Gérard de Nerval (Gérard Labrunie)
Paris, May 22, 1808 – Paris, January 26, 1855
Fantaisie
Il est un air pour qui je donnerais
Tout Rossini, tout Mozart et tout Weber,
Un air très vieux, languissant et funèbre,
Qui pour moi seul a des charmes secrets.
Or, chaque fois que je viens à l’entendre,
De deux cents ans mon âme rajeunit:
C’est sous Louis-Treize… – Et je crois voir s’étendre
Un coteau vert que le couchant jaunit;
Puis un château de brique à coins de pierre,
Aux vitraux teints de rougeâtres couleurs,
Ceint de grands parcs, avec une rivière
Baignant ses pieds, qui coule entre des fleurs.
Puis une dame, à sa haute fenêtre,
Blonde aux yeux noirs, en ses habits anciens,
Que, dans une autre existence peut-être,
J’ai déjà vue – et dont je me souviens!
Tout Rossini, tout Mozart et tout Weber,
Un air très vieux, languissant et funèbre,
Qui pour moi seul a des charmes secrets.
Or, chaque fois que je viens à l’entendre,
De deux cents ans mon âme rajeunit:
C’est sous Louis-Treize… – Et je crois voir s’étendre
Un coteau vert que le couchant jaunit;
Puis un château de brique à coins de pierre,
Aux vitraux teints de rougeâtres couleurs,
Ceint de grands parcs, avec une rivière
Baignant ses pieds, qui coule entre des fleurs.
Puis une dame, à sa haute fenêtre,
Blonde aux yeux noirs, en ses habits anciens,
Que, dans une autre existence peut-être,
J’ai déjà vue – et dont je me souviens!
Ábrándozás
Egy dal zsong bennem s nékem többet ér,
akár egész Mozart, Rossini, Weber,
vágyódó, vén ütem, borongva lépdel
s titkos varázsa már csak bennem él.
Ha hallom, lelkem ifjul kétszáz évet,
a trónon Tizenharmadik Lajos,
lankás vidék… az alkony épp megérett,
a domb arany, az ég aranyhabos,
s kővel szegett, nagy téglakastélyt látok,
lábát folyócska mossa álmatag,
körül hatalmas park, húnyó virágok,
s a színes ablakok piroslanak.
S egy ablakban fönn épp egy dáma lebben,
sötét szem, szőke haj lobog felém…
talán egy másik, régvolt életemben
már láttam egyszer – s most emlékszem én!
akár egész Mozart, Rossini, Weber,
vágyódó, vén ütem, borongva lépdel
s titkos varázsa már csak bennem él.
Ha hallom, lelkem ifjul kétszáz évet,
a trónon Tizenharmadik Lajos,
lankás vidék… az alkony épp megérett,
a domb arany, az ég aranyhabos,
s kővel szegett, nagy téglakastélyt látok,
lábát folyócska mossa álmatag,
körül hatalmas park, húnyó virágok,
s a színes ablakok piroslanak.
S egy ablakban fönn épp egy dáma lebben,
sötét szem, szőke haj lobog felém…
talán egy másik, régvolt életemben
már láttam egyszer – s most emlékszem én!
Fordította: Radnóti Miklós
Fantazija
Ima jedan napev, taj je napev stari
lepši neg sav Mocart, Veber i Rosini,
jedan davni napev, ko jecaj u tmini,
što za mene samo ima tajne čari.
Svaki puta kad ga iznenada čujem,
za dvesta godina mlađi mi je duša:
kralj Luj Trinaesti... – i ko da pod rujem
vidim dol zeleni koji noć penuša;
Zatim dvor od cigla, uglovi kameni,
s oknima gde rujne boje zlati veče,
sav u parkovima, s rekom koja peni
njegovo podnožje, kroz ruže dok teče.
Zatim jedna dama, kroz prozor svoj viti,
plava crnokosa, u odelu starom...
Koju, u življenju drugom, može biti
već videh – i koje sećam se sa žarom!
Prevod: Kolja Mićević
Fantasy
There’s music I’d exchange right willingly
For all the works of Mozart and Rossini
An ancient, sad, languorous melody
With secret charms only for me.
And every time I hear this air
It takes me back two hundred year,
To Louis Treize. Before me spread
Sloping green lawns in golden sunsets.
And châteaux built in stone and brick
With scarlet stained glass windows,
Girt in by parklands, and where brooks
Fringed by flowers indolently flow.
A damsel in a tower looking down
Blond with dark eyes, in medieval gown,
She whom I’ve seen in all her beauty
In past life, and in my present memory.
For all the works of Mozart and Rossini
An ancient, sad, languorous melody
With secret charms only for me.
And every time I hear this air
It takes me back two hundred year,
To Louis Treize. Before me spread
Sloping green lawns in golden sunsets.
And châteaux built in stone and brick
With scarlet stained glass windows,
Girt in by parklands, and where brooks
Fringed by flowers indolently flow.
A damsel in a tower looking down
Blond with dark eyes, in medieval gown,
She whom I’ve seen in all her beauty
In past life, and in my present memory.
Translated by Stan Solomons
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése