Kozák Mari Debrecen, 1954.
február 16. –
Ha körém ölelem
„egyszer
megírom azt a verset”
mit akkor akartam azon a hajnalon – karomban tartottam szárnyaszegett angyalom… szél sírt ablak alatt fák hajtották fejük földig bennem némán reszketett a fáj anyám az ártatlan lélek egy vastag ágat keresett az almafán…
„egyszer
megírom azt a verset”
olyan bús-kesergőt tán mégsem – hangosan nevetőt… az almafa karjait emelte fel a magas égre anyám egy kötelet rajta átvetett majd elé térdelt – nevetett elméje másnap elcsendesedett azóta sír – fekete könnyeket…
„egyszer
megírom azt a verset”
tán akkor belehalok majd hagyjatok magamra – vigyenek egeken át szárnyas angyalok adjatok rám fehéret - bodzának virágát fűzzétek hajamba s fiam rózsája testem takarja…
...ha
megírom – jaj hogyan is tehetném
míg jó fiam karját körém nem öleli s azokat a fekete varjakat messzi útra engedi. |
Ako ga
zagrlim
„napisaću jednom onu pesmu”
koju sam tad htela
one zore – anđela mog sa slomljenim krilima
u naručju sam držala...
ispod prozora vetar je plakao
stabla sa krošnjama do zemlje su se savile
bol je u meni nemo drhtala
mama nedužna duša
na jabuci debelu granu je tražila...
„napisaću jednom onu pesmu”
tako otužnu
možda ipak ne – glasnu veselu...
jabuka svoje ruke
prema nebu je pružila
mama preko njih uže je bacila
pa je kleknula – smejala se
drugi dan njen um je utihnula
od onda plače – crne suze...
„napisaću jednom onu pesmu”
možda ću tad i umreti
pa ostavite me samu – mene preko
neka krilati anđeli nose
u belo me obucite – u kosu
cvet zove stavite
a telo mi neka ruža mog sina pokrije...
... ako ću napisati – pa kako bi mogla
dok me sin svojim rukama ne obavija
i one crne vrane
na dalek put ne pošalje.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése