Pošli ste izvan grada u predvečerje da umirite oči
i ostali ste sasvim sami.
Niste ni znali kako tišina voli nepoznate
da rani iz nevidljive puške.
I dugo ste uzalud naprezali oči
Da protumačite arhitekturu ptica koje su letele.
Predugo ste uzalud bili svijeni prema zemlji
Kao polomljen luk:
Hteli ste naivno da uhvatite baš onu kap vremena
kad se nedirnuta travka popela uvis za novi
milimetar.
Pošli ste u predvečerje:
Niste ni znali
Da vas ramena bole od nevidljivih krovova
Da su vam ruke teške od ne sasvim prirodnih ljubavi
Pomislili ste da vam se u sluhu nešto događa
A zaboravili ste da ste sa sobom povukli
zidove jedne jako navikle ulice.
Pošli ste u predvečerje:
Išli ste polako
I tek ste odjedanput shvatili da to nije
vaš korak iako su noge sasvim vaše.
Išli ste polako:
Samo sad još laganije
Skoro kao da ne idete.
Stali ste
A učinilo vam se kao da i dalje idete korakom
koji nije vaš korak.
Pošli ste izvan grada u predvečerje da umirite oči
I sada ležite u travi
Iako znate da ste hteli samo da sednete.
Pored vašeg uha
Jedna travka je prilično šumno porasla za milimetar
— Vi ništa niste čuli.
U vazduhu su dve ptice obeležile krilima
skromnu umetnost
— Vi ništa niste videli.
Pošli ste u predvečerje
I sada iz trave krišom otvarate oči
I čini vam se da vas još uvek neko nišani
iz nevidljive puške.
Ballada az alkonyatról
Alkonyatkor
indultatok a városból, szemeteket nyugtatni
és
egyedül maradtatok.
Nem is
tudtátok, hogy a csend láthatatlan fegyveréből
ismeretleneket
készséggel sebez.
És hiába
erőltettétek hosszan szemeteket,
Hogy megmagyarázzátok
a madárröpte mibenlétét.
Túl soká
hiába voltatok tört íjként
a
földhöz szögezve:
Balgatagon
pont azt az időcseppet akartátok megragadni,
mikor az
érintetlen fű egy milliméterrel feljebb
kúszott.
Az
alkonyatba indultatok:
Nem is
tudtátok,
Hogy
vállatokat láthatatlan tető nyomja,
Hogy
karotok a nem épp természetes szerelemtől súlyos.
Azt
hittétek, hallásotokkal van gond,
De
elfeledtétek, magatokkal hoztátok
az
annyira ismert utca falait.
Az
alkonyatba indultatok:
Lassan
haladtatok
És
egyszerre rádöbbentetek, a léptek
nem a
tiétek, a lábak viszont igen.
Lassan
haladtatok:
Most még
lassabban,
Mintha
nem is haladnátok.
Megálltatok,
Pedig
úgy tűnt, tovább visznek a léptek,
a nem
hozzátok tartozó léptek.
Alkonyatkor indultatok a
városból, szemeteket nyugtatni
És most
a fűben hevertek,
Pedig
tudjátok, csak leülni akartatok.
Fületek
mellett
egy
fűszál tisztán kivehetően nőtt egy millimétert
– Ti
semmit sem hallottatok.
A
levegőben szárnyával két madár szerény
művészetet
teremtett.
– Ti semmit
sem láttatok.
Az
alkonyatba indultatok
És szemeteket most a fűben, titokban nyitjátok ki
És azt
hiszitek, még mindig, valaki, láthatatlan
fegyverrel,
benneteket céloz.
Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=323.20
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése