Stevan Tontić Bajka za Marinu Cvetajevu – Fohász Marina Cvetajeváért

Stevan Tontić (Sanski Most, 30. 12. 1946 - )

Bajka za Marinu Cvetajevu

Sruči se nebo na Jelabugu

u paramparčad se svod prosu

mračno sunce skloni glavu

u svjetlozarnu u suštu

u Marinu Cvetajevu

Surovi jedan bog

potrča da joj se izvini

ali nje već nije bilo

Čuvaću ja kao dragocjenost

reče zemlja

jednom će mi zatrebati nešto sveto

u mladom nebu mlada zvijezda

Blistaće svemir

od ove duše od ovog lica

svjetlosti ovoj

vukovi će ići na poklonjenje.

Fohász Marina Cvetajeváért

Leszakadt az ég Jelabugban

Tartófák törtek darabokra

menekült az árnybaborult nap

az örök fénybe a mindenségbe

Marinába Cvetajevába

Egy kegyetlen isten

bocsánatért esedezett

de ő már nem létezett

Drágakőként fogom őrizni

szólt a föld

egyszer szükségem lesz valami szentre

az ifjú égen fiatal csillagra

Csillogni fog a tér

lelkétől  gyémánt szemeitől

és fényáradatát

főhajtással farkasok fogják köszönteni.

Fordította: Fehér Illés



Stevan Tontić Kritička opaska o Tolstoju – Kritikai megjegyzés Tolsztojról



Stevan Tontić (Sanski Most, 30. 12. 1946 - )

Kritička opaska o Tolstoju

Negdje sam pročitao da je Tolstoj posjedovao

(posjedovati ili ne posjedovati? pitao se grof)

i jedna priručna, zgodno namještena

vješala kućna.

Simpatično?

Ne znam. Ne mogu da tvrdim.

I učio je u osamdesetoj

da vozi bicikl

što je svakako malo bolje

– eto šta znači imati volje.

Prelazim preko toga smiješeći se.

Zadržaću se časak na vješalima:

šta sve nije znao ovaj čovjek

a ne znade da se objesi

da se po kratkom postupku, sjajno gimnastički

onamo vine!

... a onda, dabome, panika, užas, voz

trči za Majčicom, ljudski sine!

Kritikai megjegyzés Tolsztojról

Valahol olvastam, Tolsztoj birtokában volt

(birtokolni vagy nem birtokolni? kérdezte a gróf)

többek között egy gondosan sarokba helyezett

ruhaaksztó.

Szimpatikus?

Nem tudom. Nem állíthatom.

És nyolvanadik évében tanult

kerépározni

ami mindenesetre dicséretes

– íme mit jelent az akarat.

Megmosolygom és cseppet sem érdekel.

Maradok egy percig a ruhaakasztónál:

hogy mi mindent tudott ez az ember

csak magát nem tudta felakasztani,

hogy röpke pillanat alatt, holmi artistaként

oda röppenjen!

… és akkor, persze, jő a páni félelem, a rettenet,

és érthető, Anyuci után visz a vonat!

Fordította: Fehér Illés

 

Stevan Tontić Ruke – Kezek

Stevan Tontić (Sanski Most, 30. 12. 1946 - )

Ruke

Ponedeljkom ujutro rukuju se

zatim prilaze poslu

– mećeš ih u krv

u mračnu krv do lakta

Petkom popodne vadiš ih

(namočene do srži, životinjama slične)

žena ih do navečer riba, pere

subotom ih nosiš na izlet

beru ljubičice

kartaju se

Nedeljom ih držiš u matere

odmaraju se, bijẻle, u krilu joj dišu

tu stoje nedeljom

Ponedeljkom su opet spremne

da zarone

Kezek

Hétfőnként reggel lekezelnek

és munkához látnak

– vérbe mártod őket

könyékig a sötét vérbe

Péntekenként délután szabadulnak

(velőig áztatva állatokká váltak)

az asszony estig csutakolja őket

szombaton kirándulni mennek

és kártyáznak

Vasárnap anyádnál vannak

fehéren, békésen puha ölében

pihegnek

Hétfőnként ismét készek

elsűllyedni

Fordította: Fehér Illés



Stevan Tontić Čas je - Itt az idő

Stevan Tontić (Sanski Most, 30. 12. 1946 - )

Čas je

Došlo je vrijeme da se pišu stroge pjesme

dugo smo se, smrti moja, udvaali jedno drugome

došlo je vrijeme, de se ubiju bližnji

sin tvoj, majčice, uza zid da stane

došlo je vrijeme da te spalimo, oče

hoćemo najzad da se oslobodimo

došlo je vrijeme Isusa da zakoljemo

svjetiljku krvi da podignemo

došlo je vrijeme da djevojčice silujemo

hoćemo u sebe da poverujemo

došlo je vrijeme oči da vadimo

čarne oči da bi ne gledale

čas je da ruknem sa dvanaestog sprata

da bi se drugi odlučili

dođe doba da sunem iz groba

nojca tavna neka se poravna.

Itt az idő

Eljött az idő, mikor kemény sorokat kell írni,

én halálom, sokáig udvaroltunk egymásnak,

eljött az idő, mikor ölni kell szerettünket,

fiad, kedves anyám, a fal elé áll,

eljött az idő, mikor el kell égetnünk, apám,

hogy végre felszabadulhassunk,

eljött az idő, mikor Istent kell eltiporni

hogy vérrel teli kelyhet felmutathassunk,

eljött az idő, hogy lányokat erőszakoljunk,

magunkban így bízhatunk,

eljött az idő, hogy szemeket kivájjunk,

sötét szemek ne nézzenek,

itt az idő, hogy a mélybe vessem magam.

mások is határozzanak,

a sírból kell felkelnem,

vészthozó szél símítson el mindent.

Fordította: Fehér Illés

Megjelent: Magyar Szó – 1986. 04. 27.



Stevan Tontić Čorba svega – A Mindenleves

Stevan Tontić (Sanski Most, 30. 12. 1946 - )



Čorba svega

Moj narod se sastoji

od prostih elemenata

od kojih se dobijaju lijekovi i brojni otrovi

ponekad u njemu vladaju mačke, ponekad miševi

ponekad je zec, ponekad on vukove lovi

Pas, naš stari brat,

plemena moga krv prečišćava

u dušama konja, u zaklanim ovcama, i zvijerima

osnovne građe za moj narod ima

Slijepi miš, guja, gavran, utva zlatokrila

ista je sviju Zvijer okotila

Zlatni orao, la i udav, jedan soko sivi

sve to od mesa mojih ljudi živi

I perunike i alge i munje i dragulji i crvi

sve je to isti san boga, duboki san krvi

Iz Zvijeri moje, sa oltara, u svemir se dimi

mračna Čorba Svega. I mi, dušo, i mi.

A Mindenleves

Népem egyszerű

alapelemekből áll

melyekből gyógyszereket és mérgesgázokat állítanak elő

olykor macskák, olykor egerek uralkodnak benne

olykor csak nyúl, olykor vad farkasokat űz

Nemzetem vérét

testvérünk, hű ebünk tisztítja

a lovak lelkében, a levágott birkákban, a vadállatokban

népem alapanyaga hevül

A denevért, a hollót, kígyót, aranyszárnyú kacsát

mind egy hatalmas Vadmadár nemzette

A sas, az oroszlán, a leopárd, egy szürke sólyom

mind hússal él, népemből, emberi módon

A nőszirom, az alga, a villám, a csúszómászó, az ékkő

mind egy isteni álomból kél, a lét vizéből.

Vadaimból, az oltárról a kék végtelenbe illan

a sötét Mindenleves. És mi is, fiam.

Fordította: Fehér Illés

Megjelent: Magyar Szó – 1986. 04. 27.



Stevan Tontić A ti? Šta radiš ti? – És te? Te mit csinálsz?

Stevan Tontić (Sanski Most, 30. 12. 1946 - )

A ti? Šta radiš ti?

Jedan konj se propinje i tiho

u sebi gine. Jedan mladi bog

već hiljadu godina mre.

Jedno jagnje na vrhu neba

danonoćno kolju.

A ti? Šta radiš ti?

Tvoji poljupci pljušte po meni

–  zakrpe po ranjeniku.

És te? Te mit csinálsz?

Ágaskodik egy ló és csendesen

magában pusztul el. Egy kis isten

már ezer éve haldoklik.

Egy bárányt fenn  az égen

naphosszat öklelnek.

És te? Te mit csinálsz?

Testemen csókjaid záporoznak

– foltok a sebesültön

Fordította: Fehér Illés



Stevan Tontić Pjevali smo i ništa nismo čuli – Énekeltünk és semmit sem hallottunk

Stevan Tontić (Sanski Most, 30. 12. 1946 - )



Pjevali smo i ništa nismo čuli

U materi smo imali zlata

u ocu studenog gvožđa

naše lipe cvale su u mirisnom ognjištu –

pjevali smo i ništa čuli nismo

Imali smo bijelog plamenja

bogorodica nam je nedjeljom pelene prala

životinje su tulile na zazidanim vratima –

pjevali smo i ništa čuli nismo

Imali smo zrnevlja od munja, biserja od zraka

praznikom ručavali iz božjih prsta

nevjeste nam grakle pod zakovanim pendžerima –

pjevali smo i ništa čuli nismo

Énekeltünk és semmit sem hallottunk

Anyánkban aranyra

apánkban hideg vasra leltünk

hársfáink égi meleg tűzhely körül virítottak –

énekeltünk és semmit sem hallottunk

Ékes fehér láng volt birtokunkban

szüzanya mosta ránk vasárnaponként a szennyest

állatok üvöltöttek a befalazott ajtó előtt –

énekeltünk és semmit sem hallottunk

Villámló magvakat csillámló gyöngyöket birtokoltunk

ünnepnapokon isten tenyeréből ettünk

vassalzárt ablakaink alatt menyasszonyok nyüszítettek –

énekeltünk és semmit sem hallottunk

Fordította: Fehér Illés

Stevan Tontić Utakmica – Mérkőzés



Stevan Tontić (Sanski Most, 30. 12. 1946 - )

Utakmica

taman što su himne odsvirane

taman što je sudija trznuo pištaljkom

taman što sam se ko hrist raspeo na golu

ubaci se u igru On

lobovao me

i ostade

1:0

Mérkőzés

amint a himnuszokat eljátszották

amint  a  bíró  élesen  sípjába  fújt

amint krisztusként a kapuba feszítettem magam

bevetette magát a játékba Ő

átemelt rajtam

és maradt az

1:0

Fordította: Fehér Illés

Megjelent: Magyar szó – 1986. 04. 27.

 

Stevan Tontić Smrt u kući – Halál a házban

Stevan Tontić (Sanski Most, 30. 12. 1946 - )



Smrt u kući

Bila nam je Smrt u Kući

osnovnog nam čovjeka uzela

Inače nismi imali puno toga:

imali smo

zemlju, vatru

vazduh, vodu

i čovjeka toga osnovnog

što Mater nam je bio

Suštog našeg čovjeka

sad drugi sušti ljudi

zavijaju u zastavu od tišine.

(7. 5. 80)

Halál a házban

Házunkba költözött a Halál

pilléreket tartó embert vitt el

Nem voltunk különösen gazdagok:

rendelkeztünk

földdel, tűzzel

éggel, vízzel

Anyánk személyében

pilléreket tartó emberrel

Igaz tiszta emberünket

más igaz emberek

most a csend zászlajába burkolják.

(1980. 07. 05.)

Fordította: Fehér Illés