Pintér Tibor (Tibor Pinter) Budapest, 1954. november 21. –
itt álltak tegnap
mikor a csend felfalta önmagát,
megszakadt nyomok ostoba
egymásutánja:
gyermekkorom sötét tűzfal-félelmeinek
tövében, nyálkásan csillogó
múlt nappalaim.
a derengő, sötétben átvérzett stigmák
övezte arcocskák.
azóta történt egy s más. de megint eltérek:
nem, nem, nem edződtem még hozzá
a szívós elviseléshez,
nagyjából egészséges vagyok, munkabíró,
és nem túlságosan
semmilyen.
juče su tu stajali
kad je tišina sama sebe prožderala,
niz isprekihutih bedastih
tragova:
u podnožju mojih dečačkih žarkih
strahovanja, moji protekli memljivo
sjajni dani.
lica optočena jedva primetnim, u tami
prokrvljenim stigmama.
od onda što šta se desilo. opet sam odlutao.
ne, ne, nisam se još navikao
da žilavo trpim,
uglavnom sam zdrav, radno sposoban,
i nisam previše
nikakav.
Prevod: Fehér Illés
aici stăteau ieri
când liniștea se mânca pe sine,
succesiunea neghioabă
de urme întrerupte:
la poalele temerilor de
zid antifoc din
copilărie, zilele-mi
trecute
strălucind umed.
obraji înconjurați de stigme sângerând
la mijirea
întunericului.
de atunci una-alta s-a
mai întâmplat. dar iarăși mă abat:
nu, nu, nu m-am călit
încă destul
să suport greutatea:
în mare sunt sănătos,
apt de muncă,
și nu nicicum
exagerat.
Traducere: P. Tóth
Irén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése