ako bi iznikla
gde bi se ukorenila kako preko pocepanih
niti dana opet i opet sebe prebacujemo
dole i gore dole i gore tkanina nepoznate
mustre nepoznatim ciljem se hvata na dan
dan ma i strojevi bi mogli biti koluti koji
se okreću ili bilo koja druga forma iz
bezbroj mogućnosti vlastiti način ionako
bi pronašli to je u suštini život a ono tamo
smo mi a to dvoje ustvari jedno te isto

sloboda
kamene međaše smo kao od šale razbacali
sad svaki na dnu jezera leži
pa ćemo zaboraviti koje je ono jezero
i ispod naših krila ostaće tek
smeh voda i nebo jedra i vetar

blizina
ako ti dosadi žubor vode
govoriću ti jezikom drva
jezikom kamena gromova
usijanim rečima užarenog početka
ili biće ćutljiva duboka
tišina slika zagonetnih crteži
zamršeni sistemi znamenja
ulaze nebesa i zemlje u nekoj
lovorovoj šumi mogu se i tako
praviti da nisam se ni rodila ali
nek ne budem od toga udaljenija

zaštita
drži me na udaljenosti od opačine
nemoj me pustiti zverima
koji put mi vodu iz dlana daj
svojim reči mi se obraćaj

vernost
i da se iz vremena osipam
i na tuđu zvezdu stignem
paliću vatru da bi se vratiti mogla

blistanje
mir širi i
sjaj rasipa
jednog jedinog končića
dozvoljava i zarobljeno te drži
širi se sjaji
poput sunca večito
svet mu je u ruci
pored njega anđeo

promena
putem tvoje stvaralačke ruke ostavljaš
trag na meni duša postepeno formu
menja jasno razabran oblik preuzima
kao moje sestre zvezde koje se
u vasioni potucaju kao u sličnosti čovek
koji više liči na čoveka što je bilo
što će još biti neprestano se vrti
iza zastora stalnosti ja sama kao
jedinka jedva nešto mogu postići
ne puštaj me više vrti me formiraj

uzdizanje
postoji mesto za nas posebne u visu
sa galebovima i orlovima razređenom zraku
na kraju smo mi sami i anđeli sa nizine
crno nebo visine je nevidljiv i čini se
da je voda nedostižna pored mog
čamca klonula ptica od papira plovi
prepoznajem krila prepoznajem more
prepoznajem ime broda brata
postoji mesto za nas posebne u visu

strujanje
nema pravca nema ceste nema merljivog
tajanstvenog početka neoznačenog kraja
mi sami smo brzak strujanje
koji se nikako ne odvajaju
zajedno napreduju lebde i uzdižu se
prema zakonitostima neprekidnosti

zvezda
jedna da te vodi jedna da dođe
jedna te pazi drugu ja čuvam
protiv mraka potrebna je i treća
jedna koju na nebo trebam terati
jedna će tebe zvati i jednu ću ja zvati
nek me prepozna jer nisam slična
ta je hrabrija ona druga je preplašena
i dobro je ako ima jedna zbog senki
jedna koju donosim jedna koju odnosim
jedna kojoj bezuslovno verujem
treba probuđena a i pomalo pospana
mogla bi biti milijarderka svetla
ipak toliko zveda nisam željna
samo ona jedina velika mi je potrebna
svi ostali u njoj sjaje
meni preostaje – zahvaliti se dolično

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1083255198381990&id=915125131861665&substory_index=0

1 megjegyzés: