Cseke
Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –
Megosztott
magány
Az öregség találkozik a kályhasuttal. Ez, valahogy,
elkerülhetetlen. Tisztességgel köszönnek egymásnak. Az öregség pedig, aki már
jócskán eltörődött, csöndesen megkérdezi: "Öledbe fogadsz-e?"
A kályhasut eddig mindenkit befogadott, aki nála
keresett menedéket. A fekete macska már régi-régi lakója. Miért ne fogadná be
hát az öregséget is?
És ha már befogadta, akkor az öregség kénytelen
megosztani a helyét a macskával, aki, mert régebbi vendég, tudja a szabályt:
mindaddig ura maradhat a helyzetnek, amíg simulékonyan viselkedik.
Miért is ne tenné? Kedvére való az életfogytiglanig
tartó, megosztott magány.
|
Podeljena samoća
Sretne se starost sa zapećkom. To je nekako neižbežno. S
poštovanjem se pozdravljaju. A starost, koja je već podosta oronula, tiho
upita: “Primaš li me u svoje krilo?”
Do
sada zapećak je svakoga, ko god je kod njega utočište tražio, primio. Crna
mačka je već odavno njegova stanarka. Pa zašto ne bi i starost primio?
I kad
nju je već primio, starost svoje mesto neminovno mora sa mačkom deliti, koja,
kao starija sustanarka zna nepisano pravilo: sa situacijom dotle može vladati
dok se pristojno ponaša.
Pa
zašto ne bi i tako ponašala? Po volji je ta, za večnost
podeljena samoća.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése