Keresés ebben a blogban

2012. november 13., kedd

Irfan Horozović Testament - Végrendelet


Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 -

 

 

Testament                                                                 


Kad se prestane potucati
ova mrska lešina svijetom                                          
ovaj živi mrtvac
što me okružuje svakom kretnjom
ovaj nepredvidljivi  ja                                                
ova znojna nesanica                                                   
zakrivljeni jatagani
krivnja ova                                                                 
natopljena slutnjom krvi                                             
ovaj balkanski vukodlak                                            
ovaj hrast bezumlja,                                                   
Kad napustim                                                             
ovu ruku na stolu                                                       
ovu šapu dlakavu, maljavu                                         
s kandžama, s crnim noktima                                     
željnu sna, željnu bijele smrti                                     
ovu životinju dremljivu,                                             
Kad zaboravim                                                           
ljubavničku žeđ, bijes mužjački                                  
vršak dotaknuti                                                          
ušće i vrelo u jednom zdencu                                     
gdje se začinje mali demijurg,                                    
Kad se smiri taj strv                                                   
s nježnošću jedinom                                                   
krvavom bolnom  živčanom                                       
neuspokojen   ikad!                                                    
dajte ga na gozbu pticama                                         
anđelima čistilišta zračnim!                                                    

Nek labudovi raskolju svu žuč                                   
sav jad  i jal razbuđeni                                                
i nek nestanu jezdeći                                                  
u ledene mirne beskraje.                                             
Šta dati golubicama?                                                  
Možda usne što će im krvlju                                      
poprskati bijelo perje.                                                 
Pijevac nek uzme suđajski dio                                   
životvorno klato s dva utega                                      
i vješt nek bude ljubavnik pernati.                             
Vitkim ždralovima, barskim šljukama,                       
dragim čapljama                                                         
prepuštam  ovaj močvarni krvotok,                            
sve lokve otrovne.                                                      
Srce, instrument ružni, galebu,                                   
jetru orlovima                                                             
i još, samo još                                                             
jedno jato lastavica                                                    
dovoljno za bijeli drhat mozga                                   
da se sjate i rasprhnu                                                  
brodovi mali, puneći se zrakom                                 
i šireći se                                                                     
uznoseći me                                                                
u divnu prozračnu ništavnost.

 

 

Végrendelet


Ha majd megszűnik mozogni
ez az utálatos csontváz
ez az élőhalott
mely mozdulataival gúzsba köt
a kiszámíthatatlan én
az izzadt álmatlanság
a meghajlított jatagán
ez a gyanú
vérével áztatott vétkező
e bosnyák farkasember 
az esztelenség tölgye,
Ha elhagyom
az asztalon  nyugvó kezet
ezt az undorító karmokkal
ékesített álomra s  fehér halálra
vágyó szőrös mancsot
ezt az álmos vadállatot,
Ha elfeledem
csókolni a szerelmi mámort
s a vadkanok dühét
az egy kútban lévő forrást s torkolatot
ahonnan e renyhe naplopó ered,
Ha megnyugszik majd
ez az űzött vadállat
a vérben vészben  fagyban
örökös nyughatatlan!
prédának dobjátok oda
a dögevő madaraknak!

Hattyúk hordják szét az epe minden
cseppjét a penész szőtte jajt s kínt
és száguldva tűnjenek el
a csendes jeges világűrében.
Mit adni a galamboknak?
Talán az ajkakat melyek vérrel
hintik be a fehér tollazatot.
Az ivarszerveket a két testű
életet adó ingát a kakas vigye el    
legyen ügyes az a tollas szerető.
Karcsú darvaknak, fürge szalonkáknak,
kedves gólyáknak
adom az erek keringő mocsarát
a méregpocsolyát.
A sirályoknak a szívet adom,
sasoknak a májat
és most, most már csak
egy csapat fecske hiányzik
hogy a remegő velő fehérségét
hirtelen csapatba verődve
bekapkodják a piciny csőrök
és szétszéledve
felvigyenek
a gyönyörű áttetsző semmiségbe.

                                         Fordította Fehér Illés

                                         Megjelent: Orbis (1966) I. 3. - 4., 10.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése