Marija Vasić Isterani klavir – A kitessékelt zongora

Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –

Iz zbirke pesama: Nevine godine (1992)

Az „Ártatlan évek“ kötetből (1992)

Isterani klavir

najpre se kretao oprezno

i sporo u

desnoj ruci držao je laki kineski

suncobran i izgledalo je

neverovatno da će preći preko

tog praga

božanski nesporazum

čist i bestelesan

skupocena zvezda i sjajna žena

bacio ga je u kovitlac

sudbinskih uza

nekog sjajnog jahača

sa pobedničkim izrazom lica

izišli su radnici

i prostrli šaren ćilim

na ulici je lebdeo iznad

toga

skrenuli su mu leđa ali

samo zbog savršenijeg

i lepšeg

života

sretni su

znaju šta hoće a

što hoće to i mogu

oprezno je počeo da se diže

polako sa velikim naporom

ti ljudi

u običnim radnim odelima izgledali su kao

zalutali iz davno nestalog sveta

u desnoj

ruci podigao ja laki kineski

suncobran i počeo

da klizi po žici i

izgledalo je

neverovatno da će preći preko

te žice

            keramičko sunce mu je

            mahnulo svojom levom

            slobodnom rukom

iznad nekog proletnjeg predela

a on je prelazio lebdeći

kao živ čovek

slobodniji od ptice i lakši od

leptira sa jednog

kraja širokog vidika ha drugi

zajedno sa svojom

nadmoćnom arenom

A kitessékelt zongora

kezdetben elővigyázatosan és

lassan haladt

jobb kezében könnyű kínai

napernyőt tartott és

hinetetlennek tűnt hogy át fogja lépni

azt a küszöböt

ártatlan légies

isteni félreértés

értékes csillag és fennséges nő

diadalittas arckifejezéssel

dobta őt a fennkölt

vitéz béklyóba

kötött örvényébe

            kivonultak a munkások

            kifeszítették a tarka szőnyeget

            az utcán felette

            lebegett

            elfordultak tőle de

            csak a méltóbb
            és szebb élet

reményében

boldogok

hisz tudják mit akarnak

s el is érik amit akarnak

óvatosan kezdett emelkedni

lassan erőlködve

azok az

egyszerű egyenruhába öltözött emberek mintha

régmúlt időből tévedtek volna oda

jobb

kezével felemelte a könnyű kínai

napernyőt és kúszni kezdett

a kötélen

hihetetlennek

tűnt hogy egyáltalán
át fog érni

            a keramikus nap

            szabad jobb kezével

            intett felé

egy tavaszi tájból

ő pedig lebegve

élő kerékként

a madártól is szabadabban a pillétől

is könnyedebben

saját erejének fölényes

tudatával szelte át

a széles horizontot

Fordította: Fehér Illés