Desanka Maksimović
Rabrovici kod Valjeva 16. 05. 1898. – Beograd 12. 02. 1993.
|
Za
neshvaćene
Tražim pomilovanje
za neshvaćene koji ne umeju da premoste ni kapilarskih razdaljina do majke i sina, do svakodnevne stvari proste; za one koji ostaju strani rukama što ih drže u naručju, suncu pred kojim se sve razdani, sobnoj, kao košulja bliskoj, tami.
Za sopstvene duše tamničare,
za radosti svojih trovače, za one što viču kad im se plače, kad u nežnosti greznu, što uhode sebe kao tuđina, za puškarnice srca njina, za svačiju dušu zatvorenu i opreznu. |
A meg nem értettekért
Kegyelmet
kérek
a
meg nem értetteknek
azoknak
akik képtelenek
áthidalni
az anyától fiától
a
mindennapi egyszerű feladatoktól
elválasztó
parányi árkokat;
azoknak
akik idegenek maradnak
az
ölelő karokban,
az
éltető napsugarakban,
az
ingekként viselt sötét szobákban.
Azoknak
akik lelkük börtönőrei,
akik
örömük megmérgezői,
akik
sírás helyett jajveszékelnek,
mikor
gyengédséget észlelnek
önmaguk
után settenkednek,
a lőrésekkel
teli szívűeknek,
minden
zárt és gyanakvó
léleknek.
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése