Keresés ebben a blogban

2015. március 22., vasárnap

Nemes Nagy Ágnes Ekhnáton az égben – Eknaton u nebu

Nemes Nagy Ágnes (Agneš Nemeš Nađ)
Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.

Képtalálat a következőre: „ehnaton faraon”

Ekhnáton az égben

Ott minden épp olyan. A bánya.
Talpig hasadt hegyoldal. Eszközök.
Amint tapintja a mészkőfalat:
bizonytalan a pirkadat.
Mintha belülről hajnalodna,
a sziklák vékony oldalán,
s oly áttetsző a kő, a vas,
mint egy végső kudarc után.

Ott az erdő.
Darabokban jár a köd.
Ötujjasan, mint elhagyott kezek,
vagy fölnyúlnak függőlegesre,
már-már uszályos mozdulat,
s jelentésükig el nem érve
halványan folynak a földre,
ahogy vonulnak -
ahogy kinőnek és ledőlnek
ezek a felhős, hosszú törzsek,
egy másik erdő jár a fák közt,
s egy másik lombot hömpölyögtet.

Ott alagút a fák alatt.
Sötét füvek, kavics:
keskenyvágányú sínpár, virradatban.

Ott már a nap, jön gőzölögve,
oldalt hasít be a ködökbe,
jön-jön a néma robogás,
fölszikrázik a fű-alatti fém,
szikrázik a reggel,
míg egy bokor-fal váratlan szökik fel,
mert végetér a sín a fű alatt.
És aztán néhány talpfa csak,
mint néhány zökkenő lépés előre -
a tisztáson megáll a nap.


Ott délelőtt. Ott nagy növények.
Ott nem mozdul a nagy kamilla-rét,
közötte néhány vasdarab,
fölötte lépes sűrűség,
fehér-küllős növény-napokkal
hullámtalan Tejút és semmi szél.
Mindig. Örökre. Dél.

Eknaton u nebu

Tamo je baš sve onako. Rudnik.
Raspucala padina. Oruđa.
Kako krečnjak opipava:
zora je nesigurna.
Kao da iznutra sviće,
na tankim stranama stena
i kao posle konačnog sloma
proziran je i kamen i gvožđe.

Tamo je šuma.
Magla je u komadima.
Petoprstna, kao napuštene ruke,
ili se okomito prema gore pruža,
kao da je skutast pokret
i ne dopirući do značenja
kako se provlači izbledelo
na zemlju se sleva –
kako rastu i sruše se
ova prozračna, visoka stabla,
neka druga šuma se kreće među drvećem
i neku drugu krošnju miluje.

Ispod drveća tamo je tunel.
Tamna trava, belutak;
u svanuću uskotračna pruga.

Tamo već, parom obavijeno, sunce stiže,
maglu ukoso para,
stiže-stiže nema jurnjava,
ispod trave metal iskri,
iskri i jutro
dok iznenada zid šikare poskoči
jer ispod trave pruga se završava.
I posle samo nekoliko pragova,
kao par nespretnih koraka napred –
sunce na čistini zastane.

Tamo prepodne. Tamo velike biljke.
Tamo velika livada kamilice se ne miče,
u njoj par komada gvožđa,
iznad memljiva gustina,
belo-žbičastim danima biljaka
nepomična Kumova slama i vetra nema.
Uvek. Zauvek. Podne.

Prevod: Fehér Illés


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése