Keresés ebben a blogban

2016. június 14., kedd

Choli Daróczi József A megbélyegzett – Obeležen


Képtalálat a következőre: „choli daróczi józsef”
 
Choli Daróczi József, Bedő, 1939. május 26. –
 
 
A megbélyegzett

E kerke vorbengi

Kenyérsirató esteken,
mikor a macskák holdat lopni jártak,
a fal tövébe kuporodva
soroltuk egymásnak
félig kitalált álmainkat,
jól kicifrázva, hosszan, sóváran
(jó álomfejtő suhanc nem volt közöttünk).
Tréfát űztünk a szegénységből,
keserű szájjal trágárkodtunk,
csámcsogtunk száraz torokkal,
kegyetlenül.
Ha meguntuk egymás álmait,
Seherezádénk, a púpos Vak Kucsi
meséit hallgattuk félálomra dőlve.
Szavára ültünk,
fényes ruhában hasítottuk az eget,
kényesen.
És jött a reggel!
Lábszárunkra zuhant a vályoggödör,
csillogó bogárhátunkra szakadt.
A perzselő nap tarkónkra csapott,
harangzúgást toborzott körénk
nem jött az ebéd!
Szeretőnk mellettünk vágta a sarat,
ő sem ismerte a konyhaillatot;
hideg sóhaját csak éjjel hallatta,
mikor már a mese is valósággá vált.
Obeležen
 
E kerke vorbengi
 
Uveče kad smo hleb oplakivali
i mačke mesec krali,
uza zid šćućureno
napola izmišljene snove
jedan drugom redali,
iscifrano, nadugo, požudno
(među nama dripcima nije bio tumač snova).
Siromaštvo smo ismejavali,
gorkim ustima psovali,
suhim grlima hlaptali,
nemilosrdno.
Ako su nam naše snove dodijale,
priče naše Šeherezade, grbavog
Vak Kučija u polusnu slušali.
Zajahavši njegove reči,
nebo u sjajnom odelu šarali,
kočopereno.
I stigao je jutro!
Jama od čerpića je pala na golenjače naše,
na poput insekata sjajna ramena se srušila.
Užareno sunce je naše potiljke pržio,
oko nas zvonjava crkve
ručka nigde!
Naša ljubavnica kal pored nas je sekla,
miris kuhinje ni ona nije poznavala;
njen hladan uzdah tek noću se čulo,
kad već i bajka stvarnost postala.
 
Prevod: Fehér Illés
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése