Keresés ebben a blogban

2017. november 2., csütörtök

Sead Husić Mostarska/Posvećeno P. Zupcu – Mosztári/Zubac P.-nek ajánlva


Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –


Mostarska/Posvećeno P. Zupcu

Govorio sam joj da je glupa.
Govorio sam o teškim modrim kišama
što su onda nad Mostarom lile.
Govorio sam joj
o elegijama što su nad nama
kao dudovi, zreli i plavi, padali.

Govorio sam joj onda kad je
nad Mostarom nebo okrvavljeno bilo
i most pod kojim sam sanjao o njoj –
svijetloj i plavoj –
porušen bio...

Govorio sam joj o Svetlani!

Govorio sam joj: ne budi glupa, ne budi derište.
Govorio sam o Emini i kako
i danas kiše padaju nad Mostarom.
Govorio sam joj kako ne bih mogao tek tako 
                                                            tamo s
nekom Svetlanom. Pobogu? Kako bih mogao?!
Govorio sam joj u kasnu jesen,
poturajući joj Liriku Itake,
kako sam ljetos gledajući u kajsije
sjećao se Svetlane, tamo neke...
Kako sam u to mlado ljeto
pronašao smiraj na ulici, mostarskoj i kišnoj,
čekajući Kajana u studentskom,
poput plava dječaka koji čeka da dođu po njega.

Govorio sam joj. Sve sam joj govorio.
Kako ću otići. Kako ću pisati pisma.
Kako ću tamo negdje sanjati o njoj koja se sjeća
mene kako prstima –
kao po mojim stihovima,
kao po ružama...

Govorio sam joj da je glupa.
Govorio sam o teškim modrim kišama
što su onda nad Mostarom lile.
Govorio sam joj. Sve sam joj govorio.
Govorio sam joj o jednoj Svetlani i tamo
nekim mostarskim kišama!

Mosztári/Zubac P.-nek ajánlva

Mondogattam, buta vagy.
És a Mosztárt áztató
súlyos, kék esőkről beszéltem.
Az érett és kék eperként
körülöttünk hulló bús sorokról
beszéltem.

Akkor szóltam hozzá, mikor
Mosztár felett véres volt az ég
és a híd, amely alatt róla álmodtam –
a fényes és kék –
lerombolt volt...

Tündéről beszéltem neki!

Mondogattam: ne légy buta, ne légy szertelen.
Emináról beszéltem és ahogyan
Mosztárt most is esők áztatják.
Arról beszéltem, hogy csak úgy, ott, holmi
Tündével nem tudnék. Istenem? Hogyan is 
                                                      tudnék?!
A késő őszről beszéltem,
Itaka költészetét erőltetve,
ahogyan a nyáron, az érett barackot látva
egy Tünde jutott eszembe...
Ahogyan azon a fiatal nyáron,
az egyetemi városban, szőke fiúként, aki arra vár,
jőjjön valaki érte, Kajanra** várva
a mosztári, esőáztatta utcán, megleltem 
                                             nyugalmam.

Beszéltem. Mindenről beszéltem.
Hogy elmegyek. Hogy leveleket írok.
Hogy ott valahol róla álmodok, róla aki emlékszik
arra, ahogyan ujjaimmal –
mint költeményeimen,
mint a rózsákon...

Mondogattam, buta vagy.
A Mosztárt áztató
súlyos, kék esőkről beszéltem.
Beszéltem. Minderől beszéltem.
Egy Tündéről beszéltem és ott
holmi mosztári esőkről!

*Zubac, Pero (1945) – az egyik vezető bosnyák(?), szerb(?), jugoszláv(?) költő. Legismertebb verse: Mosztári esők (Mostarske kiše) -
https://feherilles.blogspot.rs/2013/05/pero-zubac-mostarske-kise-mosztari-esok.html
**Azon az estén, Kajan Ibrahim (1944) – bosnyák irodalmár mosztári könyvbemutatóján  a promotor szerepében a fiatal költő lépett fel.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése