Zsidó Piroska Székelykeresztúr 1974. június 11. –
A láthatatlan
Ádám is szült. Fájdalom nélkül. Álmában adott életet.
Boldog volt, persze. Aztán álmos. Elfogadta. Nem
kérdezett.
Így lett az asszony. Mintha földből vasat hoznak
felszínre fel.
Itt fent, levegő s víz szavára sárga páncélt visel, úgy
felel:
atomjaira hull. Fehér hátán egyre nagyobb rozsdafolt tenyész.
Visszavágyik a nyugodt földbe: balgán-boldogan elenyész.
Így fogy az asszony. Ős-félelemben ádámtalanul apad.
Balgán-boldogan tűnik lassan: az iszonyattal így lesz
szabad.
Széthull egy csókért, ölelésért, egy pillantásért, mely
égetett.
Mely bizonyítja, hogy nem fogyott el, hogy létezik még…
Hogy létezett…
És boldog nemlétben ringatózik Ádám lelkébe simulva be.
És végre nem fogy. És végre teljes. És végre boldog. Mert
nincs neve.
Nevidljiva
I Adam je rodio. Bez bola. Život je u snu stvorio.
Sretan je bio, naravno. Pa pospan.
Prihvatio je. Pitanja nije postavio.
Tako je žena nastala. Kao kad iz dubine
zemlje željezo donose.
Po nalogu vazduha i vode žut oklop nosi,
tu, gore:
na deliće raspada. Na belim leđima sve veća
mrlja rđe se stvara.
Nazad u mirnu utrobu zemlje želi:
šašavo-sretno propada.
I žena tako splašnjava. U svom iskonskom
strahu bez Adama smanjuje se.
Čini se da je šašavo-sretna: sa užasom
slobodna tako postaje.
Zbog jednog poljupca, zagrljaja, trena koji
ju je žario, raspada.
Koji dokazuje, nije iščezla, da još
postoji... Da je postojala...
Uvukavši se u dušu Adama u sretnom
nepostojanju leluja.
I više ne nestaje. I konačno je čitava. I
konačno je sretna. Jer imena nema.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése