Miroslav Antić
Mokrin kod Kikindе 14. mart 1932. – Novi Sad 24. jun 1986
Besmrtna pesma
Ako ti jave: umro sam,
a bio sam ti drag, onda će u tebi odjednom nešto posiveti. Na trepavici magla. Na usni pepeljast trag. Da li si uopšte ponekad mislio šta znači živeti? Ako ti jave: umro sam evo šta će biti. Hiljadu šarenih riba lepršaće mi kroz oko. I zemlja će me skriti. I korov će me skriti. A ja ću za to vreme leteti visoko... Visoko. Zar misliš da moja ruka, koleno, ili glava može da bude sutra koren breze il' trava? Ako ti jave: umro sam, ne veruj to ne umem. Na ovu zemlju sam svratio da ti namignem malo. Da za mnom ostane nešto kao lepršav trag. I zato: ne budi tužan. Toliko mi je stalo da ostanem u tebi budalast i čudno drag. Noću, kad gledaš u nebo, i ti namigni meni. Neka to bude tajna. Uprkos danima sivim kad vidiš neku kometu da nebo zarumeni, upamti: to ja još uvek šašav letim, i živim. |
Halhatalan költemény
Ha jelentik: meghaltam
és számodra kedves voltam,
akkor benned egyszerre
elhomályosul valami.
Pilládon köd.
Ajkad hamuszürke.
Gondoltál-e valaha arra
mit jelent élni?
Ha jelentik: meghaltam,
íme, mi lesz.
Szemem előtt több ezer
cifra hal lebeg.
És elrejt a föld is.
És elrejt a gaz is.
Én meg a magasban
repülök…
A magasban.
Gondolod, hogy kezem,
térdem
vagy fejem
holnap nyírgyökér
vagy fűszál
lesz?
Ha jelentik: meghaltam,
ne hidd el
erre én képtelen vagyok.
Ide, erre a földre tértem,
hogy rád kacsinthassak.
Hogy maradjon valami kedves,
lebegő nyom utánam.
Hát ezért: ne légy szomorú.
Szeretném ha mint
bolondos, fura figura
maradnék meg benned.
Éjjel,
ha nézed az eget,
te is kacsints rám.
Legyen ez a mi titkunk.
A szürke napok ellenére,
ha az égboltot
üstökös díszíti,
jegyezd meg: én vagyok,
a pajkos, repülök és élek.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése