Vesna Parun Dom na cesti – Úton az otthon

Vesna Parun

Zlarin, 10. travnja 1922. – Stubičke Toplice, 25. listopada 2010.

Dom na cesti

Ležah u prašini kraj ceste.
Niti vidjeh njegovo lice
niti on vidje moje.

Zvijezde sišle su, i zrak bijaše plav.
Niti vidjeh njegove ruke
niti on vidje ruke moje.

Istok postade kao limun zelen.
Zbog ptice jedne otvorih oči.

Tada doznah koga sam ljubila
čitav život.
Tada on dozna kome je ruke
grlio uboge.

I uze čovjek zavežljaj i krenu
plačući u svoj dom.
A dom je njegov prašina na cesti
kao i dom moj.

Úton az otthon

Az út mellett porban feküdtem.

Nem láttam arcát

ő sem az enyémet.

Leszálltak a csillagok és kék volt a lég.

Nem láttam kezét

ő sem az enyémet.

Citromzölddé vált kelet.

Egy madár miatt nyitottam ki szemem.

Akkor tudtam meg kit szerettem

egész életemben.

Akkor tudta meg kinek a nyomorék 
kezét ölelte.

És az ember batyujával kezében sírva

indult otthonába.

Ám otthona az út menti por

amint az enyém is.

                              Fordította: Fehér Illés