Répás Norbert Tervezett véletlen világkép – Planirana slučajna slika sveta

Répás Norbert Komárom 1969. január 9 –

Tervezett véletlen világkép – köszönettel Ivana Hostovának1  és Grandpierre Attilának2 –   Kócos nyarat élesztgetünk szívünk függőkertjében és versben dicsőítjük a titokzatos a teremtést. Mögöttünk csend s homály, előttünk ismeretlen út, elődeink lábnyomát viseli, melyet pokolba kívánunk. Szemellenzőben keringünk hallgatásaink körpályáján, mint Gliese 581c messze a Mérleg csillagképben.   Arcunkon könnybe fagy a magábaforduló elutasítás és zsigereinkben érezzük, ahogy mély sebek fakadnak. A holdtölte búját szomjas állatként isszák ki lelkünkből a fellegek, hogy felfedjék a bennünk sugárzó csillagot. Legmélyebb virtualitásom, pókként vájja gondolataim, ahogy a folyóvíz fodrai partot s szigetet formálnak. Ujjunkat mindannyian be tudjuk hajlítani, sőt előre megjósoljuk, hogy mikor melyik hajlik be, képesek vagyunk irányítására. Szervezetünkben anyagtalan tudat az úr az anyag felett. Ennek pedig rendkívüli következményei is vannak. Ha a Világegyetem is élőlény, akkor szervezetén belül, egyetemes szinten tudat mozgatja az anyagot! Érted már? Kapizsgálod? Létünk általános alapból való! Szellem, anyag és vákuum között a szakadék áthidaltatott. Kozmikus életszövetségben áll egymással minden élet. Anyag-élet-öntudat, atom- érzés-gondolat teljes képet ad. Kebleid, halk szűköléseid, szívkagylód igazgyöngyeit pillangószárnyon terelte hozzám a Magasabb Tudat.

Planirana slučajna slika sveta – hvala Ivani Hostovoj i Atili Grandpijeru– U visećem vrtu našeg srca čupavo leto oživljavamo i tajanstveno stvaranje pesmom slavimo. Tišina i tama je iza nas, ispred nas sa tragovima stopala naših predaka nepoznata staza, šta bi najarađe u paklu slali. Na kružnim stazama naših ćutanja sa štitnikom za oči kružimo, kao u daljini Glis 581c u sazvežđu Vage. U sebi zatvoreno odbijanje na našim licima u suze se ledi i stvaranje dubokih rana u žlezdama osećamo, Tugu punog meseca iz naše duše oblaci poput žednih životinja ispijaju, da bi u nama postojeću zvezdu zaboravili. Moja najdublja mogućnost misli poput pauka dubi, kao talasi reke koji obalu, ostrvo oblikuju. Prst svi mi možemo saviti, dapače unapred predkazamo, koji kad će se saviti, sposobni smo usmeravati. U organizmu našem nad materijom neuhvatljiva svest gospodari. Posledice te činjece su pak nepredivive. Ako je živo biće i Svemir, onda unutar njegovog organizma, na sveobuhvatnom nivou materiju svest pomera! Shvataš li? Kapiraš? Iz sveopšte osnove je naše postojanje! Premošćena je provalija između uma, materije i vakuma. Svako živo biće u kosmičkom savezu života postoji. Materija-život-svest, atom- osećaj-misao celovitu sliku daje. Prave bisere tvog krila, tihog cvilenja, školjke srca do mene Viša Svest na krilima leptira terala. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Répás Norbert Ellentétek vonzásában – U privlačenju suprotnosti

Répás Norbert Komárom 1969. január 9 –

Ellentétek vonzásában Némulj el és hallgass, nekem ez csicsergés, nézz rám szúrón, hamvas finom ölelés. Tűnj el a sötétben, kísér bátorító fényesség, sóval hintsed testem, olvadó édesség. Öltsed fel vétkeid, ártatlan fedetlenem, hagyj magamra, lelkem illatodba temetem. Üvölts fülembe, némán hullámzó cirógatás, átkozz-kárhozz, izzó szerelem-parázs. Légy kimért, rideg és jeges, zsenge ajkad éget, taszíts magadtól, lelkem virágba álmodja emléked. Önts arcomba savat, mint fonalról gyöngyszem, úgy pereg le rólam s ragyog fel megtisztult életem.

U privlačenju suprotnosti Ušuti i šuti, cvrkutom doživljavam, oštro me pogledaj, nežan je zagrljaj. Nestani u mraku, pratiće te ohrabrujući sjaj, na telo mi so sipaj, otapajuća slast. Ti u nevinosti nezaštićeno, svoje grehe obuci, ukopaću se u tvoj miris, ostaviš li me u osami. Vikni mi u uho, nemo talasajuće milovanje, osudi me, proklinji, žar ljubavi je. Tvoje usne me prže, kad si neprijatna, mrska i hladna, odbij me, tvoju uspomenu duša mi u cvet zaklanja. Sipaj mi u lice kiselinu, kao biseri sa konca sa mene tako se osipa i život moj pročišćen zasja. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Répás Norbert A halálos csönd énekes madara – Ptica pevačica mrtve tišine

Répás Norbert Komárom 1969. január 9. –

A halálos csönd énekes madara                                      „Jött, és itt maradt                                      Belül a szívemben,                                     Mint zöld citromhéj,                         Olyan ez a nagy keservem.”               La pena/A bánat, Manuel Machado                    (1874, Seville – 1947, Madrid)               Némán bámullak. A billentyűkön bukdácsoló puha ujjbegyeid érintésére megrezdülnek a húrok, lelkünkben zümmög a tavasz, szívem nyugtalan morajlása ringó mosolyszirmaid szerelmes hullámokba fonja.               Szemedben Tejút születik. Tekinteted felhőként járja át lángoló érzéseim erdejét, hogy fáinak rügyező koronáját harmattól csapzott ágakkal szakítsa avarba és ledér ábrándfüveim vízcseppekkel hozza zavarba.                 Patika vagy a némasághoz! Fülledt nyári éjszakán is szótlanul zúzod a csendet, Hozzád írott leveleim hangtalanul epednek Érted!2? és a visszhangzó nesztelenség rejtett titkom lapjait lebbenti iskolák, osztályok közt szanaszét.                 Csapzott hajjal rovom köreim. Az óra a falon hajnal ötöt nyög, a főhadnagy szájából rekedten dől a füstölgő szitok, közben azon tanakodom, melyik tükör rakható össze még álmaim hajnali cseréphabjából s melyikre szálljon a sötétség?                 Az utolsó levél hullik lábad elé. De Te érzelmeim erdejében a Hyperion tetején fészkelsz mint az örök vonzalom énekes madara, szemedben még most is látom a Tejutat és azt a csillagot, mely a lelkünkbe költözött és mindkettőnket beragyog. 1993. május 4.-én Forrás: a szerző

Ptica pevačica mrtve tišine                                           „Došla i ostala                                   Unutra u srcu mom,                             Kao zelena kora limuna,                           Takva mi je ogromna bol.”                     La pena/ Bol, Manuel Makado                     (1874, Sevilja – 1947, Madrid)               Nemo te promatram. Na tipkama spoticajući dodir tvojih mekanih vrhova prstiju zatitraju žice, u našim dušama proleće šušti, nemirno lupanje moga srca latice tvog lelujavog osmeha u ljubavne valove plete.               U tvom oku Kumova slama se rađa. Tvoj pogled poput oblaka prelazi preko šume mojih osećaja da sa pupoljcima punih krošnji od rose razbarušene grane otkine i na šušanj baci i rauzdane vlasi trave moje mašte sa kapima vode uznemiri.               Apoteka si za nemost! I tokom sparnih letnjih noći tišinu nemo zdrobiš, moja Tebi pisana pisma nemo čeznu za Tobom!? i odjek nečujnosti liktove mojih skrivenih tajni među školama, razredima rasprši.             Rasčupanom kosom pravim krugove. Sat na zidu jutarnji pet sati otkucava, dok iz usta poručnika zadimljene psovke promuklo izviru o tome razmišljam, iz komadića crepova mojih snova koje ogledalo se da još sastaviti i mrak kojeg da pokrije?               Poslednji list pada ispred tvoje noge. Ali Ti u šumi mojih osećaja na vrhu Hiperiona ugnezdila kao ptica pevačica večne privlačnosti, u tvom oku još uvek Kumovu slamu i onu zvedu vidim koja se u naše duše uselila i nas osvetljava. 4. maj 1993. Prevod: Fehér Illés