Keresés ebben a blogban

2014. április 9., szerda

Kassák Lajos Mondtam egy lánynak: – Rekao sam jednoj devojci:


Kassák Lajos (Lajoš Kašak)
Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.



Rózsám, be jó párnák lennének a te érő melleid
az én kenyértelen gondjaim alá!
(S ő szemérmesen nevetett.)

Galambom, be szép árboc lenne a te pávás derekad
az én süllyedező gerincem mellé!
(S ő nevetve megperdült a sarkán.)

Kedvesem, be szépnek mutatnák a te hetyke combjaid
az én furulyás lábszárcsontjaimat!
(S ő, mintha meggyulladt volna a nevetéstől.)

Szívem, piros rokolyád, be szép lenne a bokor alatt
az én ágyazó karomon fekete napszálltáig!
(S őtet térdre csiklandozta a nevetés.)

Egyetlenem, be szép is lenne a te termő asszonyságod
az én özvegy, hebehurgya életem mellett!
(S ő csak nevetett, már harapósan nevetett.)

Aztán:
szürke ködmönben egyedül ment át a mezőn,
s én kigombolt gallérral nótát fütyürésztem a dombon.


Rekao sam jednoj devojci:

Ružo moja, tvoje dozrevajuće grudi bile bi krasni jastuci
za moje praznoruke gajle!
(I ona se čedno smejala.)

Golubico moja, tvoj paunast struk bio bi krasan jarbol
na mom ustalasanom kičmenom stubu!
(I ona se smejajući vrtila na petima.)

Milo moja, tvoje drske butine bi u svojoj lepoti pokazale
moje frulaste kosti potkolenice!
(I ona kao da se zapalila od smeha.)

Srce moje, tvoja crvena raša pod grmom krasna bi bila
na mojim nameštenim rukama do sumraka!
(I nju je smeh na kolena škakiljala.)

Jedino moja, tvoja plodna ženstvenost zanosna bi bila
pored mog udovog, brzopletog života!
(I ona se samo smejala, ujedljivo smejala.)

Zatim:
u sivom kožuhu sama je išla preko livade,
a ja u raskopčanoj košulji na brežuljku vedro zviždao.

                             Prevod: Fehér Illés
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése