Mišo L. Korać Sombor 10.
mart 1950. –
Napolju je kiša
Zaboravila...?
Nijesam...!
Čovjek
nikada ne uspjeva da je pronađe, pa ma gdje i kako tragao - nje nema. Lud ili
bistar - sve jedno.
Ponekad je
toliko stran.
Kome...?
Sebi...!
Ne vjeruj...
Vjeruj...
Zbog čega...?
Eto zbog
mene.
On je
posjedovao a nikada nije zaželio da je ponovo posjeduje. Noć... Dvije
ulice. Prva ulica laže drugu. Prljava, barna, rupava... prva ulica.
Čista i divna.
Znam, druga ulica...!
Ne, nego ta djevojčica...!
Masiraš...!
Oprosti...!
On je imao divan i malen sat....
Zbog čega malen...?
Ženski...!
Pokloni vežu ljude. Ponekad i ne... Neko ih mrzi...
Ponekad mrze i sebe... Sviđao joj se i eto zaljubila
se...
U njega...?
Ne, u
prsten...!
Ona je imala
kaiš, širok, glomazan i težak... Uspomena. Mladić je umro rano. On je volio
da igra sitne partije pokera.
Sa onim što
je umro...?
Sitniš se pretvara u krupno. Nekada u velike pare. Nasilno niko nije uzimao novac. On to
nije dao zbog njega-
Mladića...?
Ne, kaiša...
Ona je imala
tanak struk preko kojeg je upadljivo ležao kaiš. Ona je voljela njegov sat...
On je želio njen kaiš. Sve se događa u jednom. Na primjer, tada i tada ili
jednoga dana. Jednoga dana kada je,... ili u jednom trenutku kada je on imao
veću požudu nego li ona za njegovim satom... On je uzeo...
Kaiš...?
Ne, nego
nju...!
Mrak, ulica.
Eto i poneki prolaznik odmah kraj puta... Plač... Plače... teško prvi
put... Bilo je krvi... Krv u mraku
je samo saznanje da je nešto mokro, nalik na vodu... Ona je to podnosila
mirnije nego se to podnosi. Neke to baš i ne podnose...
Možda je to
zbog sata. Prolaznici nijesu grdili... Zaboga "Djeca koja se vole ljube
se stojećki"...
Ipak su
pljuvali...!
Na njih...?
Ne, na postupak...
Onda je on ustao, pobjegao niz ulicu... Ona je sada jače plakala, čak užasno...
Zbog njega...?
Ne... Zbog
kaiša...!
Koliko je
sati...?
Jedan i
trideset...!
Ostavila ga
je... zapravo ona ga ne ljubi. Napolju pada kiša... Točkovi... Vozovi...
Točkovi...
Je li
skoro...?
Čekaj da
svršim...!
Budalo...!
Priču...!
Žena preko
puta prodaje lažno prstenje... Normalno putnicima... Ciganče želi da povrati.
Gužva... Gotovo je... Ženin dekolte je pun ižvakanog hljeba i paradajza.
Okolo svi biju ciganče... Plač... Ona je ostala na sred ulice, postiđena i
prevarena. Više nije bila djevica. Možda je to kasnije voljela. Ljudi često
mijenjaju mišljenje.
Stanica...
Možda vozovi
zastaju da bi prikupili hrabrost za neka duga podla putovanja...? Možda samo
odmaraju...!?
Ko to zna...?
Uh ti
cigani...!
Pazi... gdje
gledaš. Uhvati se za moj kaiš... Je si li...?
Da, žulja
me, tako je glomazan i širok... Koliko je sati?
Dva i dvadeset...!
A priča...?
Svršio sam..!
Od mene se treba čuvati...!
Do sada nijesam. Od sada hoću..!
Zbog čega..?
Tako...
Čovjek je čovjeku Vuk...
Vozovi, široka ulica... Ona se drži za njegov kaiš i
korača. Sve je to bilo jednom ili to i to bilo je u jednom trenutku... Kada...?
Točkovi, vozovi, točkovi...
A Ona...?
Napolju je kiša!!!
|
Kinn esik
Elfelejtetted...?
Nem...!
Bárhol,
bárhogyan is keresi az ember a nőt, sehogy sem találja – ő nem létzik. Bolond
vagy értelmes – mindegy.
Néha
oly idegen.
Kinek...?
Önmagának...!
Ne
hidd...
Hidd
el...
Miért...?
Egyszerűen
miattam.
Birtokolta
a nőt, de sosem kívánta újra birtokolni. Éj... Két utca. Hazudik az első utca a másodiknak. Piszkos, lucskos, kátyúval tele... az első utca.
Tiszta
és gyönyörű.
Tudom,
a második utca...!
Nem,
az a kislány...!
Gyötörsz...!
Bocsánat...!
A
fiúnak gyönyörű, kicsi órája volt...
Miért
kicsi...?
Női...!
Az
ajándékok embereket kötnek össze. Néha nem... Egyesek útálják...
Néha
önmagukat is... Megtetszett és a lány beleszeretett...
A
fiúba...?
Nem, a
gyűrűbe...!
A lány
vastag, széles, nehéz övet viselt... Emlék. Korán halt
meg a fiú. Szerette a pókert, aprópénzbe játszott.
Azzal, aki meghalt...?
Az apró nagyra vált. Néha hatalmas összegbe. A pénzt
erőszakkal senki sem vette el. Ő nem engedte meg-
A fiú miatt...?
Nem, az öv...
Karcsú derekán feltűnő volt az öv. A lány a fiú óráját szerette... Ő
az övét akarta. Minden egyszerre történik. Például akkor és akkor vagy egy
szép napon. Egy nap, amikor... vagy egy pillanatban, amikor a fiú jobban
vágyott rá, mint ahogy a lány az órát kívánta... Elvette...
Az
övet...?
Nem, a
lányt...!
Sötétség,
utca. És néhány járókelő az út mellett... Sírás... Sír... először nehéz...
Folyt a vér... A vér a sötétben csak felismerés, valami nedves, olyan mint a
víz... A lány nyugodtabban viselte el, mint általában szokták. Egyesek
egyáltalán nem viselik el...
Ez
talán az óra miatt van. A járókelők nem szitkolóztak... Az istenért “Állva
csókolóznak a gyerekek, akik szeretik egymást”...
Mégis köpködtek...!
Rájuk...?
Nem, a
tettre...
Felkelt
a fiú, elmenekült... A lány most is sírt, keservesen...
A fiú
miatt...?
Nem...
Az öv miatt...!
Hány
óra is van...?
Egy
óra harminc...!
Elhagyta
a fiút... a lány tulajdonképpen nem szereti. Kinn esik...
Kerekek... Vonatok... Kerekek...
Hamarosan...?
Várj,
hogy befejezzem...!
Bolond...!
A
mesét...!
Hamis
gyűrűt árul az asszony a túloldalon... Természetesen az utasoknak... A
cigánylány hányni készül. Tömeg... Kész... A dekoltázs a nőn tele van rágott
kenyérrel és paradicsommal. Mindenki a cigánylányt veri... Sírás... Megcsalva,
megszégyenítve az út közepén maradt. Már nem volt szűz. Talán idővel nem is
bánja. Véleményüket az emberek gyakran változtatják.
Állomás...
A
vonatok talán azért állnak meg, hogy bátorságot merítsenek egy hosszú,
alattomos utazásra...? Talán csak pihennek...!?
Ki
tudja...?
Ó,
azok a cigányok...!
Vigyázz...
hová nézel. Kapaszkodj az övembe... Megtetted...?
Igen,
tör, olyan súlyos és széles... Hány óra van?
Két
óra húsz...!
És a
mese...?
Befejeztem...!
Tőlem
óvakodni kell...!
Eddig nem tettem. Majd ezután...!
Miért...?
Csak...
Ember
az ember Farkasa...
Vonatok,
széles utcák... A lány a fiú övébe kapaszkodva lépeget. Mindez egyszer volt
vagy ez és ez egy pillanatban... Mikor...?
Kerekek,
vonatok, kerekek...
És a
Lány...?
Kinn
esik!!!
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése