Kassák Lajos (Lajoš Kašak)
Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.
Mi nem vagyunk tudósok, se méla, aranyszájú papok
és hősök sem vagyunk, kiket vad csinadratta kísért a csatába
s akik most ájultan hevernek a tengerek fenekén, napos hegyeken
és a ménkővert mezőkön szerte, szerte az egész világban.
A kék firmamentum alatt most bitang vérben fürdenek az órák…
De mi már távol vagyunk mindentől. Ülünk a sötét bérkaszárnyák alján:
szótlanul és teljesen, mint maga a megbontatlan anyag.
Tegnap még sírtunk s holnap, holnap talán a mi dolgunkat csodálja a
század.
Igen! Mert a mi csúnya tömpe ujjainkból már zsendül a friss erő,
s holnap már áldomást tartunk az új falakon.
Holnap azbesztből, vasból és roppant gránitból életet dobunk a romokra
s félre az államdekorációkkal! a holdvilággal! és az orfeumokkal!
Hatalmas felhőkarcolókat építünk majd és játéknak az Eiffel-torony
mását.
Bazalt talpú hidakat. A terekre új mithoszokat zengő acélból
s a döglött sínekre üvöltő, tüzes lokomotívokat lökünk,
hogy ragyogjanak és fussák be a pályát, mint az ég szédületes
meteorjai.
Új színeket keverünk s a tenger alá új kábeleket húzunk
és megejtjük az érett, pártalan asszonyokat, hogy új fajtát dajkáljon a
föld
s örüljenek az új költők, akik az idők új arcát éneklik előttünk:
Rómában, Párisban, Moszkvában, Berlinben, Londonban és Budapesten.
Obrtnici
Nismo naučnici, niti setni, zlatousni popovi,
i nismo ni heroji koji su u
boj divljom grajom bili ispraćeni
i koji sad na dnu mora,
sunčanim brdima obamrlo leže
i na mecima izrešetanim
livadama, širom čitavog sveta.
Sati se sad pod plavim
svodom u kvarnoj krvi kupaju…
Ali mi smo već od svega
toga udaljeni. Na dnu tamnih kasarni sedimo:
nemo i celovito kao
netaknuta materija.
Juče smo još plakali a
sutra, sutra će se stoleće možda našem delu diviti.
Da! Jer iz naših ružnih
šopavih prstiju već nova snaga dozreva,
i sutra već na
novopodignutim zidovima halalimo.
Sutra azbestom, gvožđem,
silnim stenama ruševine oživljavamo
i na stranu sa lažnim
dekoracijama! mesečinom! i orfejima!
Silne nebodere gradimo i za
igračku kopiju Ajfelove kule.
Bazaltnim stubovima mostove.
Na trgovima iz zvučnog čelika nove idole
a na crknute tračnice
gromoglasne, vatrene lokomotive guramo
da sjaje i poput zanosnih
meteora na svojim putanjima jure.
Nove boje mešamo a u morima
nove kablove polažemo
i oplodimo zrele, usamljene
žene, zemlja neka nove potomke dadilja
i novi pesnici koji o licu
novog vremena pevaju neka se raduju:
u Rimu, Parizu, Moskvi,
Berlinu, Londonu i Budimpešti.
Prevod: Fehér
Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése