Keresés ebben a blogban

2014. december 14., vasárnap

Stevan Raičković Balada o predvečerju – Ballada az alkonyatról

Stevan Raičković
Neresnica kod Kučeva, 5. jul 1928. – Beograd, 6. maj 2007.


Balada o predvečerju

Pošli ste izvan grada u predvečerje da umirite oči
i ostali ste sasvim sami.
Niste ni znali kako tišina voli nepoznate
da rani iz nevidljive puške.
I dugo ste uzalud naprezali oči
Da protumačite arhitekturu ptica koje su letele.
Predugo ste uzalud bili svijeni prema zemlji
Kao polomljen luk:
Hteli ste naivno da uhvatite baš onu kap vremena
kad se nedirnuta travka popela uvis za novi
milimetar.
Pošli ste u predvečerje:
Niste ni znali
Da vas ramena bole od nevidljivih krovova
Da su vam ruke teške od ne sasvim prirodnih ljubavi
Pomislili ste da vam se u sluhu nešto događa
A zaboravili ste da ste sa sobom povukli
zidove jedne jako navikle ulice.
Pošli ste u predvečerje:
Išli ste polako
I tek ste odjedanput shvatili da to nije
vaš korak iako su noge sasvim vaše.
Išli ste polako:
Samo sad još laganije
Skoro kao da ne idete.
Stali ste
A učinilo vam se kao da i dalje idete korakom
koji nije vaš korak.
Pošli ste izvan grada u predvečerje da umirite oči
I sada ležite u travi
Iako znate da ste hteli samo da sednete.
Pored vašeg uha
Jedna travka je prilično šumno porasla za milimetar
— Vi ništa niste čuli.
U vazduhu su dve ptice obeležile krilima
skromnu umetnost
— Vi ništa niste videli.
Pošli ste u predvečerje
I sada iz trave krišom otvarate oči
I čini vam se da vas još uvek neko nišani
iz nevidljive puške.


Ballada az alkonyatról
 
Alkonyatkor indultatok a városból, szemeteket nyugtatni
és egyedül maradtatok.
Nem is tudtátok, hogy a csend láthatatlan fegyveréből
ismeretleneket készséggel sebez.
És hiába erőltettétek hosszan szemeteket,
Hogy megmagyarázzátok a madárröpte mibenlétét.
Túl soká hiába voltatok tört íjként
a földhöz szögezve:
Balgatagon pont azt az időcseppet akartátok megragadni,
mikor az érintetlen fű egy milliméterrel feljebb
kúszott.
Az alkonyatba indultatok:
Nem is tudtátok,
Hogy vállatokat láthatatlan tető nyomja,
Hogy karotok a nem épp természetes szerelemtől súlyos.
Azt hittétek, hallásotokkal van gond,
De elfeledtétek, magatokkal hoztátok
az annyira ismert utca falait.
Az alkonyatba indultatok:
Lassan haladtatok
És egyszerre rádöbbentetek, a léptek
nem a tiétek, a lábak viszont igen.
Lassan haladtatok:
Most még lassabban,
Mintha nem is haladnátok.
Megálltatok,
Pedig úgy tűnt, tovább visznek a léptek,
a nem hozzátok tartozó léptek.
Alkonyatkor indultatok a városból, szemeteket nyugtatni
És most a fűben hevertek,
Pedig tudjátok, csak leülni akartatok.
Fületek mellett
egy fűszál tisztán kivehetően nőtt egy millimétert
– Ti semmit sem hallottatok.
A levegőben szárnyával két madár szerény
művészetet teremtett.
– Ti semmit sem láttatok.
Az alkonyatba indultatok
És szemeteket most a fűben, titokban nyitjátok ki
És azt hiszitek, még mindig, valaki, láthatatlan
fegyverrel, benneteket céloz.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=323.20

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése