Branko Miljković
Niš 29. januar 1934. – Zagreb 12. februar 1961.
Uzalud je budim
Budim je zbog sunca koje objašnjava sebe
biljkama
zbog neba razapetog između prstiju
budim je zbog reči koje peku grlo
volim je ušima
treba ići do kraja sveta i naći rosu na travi
budim je zbog dalekih stvari koje liče na ove ovde
zbog ljudi koji bez čela i imena prolaze ulicom
zbog anonimnih reči trgova budim je
zbog neba razapetog između prstiju
budim je zbog reči koje peku grlo
volim je ušima
treba ići do kraja sveta i naći rosu na travi
budim je zbog dalekih stvari koje liče na ove ovde
zbog ljudi koji bez čela i imena prolaze ulicom
zbog anonimnih reči trgova budim je
zbog manufakturnih pejzaža javnih parkova
budim je zbog ove naše planete koja će možda biti mina
budim je zbog ove naše planete koja će možda biti mina
u raskrvavljenom nebu zbog osmeha u kamenu
drugova zaspalih između dve bitke
kada nebo nije bilo više veliki kavez za ptice nego aerodrom
moja ljubav puna drugih je deo zore
budim je zbog zore zbog ljubavi zbog sebe zbog drugih
budim je mada je to uzaludnije negoli dozivati pticu
kada nebo nije bilo više veliki kavez za ptice nego aerodrom
moja ljubav puna drugih je deo zore
budim je zbog zore zbog ljubavi zbog sebe zbog drugih
budim je mada je to uzaludnije negoli dozivati pticu
zauvek sletelu
sigurno je rekla: neka me traži i vidi da me nema
ta žena sa rukama deteta koju volim
to dete zaspalo ne obrisavši suze koje budim
uzalud uzalud uzalud
uzalud je budim
jer će se probuditi drukčija i nova
uzalud je budim
jer njena usta neće moći da je kažu
uzalud je budim
ti znaš da voda protiče ali ne kaže ništa
uzalud je budim
treba obećati izgubljenom imenu nečije lice u pesku
ako nije tako odsecite mi ruke i pretvorite me u kamen
sigurno je rekla: neka me traži i vidi da me nema
ta žena sa rukama deteta koju volim
to dete zaspalo ne obrisavši suze koje budim
uzalud uzalud uzalud
uzalud je budim
jer će se probuditi drukčija i nova
uzalud je budim
jer njena usta neće moći da je kažu
uzalud je budim
ti znaš da voda protiče ali ne kaže ništa
uzalud je budim
treba obećati izgubljenom imenu nečije lice u pesku
ako nije tako odsecite mi ruke i pretvorite me u kamen
Izvor: Branko Miljković: Uzalud je budim Politika
– Narodna knjiga 2005. str. 23.
Hiába ébresztem
A növényeknek önmagát
magyarázó napért ébresztem
a két ujj között kifeszített
égért
a torkot maró
kifejezésekért ébresztem
fülemmel szeretem
a füvön harmatot találni a
világ végére kell menni
az itteni tárgyakhoz hasonló
távoli tárgyakért ébresztem
a homlokuk és nevük nélküli
járókelőkért
az ismeretlen szavak
övezetéért
a kézzel művelt parkok
látványáért
a véres égbolton talán aknává
váló bolygónkért ébresztem
barátaink kőbezárt mosolyáért
akik két ütközet között aludtak el
mikor az égbolt nem a madarak
tárt kalitkája volt hanem reptér
sokakkal telt szerelmem a
hajnal eleme
a hajnalért a szerelemért
magamért másokért ébresztem
ébresztem pedig akár az
örökre leszállt madár szólítása
meddő kísérlet
biztosan megszólalt: hát
keressen és vegye tudomásul nem vagyok
az a gyermekkezű asszony
akit szeretek
az a gyermek nem törölvén
le az általam ébresztett könnyeket elaludt
hiába hiába hiába
hiába ébresztem
mert immár megváltozottan
ébred
hiába ébresztem
ajka nem nyílik megszólalni
képtelen
hiába ébresztem
te tudod folyik a víz de meg
nem szólal
hiába ébresztem
a homokban az elveszített
névnek valakinek az arcát meg kell ígérni
ha nem így van karomat
vágjátok és kővé változtassatok
Fordította: Fehér Illés
In Vain Do I Wake Her
I wake her because of the Sun explaining itself to the plants
Because of the sky stretched out between fingers
I wake her because of the words that burn the throat
I love her with my ears
One should go to the end of the world and find dew on the grass
I wake her because of the distant things
resembling the ones here
Because of the people who, without names and foreheads,
walk the streets
Because of the anonymous words of city squares I wake her
Because of the manufactured landscapes of public parks
I wake her because of this planet of ours, that may become
a mine
in the bleeding sky
Because of the stony smile of friends asleep between two battles
When sky was no longer a huge birdcage, but an airport
My love full of others is part of dawn
I wake her because of dawn because of love because of me because of others
I wake her though it's more pointless than summoning a bird forever landed
She must have said: let him look for me and see that I'm gone
That woman with child's hands, whom I love
That child who fell asleep without wiping off the tears,
whom I wake
In vain in vain in vain
In vain do I wake her
Because she will wake up different and new
In vain do I wake her
Because her mouth won't be able to say her
In vain do I wake her
You know the water flows but never says a thing
In vain do I wake her
One should promise to a lost name someone's face in the sand
If that's not so cut my hands off and turn me into stone
Because of the sky stretched out between fingers
I wake her because of the words that burn the throat
I love her with my ears
One should go to the end of the world and find dew on the grass
I wake her because of the distant things
resembling the ones here
Because of the people who, without names and foreheads,
walk the streets
Because of the anonymous words of city squares I wake her
Because of the manufactured landscapes of public parks
I wake her because of this planet of ours, that may become
a mine
in the bleeding sky
Because of the stony smile of friends asleep between two battles
When sky was no longer a huge birdcage, but an airport
My love full of others is part of dawn
I wake her because of dawn because of love because of me because of others
I wake her though it's more pointless than summoning a bird forever landed
She must have said: let him look for me and see that I'm gone
That woman with child's hands, whom I love
That child who fell asleep without wiping off the tears,
whom I wake
In vain in vain in vain
In vain do I wake her
Because she will wake up different and new
In vain do I wake her
Because her mouth won't be able to say her
In vain do I wake her
You know the water flows but never says a thing
In vain do I wake her
One should promise to a lost name someone's face in the sand
If that's not so cut my hands off and turn me into stone
Translated by Lazar Pašćanović
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése