Jacques Prèvert Rue de Seine – Szajna utca – Senska ulica – Rue de Seine



Jacques Prèvert  (1900, 4 février - 1977, 11 avril)

Rue de Seine

Rue de Seine dix heures et demie
le soir
au coin d’une autre rue
un homme titube… un homme jeune
avec un chapeau
un imperméable
une femme le secoue…
elle le secoue
et elle lui parle
et il secoue la tête
son chapeau est tout de travers
et le chapeau de la femme s’apprête à tomber en arrière
ils sont très pâles tous les deux
l’homme certainement a envie de partir…
de disparaître… de mourir…
mais la femme a une furieuse envie de vivre
et sa voix
sa voix qui chuchote
on ne peut pas ne pas l’entendre
c’est une plainte…
un ordre…
un cri…
tellement avide cette voix…
et triste
et vivante…
un nouveau né malade qui grelotte sur une tombe
dans un cimetière l’hiver…
le cri d’un être les doigts pris dans la portière…
une chanson
une phrase
toujours la même
une phrase
répétée…
sans arrêt
sans réponse…
l’homme la regarde ses yeux tournent
il fait des gestes avec les bras
comme un noyé
et la phrase revient
rue de Seine au coin d’une autre rue
la femme continue
sans se lasser…
continue sa question inquiète
plaie impossible à panser
Pierre dis-moi la vérité
Pierre dis-moi la vérité
je veux tout savoir
dis-moi la vérité…
le chapeau de la femme tombe
Pierre je veux tout savoir
dis-moi la vérité…
question stupide et grandiose
Pierre ne sait que répondre
il est perdu
celui qui s’appelle Pierre…
il a un sourire que peut-être il voudrait tendre
et répète
Voyons calme toi tu es folle
mais il ne croit pas si bien dire
mais il ne voit pas
il ne peut pas voir comment
sa bouche d’homme est tordue par son sourire…
il étouffe
le monde se couche sur lui
et l’étouffe
il est prisonnier
coincé par ses promesses…
on lui demande des comptes…
en face de lui…
une machine à compter
une machine à écrire des lettres d’amour
une machine à souffrir
le saisit…
s’accroche à lui…
Pierre dis-moi la vérité.

Szajna utca

A Szajna utcában féltizenegykor
este és
egy másik utca sarkán
egy ember tántorog... fiatalember
kalapja lóden
kabátja meg esőköpeny
rázza egy asszony
rázza őt egyre rázza
és beszél neki szakadatlan
s ő rázza fejét
kalapja már a fején keresztben van
s a nő kalapja is hátracsúszott majdnem lepottyan
mindketten sápadtak nagyon
a férfinak biztosan kedve volna menni...
eltűnni... meghalni... nem lenni...
ámde viharos életkedve van a nőnek
s a hangja
a hangja úgy susog
lehetetlen meg nem hallani azt
merő panasz ...
parancs...
merő jaj...
annyira sóvár ez a hang...
és szomorú
és eleven...
mintha egy beteg újszülött vacogna kint egy síron
egy temetőben télvíz idején
kinek ajtó közé csípték az ujját az sikít így szegény...
egy dallamot
egy mondatot
és mindig ugyanazt
a mondatot
darálja
szüntelenül csak
és választ nem kap...
a férfi szemét forgatja amint a nőre tekint
s legyint
akár a vízbe fúló
és szakadatlanul árad a szó
a Szajna utcában egy utcasarkon
és folytatja az asszony
nem hagyja abba...
izgatottan egyre faggatja
a sebe óriási nagy
Péter mondd meg nekem az igazat
Péter mondd meg nekem az igazat
mindenről tudni akarok
mondd meg nekem az igazat ...
lepottyan az asszony kalapja
Péter mindenről tudni akarok
mondd meg nekem az igazat ...
a kérdés balga s nagyszerű is egyben
Péter nem tudja mit feleljen
érzi hogy elveszett
ő akinek a neve Péter ...
mosolyog tán gyengédnek szánta mosolyát
s csak hajtogatja
Nyugodj meg lásd be hogy bolond vagy
de amire szánta arra nem jó a szó
de nem is látja
nem is láthatja hogy miként
torzul férfias száján a mosoly...
megfojtja
ránehezedett a világ
az fojtogatja
rab
ígérete sarokba szorította...
s most benyújtják a számlát ...
elébe álltak...
egy számológép
egy szerelmeslevél-írógép
egy kínlódógép ...
megragadta...
belécsimpaszkodik...
Péter mondd meg nekem az igazat!

Fordította: Bittei Lajos

Senska ulica

Senska ulica u deset i po

uveče

na uglu jedne druge ulice

čovek posrče... mlad čovek

sa šeširom

u kišnom mantilu

žena ga drmusa...

drmusa ga

i govori mu

on odmahuje glavom

šešir mu se sasvim nakrivio

a ženin šešir samo što nije pao

oboje su vrlo bledi

čovek svakako želi da ode...

da nestane... umre...

ali žena žarko želi da živi

i njen glas

njen glas što šapuće

nemoguće ne čuti

to je žalba...

zapovest...

krik...

taj glas je tako požudan...

i tužan

i živ...

bolesno odjče što drhti na grobu

zimi na groblju...

krik osobe kojoj su prste udarili vrata...

jedna pecma

rečenica

uvek ista

rečenica

što se ponavlja...

bez kraja

bez odgovora...

čovek je gleda mrači mu se pred očima

mlatara rukama kao davljenik

i rečenica se ponavlja

u Senskoj ulici na uglu jedne druge ulice

žena nastavlja

neumorno...

nastavlja svoje brižno pitanje

ranu neizlečivu

Pjer reci mi istinu

Pjer reci mi istinu

hoću sve da znam

reci mi istinu...

ženin šešir pada

Pjer hoću sve da znam

reci mi istinu...

glupo i divno pitanje

Pjer ne zna šta da odgovori

izgubljen je

šovek po imenu Pjer...

on bi možda hteo da razvuče usta u osmeh

te ponavlja

De smiri se jesi li poludela

ali ne zna koliko je tačno rekao

ali ne vidi

ne može da vidi kako se

njegova muška usta krive od osmeha...

guši se

svet ga je prignječio

i davi ga

zarobljen je

prignječila su ga sopstvena obećanja...

od njega se traži da položi račune...

pred njim...

računska mašina

mašina za pisanje ljubavnih pisama

mašina za patnju

ga ščepala...

uz njega se prikačila...

Pjer reci mi istinu.

Prevod: Radivoje Konstantinović

Rue de Seine

Rue de Seine half past ten
at night
on the corner of another sit
a man staggers... a young man
with a hat
a raincoat
a woman shakes him...
she shakes him
and speaks to him
and he shakes his head
his hat is all askew
and the woman's hat is about to fall off backwards
they are very pale both of them
the man certainly wants to get away
to disappear... to die...
but the woman has a furious desire to live
and her voice
her whispering voice
one cannot not hear it
it's a moan...
an order...
a cry...
so eager this voice
and sad
and living..
a sick newborn shivering on a tomb
in a winter cemetery...
the cry of a creature with fingers caught in a door
a song
a sentence
always the same
a sentence
repeated...
without end
without answer...
the man looks at her his eyes turn away
he makes motions with his arms
like a drowning man
and the sentence comes back
rue de Seine at the corner of another street
the woman continues
untiring...
continues her unquiet question
wound impossible to dress
Pierre tell me the truth
Pierre tell me the truth
I want to know all
tell me the truth...
the woman's hat falls
Pierre I want to know all
tell me the truth
stupid and grandiose question
Pierre doesn't know what to answer
he's lost
he who's called Pierre
He has a smile that perhaps he wishes were
and repeats
come on calm down you're crazy
but he doesn't know how right he is
but he doesn't see
he can't see just how
his man's mouth is twisted with his smile...
he's choking
the world lies on top of him
and suffocates him
he's prisoner
cornered by his promises...
he's called to account.
facing him...
an accounting machine
a love-letter writing machine
a suffering machine
seizes him...
hangs on him...
Pierre tell me the truth.

Translated by Lawrence Ferlinghetti

 

Jacques Prèvert Barbara Rappelle-toi Barbara – Emlékszel-e rá Barbara - Remember Barbara - Sjeti se Barbara

Jacques Prèvert  (1900, 4 février - 1977, 11 avril)



Barbara

Rappelle-toi Barbara
Il pleuvait sans cesse sur Brest ce jour-là
Et tu marchais souriante
É panouie ravie ruisselante
Sous la pluie
Rappelle-toi Barbara
Il pleuvait sans cesse sur Brest
Et je t'ai croisée rue de Siam
Tu souriais
Et moi je souriais de même
Rappelle-toi Barbara
Toi que je ne connaissais pas
Toi qui ne me connaissais pas
Rappelle-toi
Rappelle-toi quand même ce jour-là
N'oublie pas
Un homme sous un porche s'abritait
Et il a crié ton nom
Barbara
Et tu as couru vers lui sous la pluie
Ruisselante ravie épanouie
Et tu t'es jetée dans ses bras
Rappelle-toi cela Barbara
Et ne m'en veux pas si je te tutoie
Je dis tu à tous ceux que j'aime
Même si je ne les ai vus qu'une seule fois
Je dis tu à tous ceux qui s'aiment
Même si je ne les connais pas
Rappelle-toi Barbara
N'oublie pas
Cette pluie sage et heureuse
Sur ton visage heureux
Sur cette ville heureuse
Cette pluie sur la mer
Sur l'arsenal
Sur le bateau d'Ouessant
Oh Barbara
Quelle connerie la guerre
Qu'es-tu devenue maintenant
Sous cette pluie de fer
De feu d'acier de sang
Et celui qui te serrait dans ses bras
Amoureusement
Est-il mort disparu ou bien encore vivant
Oh Barbara
Il pleut sans cesse sur Brest
Comme il pleuvait avant
Mais ce n'est plus pareil et tout est abimé
C'est une pluie de deuil terrible et désolée
Ce n'est même plus l'orage
De fer d'acier de sang
Tout simplement des nuages
Qui crèvent comme des chiens
Des chiens qui disparaissent
Au fil de l'eau sur Brest
Et vont pourrir au loin
Au loin très loin de Brest
Dont il ne reste rien.

Barbara

Emlékszel-e rá Barbara
Aznap esett esett és ázott Brest
s te harmat arccal jöttél
az esőben
kipirultan vidáman ragyogva

Emlékszel-e rá Barbara
esett esett és ázott Brest
A Sziám utcánál elém értél
s rám nevettél

És én is nevettem rád
emlékszel erre Barbara

Rád akit nem ismertelek s nem láttalak soha
Emlékszel erre
Emlékszel erre a szép napra

S azt se feledd
hogy egy férfi húzódott meg
egy kapu megett
és hosszan kiáltotta a neved

Barbara

S te megpillantva hogy ott áll
az esőben hozzá futottál
ragyogóan vidáman kipirulva
s belehulltál a karjaiba

Emlékszel erre Barbara

És kérlek ne vedd zokon ha tegezlek
Én mindenkit tegezek akit szeretek
még akkor is hogyha először látom
S azokat is tegezem akik szeretik egymást
még akkor is ha nem ismerem őket

Emlékezzél csak Barbara
s el ne feledd soha
azt a csendes boldog esőt
mely akkor ömlött erre a boldog városra
és a te boldog harmat-arcodra

Zuhogott a tengeren is
a lőszertár felett
a cirkálók felett
szakadatlan szakadt esett

Ó Barbara
micsoda marhaság a háború
Vajon mi lett veled
mikor hullott a vas gyilkoló zápora
a tűz a fém a vér zápora
és azzal aki úgy tartott karjaiba
szerelmesen
Meghalt eltűnt vagy él

Ó Barbara

Ma is esik esik és ázik Brest
mint valaha

de ez már egész más eső
hisz minden elmúlt rég

Ez a gyász síró fájdalmas esője
Nem a fém és a vér
vihara
Most már csak a felhők haldoklanak
mint a kutyák
Ó Barbara
Mint a kutyák melyeket tovavisz
Brest alól az áramló víz
és elrothadnak valahol messzi
messzi messzire Bresttől
és nem marad belőlük semmi.
-
Fordította: Tamkó Sirató Károly

Barbara

Remember Barbara
It rained all day on Brest that day
And you walked smiling
Flushed enraptured streaming-wet
In the rain
Remember Barbara
It rained all day on Brest that day
And I ran into you in Siam Street
You were smiling
And I smiled too
Remember Barbara
You whom I didn't know
You who didn't know me
Remember
Remember that day still
Don't forget
A man was taking cover on a porch
And he cried your name
Barbara
And you ran to him in the rain
Streaming-wet enraptured flushed
And you threw yourself in his arms
Remember that Barbara
And don't be mad if I speak familiarly
I speak familiarly to everyone I love
Even if I've seen them only once
I speak familiarly to all who are in love
Even if I don't know them
Remember Barbara
Don't forget
That good and happy rain
On your happy face
On that happy town
That rain upon the sea
Upon the arsenal
Upon the Ushant boat
Oh Barbara
What shitstupidity the war
Now what's become of you
Under this iron rain
Of fire and steel and blood
And he who held you in his arms
Amorously
Is he dead and gone or still so much alive
Oh Barbara
It's rained all day on Brest today
As it was raining before
But it isn't the same anymore
And everything is wrecked
It's a rain of mourning terrible and desolate
Nor is it still a storm
Of iron and steel and blood
But simply clouds
That die like dogs
Dogs that disappear
In the downpour drowning Brest
And float away to rot
A long way off
A long long way from Brest
Of which there's nothing left.

Translation   Lawrence Ferlinghetti

Barbara

Sjeti se Barbara
Bez prestanka je kisilo nad Brestom tog dana
A ti si hodala nasmijana
Rascvjetana ocarana pokapana
Pod kisom
Sjeti se Barbara
Bez prestanka je kisilo nad Brestom
A ja sam te sreo u ulici Sijama
Smjeskala si se
A ja, ja sam se isto tako smjeskao
Sjati se Barbara
Ti koju ja nisam poznavao
Ti koja me nisi poznavala
Sjeti se
Sjeti se ipak tog dana
Ne zaboravi
Neki se covjek pod trijemom sklonio
I on te zvao po imenu
Barbara
I ti si potrcala k njemu pod kisom
Pokapana ocarana rascvjetana
I njemu se bacila u narucaj
Sjeti se tog Barbara
I ne ljuti se na mene ako ti kazem ti
Ja kazem ti svima koje volim
Pa i onda ako sam ih vidio samo jedanput
Ja kazem ti svima koji se vole
Pa i onda ako ih ne poznajem
Sjeti se Barbara
Ne zaboravi
Onu pametnu i sretnu kisu
Na tvome sretnom licu
Nad onim sretnim gradom
Onu kisu nad morem
Nad arsenalom
Nad brodom Quessant
O Barbara
Kakve li bljezgarije rat
Sto je od tebe postalo sada
Pod ovom kisom od zeljeza
Od vatre celika krvi
A onaj koji te u svom stiskao zagrljaju
Zaljubljeno
Da li je mrtav nestao ili jos uvijek zivi
O Barbara
Bez prestanka kisi nad Brestom
Kao sto je kisilo onda
Ali to vise nije isto i sve je upropasteno
Ovo je kisa od strasne i neutjesne zalosti
Ovo vise ni oluja nije
Od zeljeza celika krvi
Posve jednostavno oblaci
Koji crkavaju kao stenad
Stenad sto nestaje uzvodno nad Brestom
I odlazi da trune daleko
Daleko veoma daleko od Bresta
Od koga ne ostaje nista

Prevod: Renata Miksa