Kelebi Kiss István Budapest 1947. december 9. –
Kavics és virág
a nem
szabályozott
emlékezetben lerakódnak a percek egyikből virág lesz a másikat fölkapja az idő és sodorja tovább amíg el nem kopik * mintha csöndet evett volna és azt emésztené a táj a tanyaablak üvegén égbolt tükröződik még senki sem hiányzik * egészen a jelenig gurult rátapadt az udvar a tó anyám apám és én is azt a labdát keresem |
Belutak i cvet
minuti se
u nesređenom
sećanju
talože
od jednog
cvet nastane
drugog vreme
diže
i dalje tera
dok se ne
ovešta
*
kao da je
tišinu jeo
i to okoliš
svari
u prozorskom
staklu salaša
nebo se
odražava
još niko ne
fali
*
sve do sadašnjosti
se kotrljala
dvorište
jezero se na nju nalepilo
otac mama a i
ja
onu loptu
tražimo
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése