Sead Husić Mostarska/Posvećeno P. Zupcu – Mosztári/Zubac P.-nek ajánlva

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Mostarska/Posvećeno P. Zupcu Govorio sam joj da je glupa. Govorio sam o teškim modrim kišama što su onda nad Mostarom lile. Govorio sam joj o elegijama što su nad nama kao dudovi, zreli i plavi, padali. Govorio sam joj onda kad je nad Mostarom nebo okrvavljeno bilo i most pod kojim sam sanjao o njoj – svijetloj i plavoj – porušen bio... Govorio sam joj o Svetlani! Govorio sam joj: ne budi glupa, ne budi derište. Govorio sam o Emini i kako i danas kiše padaju nad Mostarom. Govorio sam joj kako ne bih mogao tek tako                                                              tamo s nekom Svetlanom. Pobogu? Kako bih mogao?! Govorio sam joj u kasnu jesen, poturajući joj Liriku Itake, kako sam ljetos gledajući u kajsije sjećao se Svetlane, tamo neke... Kako sam u to mlado ljeto pronašao smiraj na ulici, mostarskoj i kišnoj, čekajući Kajana u studentskom, poput plava dječaka koji čeka da dođu po njega. Govorio sam joj. Sve sam joj govorio. Kako ću otići. Kako ću pisati pisma. Kako ću tamo negdje sanjati o njoj koja se sjeća mene kako prstima – kao po mojim stihovima, kao po ružama... Govorio sam joj da je glupa. Govorio sam o teškim modrim kišama što su onda nad Mostarom lile. Govorio sam joj. Sve sam joj govorio. Govorio sam joj o jednoj Svetlani i tamo nekim mostarskim kišama!

Mosztári/Zubac P.-nek ajánlva Mondogattam, buta vagy. És a Mosztárt áztató súlyos, kék esőkről beszéltem. Az érett és kék eperként körülöttünk hulló bús sorokról beszéltem. Akkor szóltam hozzá, mikor Mosztár felett véres volt az ég és a híd, amely alatt róla álmodtam – a fényes és kék – lerombolt volt... Tündéről beszéltem neki! Mondogattam: ne légy buta, ne légy szertelen. Emináról beszéltem és ahogyan Mosztárt most is esők áztatják. Arról beszéltem, hogy csak úgy, ott, holmi Tündével nem tudnék. Istenem? Hogyan is                                                        tudnék?! A késő őszről beszéltem, Itaka költészetét erőltetve, ahogyan a nyáron, az érett barackot látva egy Tünde jutott eszembe... Ahogyan azon a fiatal nyáron, az egyetemi városban, szőke fiúként, aki arra vár, jőjjön valaki érte, Kajanra** várva a mosztári, esőáztatta utcán, megleltem                                               nyugalmam. Beszéltem. Mindenről beszéltem. Hogy elmegyek. Hogy leveleket írok. Hogy ott valahol róla álmodok, róla aki emlékszik arra, ahogyan ujjaimmal – mint költeményeimen, mint a rózsákon... Mondogattam, buta vagy. A Mosztárt áztató súlyos, kék esőkről beszéltem. Beszéltem. Minderől beszéltem. Egy Tündéről beszéltem és ott holmi mosztári esőkről! *Zubac, Pero (1945) – az egyik vezető bosnyák(?), szerb(?), jugoszláv(?) költő. Legismertebb verse: Mosztári esők (Mostarske kiše) - https://feherilles.blogspot.rs/2013/05/pero-zubac-mostarske-kise-mosztari-esok.html **Azon az estén, Kajan Ibrahim (1944) – bosnyák irodalmár mosztári könyvbemutatóján  a promotor szerepében a fiatal költő lépett fel. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor