Márkus László Kortalan elégia – Bezvremešna elegija

Márkus László Miskolc 1955. február 13. –

Kortalan elégia Magányosan baktatok át a zsivajgó téren, nyárfapihék furakodnak hajamba, orromba, tarka tömeget okád az aluljáró szája, iskolatáskák, bevásárlószatyrok hada furakszik ismeretlen mikroviláguk felé, autó dudál, villamos csilingel, troli tülköl, mentő sivalkodik - harsányan zajlik az élet. Szerelmespárra figyelek fel, vidám kalap, menő sapka, midi ruci és koptatott farmer, fogják egymás kezét, andalognak meg-megállva, ölelkezve, gyakorta apró puszikat lehelve, lángol lelkük, szárnyal megújult világuk. Látni, hogy boldogok, miattuk kelt ma a nap, nekik dalolnak rigók, és bókol minden orgona. Átszellemült arcukból gyöngéd vágy sugárzik, a köröttük vibráló fényben megállt az idő, mint valami opálos tükörben magunkat látom, ötvenen túl is mézédes mákony a szerelem.

Bezvremešna elegija Žamorom ispunjen trg samotno prelazim, kosu, nos mi malje topole škakiljaju, grotlo podvožnjaka šarenu masu bljuje, mnoštvo đačkih torbi, kotarice prema nepoznatom mikrokozmosu kreću, kola trube, tramvaj odzvanja, trolejbus zvoni, kola za spasavanje jure – vrvi od života. Primećujem par zaljubljenika, veseo šešir, moderna kapa, midi suknja i izlizana farmerka, zajedno se drže, sporo se kreću, zastajkuju, grle se, često sitne poljupce gutaju, plamte im duše, lebdi njihov obnovljen svet. Vidi se, sretni su, sunce zbog njih se pojavio, kos njima peva i klanja se jorgovan. Lica im nježne zrake isijavaju, oko njih u svetlucanju vreme je zastalo, kao u nekom opalnom ogladalu nas vidim, ljubav je i preko pedesetih preslatka droga. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.poet.hu/vers/187137