Elizabeth Barrett Browning Sonnets from the Portuguese - Portugál szonettek (VI – X)



Sonnet VI.

Go from me. Yet I feel that I shall stand
Henceforward in thy shadow. Nevermore
Alone upon the threshold of my door
Of individual life, I shall command
The uses of my soul, nor lift my hand
Serenely in the sunshine as before,
Without the sense of that which I forebore---
Thy touch upon the palm. The widest land
Doom takes to part us, leaves thy heart in mine
With pulses that beat double. What I do
And what I dream include thee, as the wine
Must taste of its own grapes. And when I sue
God for myself, He hears that name of thine,
And sees within my eyes the tears of two.

Szonett VI.

Menj....Így is érzem, mától fogva én
Az árnyékodban állok. Sohasem
Kormányozom már belső életem
Rezdületeit lelkem küszöbén
Egyedül-soha már az égi fény
Felé nem tartom boldogan kezem,
Mert – mit kerültem – mindig érzem :
Kezemhez érsz. És ha a földtekén
A vad végzet közénk áll, itt dobol
– Duplán dobogva szívemben – szíved –
És álmom-tettem, mint fürtre a bor,
Rád vall. S ha forrón kérem az Eget
Magamért, neved is Fülébe forr,
S könnyemben Szeme látja könnyedet.

Fordította – Kardos László

 

Sonnet VII.

The face of all the world is changed, I think,
Since first I heard the footsteps of thy soul
Move still, oh, still, beside me, as they stole
Betwixt me and the dreadful outer brink
Of obvious death, where I, who thought to sink,
Was caught up into love, and taught the whole
Of life in a new rhythm. The cup of dole
God gave for baptism, I am fain to drink,
And praise its sweetness, Sweet, with thee anear.
The names of country, heaven, are changed away
For where thou art or shall be, there or here;
And this . . . this lute and song . . . loved yesterday,
(The singing angels know) are only dear
Because thy name moves right in what they say.

Szonett VII.

Úgy érzem, új a világ arca, hogy
Lelked léptét hallottam: itt suhan
Mellettem, itt lopózik lassudan
Közém s az irtózatos sírtorok
Közé – azt hittem, belezuhanok –:
Szerelem rabja lettem, s most utam
Új ritmusban fut. Fölhajtom vigan
A bú kelyhét, melyet az Úr adott
Keresztelőmre: édes, édesem,
Veled a bú is. És nevet cserél
– A szerint, hol vagy – a föld és a menny:
S e lent.....s e dal, e tegnap tiszta mély,
(Tudják a zengő angyalok) nekem
Csak attól szép, hogy neved bennem él.

Fordította – Kardos László

Sonnet VIII.

What can I give thee back, O liberal
And princely giver, who hast brought the gold
And purple of thine heart, unstained, untold,
And laid them on the outside of the wall
For such as I to take or leave withal,
In unexpected largesse? am I cold,
Ungrateful, that for these most mainfold
High gifts, I render nothing back at all?
Not so; not cold, --- but very poor instead.
Ask God who knows. For frequent tears have run
The colours from my life, and left so dead
And pale a stuff, it were not fitly done
To give the same as pillow to thy head.
Go farther! let it serve to trample on.

Szonett VIII.

Mit adhatok cserébe, hercegi
Adakozó, ki szívedet magát
Hozod, a szív aranyát. bíborát.
Szűz kincseid pazarul rakva ki
Hogy dúskálhassak bennük, mint aki
Vagyont lelt s őrzi-szórja? Áll a vád,
Hogy hálátlan vagyok, hideg-galád,
Ki a jót vissza sose fizeti?
Nem, nem vagyok hideg – csak olyan szegény!
Az Urat kérdd, ő tudja. Életem
Színeit sűrű könny mosta le, s én
Úgy csuklok össze, mint fakó tetem,
Ki vánkosodul sem jó már – kemény.....
Menj, menj taposs át rajtam, Kedvesem!

Fordította – Kardos László

Sonnet IX.

Can it be right to give what I can give?
To let thee sit beneath the fall of tears
As salt as mine, and hear the sighing years
Re-sighing on my lips renunciative
Through those infrequent smiles which fail to live
For all thy adjurations? O my fears,
That this can scarce be right! We are not peers,
So to be lovers; and I own, and grieve,
That givers of such gifts as mine are, must
Be counted with the ungenerous. Out, alas!
I will not soil thy purple with my dust,
Nor breathe my poison on thy Venice-glass,
Nor give thee any love --- which were unjust.
Beloved, I love only thee! let it pass.

Szonett IX.

Érdemes adni amit én adok?
Hogy sós könnyeim záporában ülj
S hallgasd lemondó ajkaim közül
Éveim sóhaját gyér mosolyok
Fényén, melyek nem élnek, bár konok
Szavad csak bíztat? Jaj engem legyűr
A félelem: nem érdemes! Hevül
Szívünk, de hozzád méltó nem vagyok:
S fáj, hogy aki, mint én, csak annyit ád,
Fösvénynek számít. Jaj, jaj vége! De
Nem szennyezem be lelked bíborát,
Szép tükrödet mérgem ne fussa be –
Lásd, adni – méltót nem talál a vágy –
Csak szeretlek! De ne törődj vele.

Fordította – Kardos László

Sonnet X.

Yet, love, mere love, is beautiful indeed
And worthy of acceptation. Fire is bright,
Let temple burn, or flax; and equal light
Leaps in the flame from cedar-plank or weed:
And love is fire. And when I say at need
I love thee ... mark! ... I love thee---in thy sight
I stand transfigured, glorified aright,
With conscience of the new rays that proceed
Out of my face toward thine. There's nothing low
In love, when love the lowest: meanest creatures
Who love God, God acceps while loving so.
And what I feel, across the inferior features
Of what I am, doth flash itself, and show
How that great work of Love enhances Nature's.

Szonett X.

S mégis becsülni kell, mert szép nagyon
A puszta szerelem. Ha templom ég,
Vagy len: egy tűz ragyog. Egy láng színét
Villantja ránk a cédrus és a gyom.
Szereni tűz: s ha sóváran sugom:
Szeretlek!... – a csodálatos cserét
Már látod: glóriásan állt eléd
Új sugarakkal ékes alakom,
S arcodra fénylik arcom. Nem lehet
Hitvány a vágy – mindenkit vár az Úr,
Kitől feléje száll a szeretet,
És amit érzek, átvillan s kigyúl
Gyarló valómon, s így mutatja meg :
Vágyban világunk megnő, megújul.

Fordította – Kardos László