Botár Attila Székelyudvarhely, 1944. március –
Szökés után
Nem
volt egyszerű
menekülni a tömegsírból. Megszökni ottfeledve bakancsot, fél pár kesztyűt, sértetlen sorokat a spirálfüzetfüzetben, fekete szavakat, lassan pirosra változókat, fagyoskodó kis halottaimat sem értesítve, hogy elmegyünk, el, illanóban a hősi csaták, az eskü, agyő rögök, gyökerek, agyő fölöttünk nyargaló szél!, mert vár még egy alig-idegen élet, csontbánya múlttól élesztő jövőig gőzölgő maszkjait mutogatván.
Nem
egyszerű
a tömegsírból menekülni, szabad ég alatt leöblíteni a ragacsos agyag, iszap, a pipacsszín törmelék tapaszát, múlt nyarak virágporaként a sárga földet, kimosakodni, lesikálni az arcról a rézrozsda, csupasz terrort, akár e szegényes igyekvést hamuvá, füstbe, antigonétlanul a ragadozó temetetlenségbe. |
Posle bekstva
Bekstvo
iz masovne grobnice
nije
bilo jednostavno.
Pobeći
zaboravivši
cokule,
pola pari rukavice,
u
spiralnoj svesci netaknute redove,
crne
reči, polako u crveno promenjene,
ne
obaveštavajući ni
svoje
promrzle pokojnike,
da
odlazimo,
herojski
bojevi, zakletva iščezavaju,
adio
grude, koreni,
adio
iznad nas jureći vetre!,
jer me
još jedan jedva-stran život čeka,
pokazivajući
isparljive maske od rudnika
kostiju
prošlosti do oživljavajuće budućnosti.
Nije
jednostavno
bežati
iz masovne grobnice,
pod
vedrim nebom
saprati
lepljivu glinu, ilovaču,
poput
bulke crvene krhotine lepila,
kao
peluda minulih leta
žutu zemlju,
oprati
se,
skinuti
sa lica
bakrenastu
rđu golog nasilja,
kao i
ovo jadno stremljenje
u
pepeo,
dim,
bez
proviđenja
u
grabežljivu nesahranjivost pretvoriti.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése