Keresés ebben a blogban

2016. március 20., vasárnap

Váci Mihály Valami nincs sehol – Nečeg nigde nema

Képtalálat a következőre: „váci mihály”
 
Váci Mihály mellszobra Borsos István alkotása
Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.
 
Valami nincs sehol
 
Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
— valamit minden nap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
— s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
— s valamit minden csókban elmulasztunk.
 
Mert valami hiányzik minden ölelésből,
— minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
— minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: — ha miénk is,
— a boldogságból hiányzik valami.
 
Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
— az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
— mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
— mert az Egészből hiányzik valami.
 
A Mindenségből hiányzik egy csillag,
— a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
— a Világból hiányzik valami.
 
Az égboltról hiányzik egy sugár,
— belőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
— talpunk alól hiányzik valami.
 
Pedig így szólt az igéret a múltból:
— "Valahol! Valamikor! Valami!"
Hitették bölcsek, hitték a hívők,
— mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: — Valami nincs sehol!
— s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.
 
Újra kell kezdeni mindent,
— minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
— minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
— kezünket mindenkinek újra odanyújtani.
 
Újra kezdeni mindent ezen e világon,
— megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti hogy eljön
valami, valamikor, valahol…
 
Nečeg nigde nema
 
Huje naši dani, vrući rafali,
– nešto svakog dana propuštamo.
Kulučimo bez daha, dobronamerno,
– i nešto u svakom činu propuštamo.
Pričestimo se u ljubavi tokom čitavog života,
– i nešto u svakom poljupcu propuštamo.
 
Jer iz svakog zagrljaja fali nešto,
– iz svakog poljupca nešto fali.
Zalud stvaramo i borimo se za nju svakodnevno,
– iz svake ljubavi nešto fali.
Za nju do smrti zalud se tučemo: - ako je i naša,
– iz blaženstva nešto fali.
 
Možeš se do gušenja sa užicima zasititi,
– iz tvog života nešto fali.
Zalud čezneš za ljudsku celovitost,
– jer iz čoveka nešto fali.
Zalud se nadaš u iskupitelja Celine,
– jer iz Celine nešto fali.
 
Jedna zvezda fali iz Vasione,
– iz Vasione nešto fali.
Naš svet fali iz Sveta,
– iz Sveta nešto fali.
 
Jedan zrak fali sa nebeskog svoda,
– iz nas nešto fali.
Pedalj zemlje fali sa Zemlje,
– ispod naših tabana nešto fali.
 
A iz prošlosti obećanje je tako glasio:
– „Negde! Nekada! Nešto!”
Verovali su mudraci, verovali su vernici,
– to verovanje slušali otkada živimo.
Ali znanje se na nas sručilo: – Nečeg nigde nema!
– na nama je da to priznamo,
i tražiti to što više propustiti
ne sme niko.
 
Mora se početi sve ispočetka,
– svaku reč ponovo izgovoriti.
Ispočetka početi svaki zagrljaj,
– svaku ljubav ponovo otvoriti.
Ispočetka početi svako delo i svaki život,
– ruke naše ponovo svima pružiti.
 
Mora se početi sve ispočetka na ovome svetu,
– stvoriti to što nigde nema,
ipak je tu u svima nama,
iz nas požurući peva,
ponovo ubeđuje doćiće
nešto, negde, nekada...
 
Prevod: Fehér Illés



1 megjegyzés: