Keresés ebben a blogban

2018. március 9., péntek

Szente B. Levente Üres polcok között – Između praznih polica



Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Üres polcok között

(Sławomir Mrożek után szabadon)

kamránkban idegenek vannak,
régen katonák voltak, ma sokan úgy hiszik
földönkívüliek, mert égből jöttek, onnan ereszkedtek alá,
igaz, néhányan, gyáva mód, azt hazudják,
egyik rokon, másik testvér,
a kertek alól, a pincékből jöttek,
mint nálunk a savanyú bor elől menekülők,
kapun, ajtón aztán senki, nem is ismerik,
gyakran inkább berúgják, beütik,
csak járnak-kelnek, furcsa mód, egyszer csak aztán
otthon érzik odabent magukat,
csak az a baj, hogy tőlünk,
minden ajtónyitogatásért, lassan útlevelet kérnek,
furcsa egy hely a mi kamránk, mint egy
ország, mint egy határ, gondolnánk - pedig mások házának
kamrájában is ott vannak, határon innen és túl,
csak úgy elvannak, fenyegetnek,
az üres polcok között, néha láthatatlanul is,
de ott vannak annyi szent,
mint megannyi éhenkórász, testben, lelkiekben,
nekik is hiányzik
az édesanyjuk által csomagolt pogácsa,
meg utána az Isten áldja -
vagy a kalács, a befőtt, a gyümölcs, no, emlék ez már, mondják,
tudják, -  de kuss a neve mindenkinek,
a föntieké a parancs, ők tudják mi a jó, a szó,
csak a vád, a vér és a golyó meg a halál az övék, a miénk,
és azoké, kiknek parancsolni nem lehet, félre nem állnak,
agyatlan robotokként teljesítenek,
itt ugyanúgy, mint náluk, otthon,
ha sokuknak van olyan egyáltalán,
de ez kit érdekel, mondd, ha parancsot teljesítesz,
hited is csak pénzért szeged meg,
ilyen a világ, hajtogatják, tanítják,
most ezt kéne szeretni, meg azt, nem egymást,
jobb a vállvonogatás, az álarc, míg áll a bál,
az üres polcok között sok  minden eszünkbe jut,
csak az egészben, ne lenne ez
a bizonytalanság.

Forrás: a szerző


Između praznih polica

(Prema Slavomiru Mrožeku slobodno)

stranci su u našoj konobi,
nekada su vojnici bili, danas mnogi veruju da su
vanzemaljci, jer su iz neba krenuli, od tamo su se spustili,
istina, neki kukavički lažu,
jedan je rođak, drugi brat,
ispod vrtova, iz podruma su došli,
kao neki koji od kiselog vina beže,
preko kapije, vrata ama baš niko, niti ne poznaju,
često rađe provale, razbijaju,
amo-tamo hodaju, neobično im je, a potom odjednom
osećaju se unutra kao da su kod kuće,
problem je u tome da od nas
pri svakom otvaranju vrata, malo pomalo pasoš traže,
čudno mesto je naša konoba, kao jedna
država, kao granica – a i u konobama
drugih su prisutni, s ove i one strane granice,
samo žive, prete,
između praznih polica, katkad i nevidljivo,
ali kunem se tamo su,
kao svakojake ništarije, i telom i dušom,
i njima fali
pogača šta majka sprema,
a potom i Sretan put –
ili pletenica, kompot, voće, no, sve su to već uspomene, kažu,
znaju – ali je ime svakome odbij,
onima gore zapoved, oni znaju šta valja,
tužba, krv, metak i smrt je njihovo, a naše
i onih, kojima se zapovedati ne može, ne odstupaju,
ostaje da poput robota stvaraju,
ovde takođe kao i kod njih, doma,
ako mnogi tako nešto uopšte poseduju,
ali koga to zanima, reci, ako zapoved ispunjavaš,
i svoju veru samo zbog novca izdaješ,
takav je svet, ponavljaju, uče,
sad bi to trebalo voleti, ili ono, ne jedan drugog,
bolje je sleganje ramenima, maska, dok bal traje
između praznih polica mnogo što šta pada nam na pamet,
samo u svemu tome da nema te
neizvesnosti.

Prevod: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése