Pató
Selam Budapest, 1975. 05. 10. –
|
Poromból
felmerülve
Gyönyörű, ahogyan
égek Benned ahogyan megidézlek ahogyan benső egünkbe nézek S mint ősi szikrát magamban megtalállak kivetítelek, újra látlak megérinthető fény-fehér fátylat Alkotok lényegedből felgyújtlak vágyaimmal s mennyei máglyád táncoló lángját kibomló szárnyaimmal Lelkembe ölelem... Főnixszé válsz velem, ahogyan önként bár akaratlanul valómba hatolsz Már sejtjeimben is birtokolsz, - talán már az a gyönyörű ahogyan átsejlünk önmagunk falán Ahogy már Te vagy az, aki bennem ég - Ezüstös füstünket magával ragadja, felrepíti a lég s a végtelenben hinti szét Míg alant hamvaim újjáteremtenek hogy kivetíthessenek éledő álmaim
Magamból
Magunknak ismét ahogyan már… |
Iz vlastitog pepela vaskrsnuvši
Krasno
je kako
u
Tebi gorim
kako
te prizivam
kako
naše nutarnje
nebo
gledam
I
poput iskonske iskre
nalazim
u sebi te
projiciram
te, vidim te
skuta
sjajno-belog
stvarnog
Tvojim
bićem stvaram
žudnjom
te palim
nestašan
plamen tvoje
nebeske
lomače
raširenim
krilima
u
svoju dušu pretačem...
Sa
mnom u Feniks se pretvaraš
kako
dobrovoljno
mada
nehotice
u
meni prodireš
Već i
moje ćelije
poseduješ,
- možda
je
sama divota to
što
preko
vlastitih
zidova prelevamo
Kako
si već Ti
taj
ko u meni gori –
Naš
srebrni dim
vazduh
sa sobom povlači,
u
vis baci
i rasu
u beskraj
Dok
u dubini moji ostaci
ponovo
te stvaraju
da bi
mi oživljeni snovi
mogu
te projicirati
Iz
sebe
Za
nas
ponovo
kao
što
već...
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése