Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma – Nakraj šora

Petőfi Sándor 

(Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, 1849. július 31.?)





Falu végén kurta kocsma

Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.

Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.

De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak,
Szinte reng belé az ablak.

„Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!

Húzd rá cigány, húzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”

Bekopognak az ablakon:
„Ne zúgjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy.”

„Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!”

Megint jőnek, kopogtatnak:
„Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg.”

Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.

Nakraj šora

Nakraj šora čađava mehana,

Trska strši, glava nečešljana,

Posrnula od teškog pića,

To je kuća seoskih mladića.

Pomršina, celo selo spava,

Sa tornja ponoć otkucava,

A što kuca? Mari ko za sate!

Sati biju tek za prozanate.

A u krčmi „Kod zlatna bokala“

Razležu se glasi od cimbala;

Momčadija, šalaj, tera kera,

Krčmarica j΄ dobra – ne zamera.

„Amo vina, krčmarice plava,

Iz bureta na kom mačak spava!

Nek je staro ko moj čukumdeka,

A vatreno kao – tvoja kćerka!“

„Sviraj, Cigo, sviraj, razbibrigo,

Ima braca u kesi novaca,

Evo jedna, evo druga banka,

Igraću ti do belog danka.“

Al΄ ko kuca na prozorma tako:

„Zar vi, momci, ne znate polako!

Teraj goste, krčmarice plava,

Moj gospodin ne može da spava!“

„Bre, tornjaj se do stotinu vraga,

A gospodin nek ide bestraga!

Sviraj, Cigo, neće t΄ biti žao,

Ma ti sada i košulju dao!“

Opet neko kroz prozor se vajka:

„Bogom, braćo, bolna mi je majka,

Pa vas molim da se utišate,

Stišajte se, ako boga znate!“

Stade dreka, niko s΄ ne odaziva,

Zaćutala momčadija živa,

Iskapiše, ne iskaše više,

Razlaze se kući šapućući.

                         Preveo: Jovan Jovanović Zmaj

Izvor: Odabrana dela J. J. Zmaja, Knjig X

           Matica Srpska . Novi Sad, str. 110 – 111.