Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Korać L. Mišo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Korać L. Mišo. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. szeptember 20., hétfő

Mišo L. Korać Susret izvan crne rupe – A fekete lyukon kívüli találkozás

 

Mišo L. Korać
Sombor 10. mart 1950. – Podgorica, 18. septembar 2021.

Susret izvan crne rupe
 
Jedva se dan provukao do kapije kroz koju niko nije prolazio. Možda bi i pokušao proći ali na toj strani svijeta nije bivalo
nikoga... Odsustvo svega za njega
je bio izazov da pokuša da usmjeri
strane svijeta onako kako misli da
prave putanju kroz koju je već prolazio...
Odavno, pola vijeka se susret nije događao taman koliko i prestanak njegove želje da se to dogodi....
Čitav svemir se povukao ka crnoj rupi čiju svrhu nikad i niko nije protumačio... A misao ga je vodila ka tome da priželjkivani susreti se mogu desiti u tom nikakvom prostoru... a susret sa nepoznatim je jako upečatljiv a i ne da se ne dešava.... Susret izvan crne rupe... I naša mogućnost za prepoznatljivošću biva iz očiju:
...Imala je oči kao staklo
kao celofanska hartija
zar ona svoje tijelo
moje tijelo u ludačku
košulju da uvija...
Pisao je MK, zaslijepljen milionima zvijezda kosmičkog svoda i sjećanjima, preko koga je milujući prelezio zvuk melodičnog i sjetnog tona Čardaša, gubeći se u Dunavskim valovima...
Uzdah rekao bih više deceniski i to onako dubok i bolan označavao je svu tugu preživljenog i katarzičnog života junaka moje priče
a možda mene kao bivšeg junaka priče koja se pretvorila u Ikarov lijet ne dosegnuvši crnu rupu koja nas vječito isčekuje i prijeti našim nebeskim dušama, na putu do vječnosti ili prapočetku nepoznatog.
A zvona, da li nas prate zvona.
Ko zna?
 
Izvor: autor
 
 
A fekete lyukon kívüli találkozás
 
Alig vonszolta el magát a nap a senki által át nem lépett kapuig. Talán megpróbálta volna átlépni, de a világ azon oldalán senki sem volt...
A minden-hiány számára
kihívást jelentett, a világtájakat
úgy irányítani, hogy
a már ismert úton mozogjanak...
Réges-rég, találkozás, amióta már nem akarta, éppen fél évszázada nem történt...
Az egész világűr a létezésének értelmét senki által meg nem magyarázott fekete lyuk felé mozdult... Ám gondolatai arra ösztökélték, hogy a kívánt találkozások abban a semmi-térben történjenek... az ismeretlennel való találkozás meg különösen magával ragadó és meg sem történik... A fekete lyukon kívüli találkozás... És a felismerhetőséget szemmel érzékeljük:
...Szeme mint az üveg
mint a celofánpapír
hát testét
testemet kényszerzubbonyba
pont ő öltözteti...
Írta a kozmikus tér csillagrendszerétől és emlékektől elvakított MK, akit a dallamos, szomorú, Duna hullámaiba vesző csárdás hangja simogatott...
A több évtizedes sóhaj, az a mély és fájdalmas a mesém hőse által átélt megpróbáltatásokat, katartikus életét jelentette,
de talán az enyémet is, mint az Ikarosz röptévé változott mesém volt hősét, de az öröklét vagy az ismeretlen eredet felé vezető úton a szüntelenül bennünket váró és mennybéli lelkünket fenyegető fekete lyukat el nem érjük.
A harangok meg, a harangok kísérnek-e minket.
Ki tudja?
 
Prevod: Fehér Illés 
 


2021. március 10., szerda

Mišo L. Korać Večita moja kišna ljubavi – Örökös eső áztatta szerelmem

 

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. – 

Večita moja kišna ljubavi
 
Naslikao bih
Oblak
Na našim
Nebeskim
Godinama
I poželio
Da te kao
Kišne
Kapi
Obasipam
Poljupcima...
Zato
Zatvori
kišobran
Izađimo
Na ulicu
I kisnimo
Zajedno
Mokri
Do gole
Kože
Na kojoj
Se ispisuje
Naše
Zajedničko
Vrijeme
Vječita
Moja
Kišna
Ljubavi....
 

Örökös eső áztatta szerelmem
 
Közös
Édenkerti
Éveinkre
Felhőt
Rajzolnék
Azért
Hogy
Csókokkal
Esőcseppekként
Áraszthassalak
El
Hát
Csukd be
Az esernyőt
Menjünk
Az utcára
És
Együtt
Ázzunk
Bőrig
Ázzunk
Az együtt
Töltött
Éveket
Bőrünk
Megőrzi
Örökös
Eső 
Áztatta
Szerelmem

 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2019. július 19., péntek

Mišo L. Korać Tinja neka žuta sijalica – Pislákol egy sárga izzó


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Tinja neka žuta sijalica

Tinja neka žuta
Sijalica,
Tinjalica...
Dosadne jesenje
kiše 
po bulevaru...
Kamenje
I blato
po trotoaru...
Vučem svoje
uspomene
uz ulicu
niz ulicu.
Korača
dio mene, 
i ne znam
sam
jednostavno
ko sam,
gdje da   
hodam
ka kojem
kraju
paklu
il raju...
Niđe svijeta
u zavičaju...
I tako
Jedna 
milja
bez cilja...
/Sav sam nešto
sjeban/...
Ja sam običan
čovjek.
Skoro
imam
vijek 
i još
vremena
na pretek...
Oko mene
čudne  stvari
se dešavaju...
Sjenke,
sjenke
drveća...
A onda...
Onda..?
Uspomene
kišne
uspomene...
Odlazi
dio
mene…
Tinja neka
Žuta
Sijalica,
Tinjalica...
Ulica...
Prolazi
moja ulica
ispod  koraka
moga mraka,
i kiša
sve tiša,
i tiša,
i tiša,
tiha,
jesenja...

Pislákol egy sárga izzó

Pislákol egy sárga
Izzó,
Pislákoló...
A körúton
monoton őszi
eső...
A járdán
Kavicsok
És sár...
Emlékeimet
utcáról
utcára
cipelem.
Egy részem
menetel
és magam
sem
tudom,
ki vagyok,
merre
menjek,
a pokol
netán a menny
melyik
része felé...
Szülőfödemen
ismerős sehol...
És így
Cél nélkül
megtett
kilóméter...
/Hát nem vagyok
jól/...
Mindennapi
ember
vagyok.
Igaz
koros,
de időm
bőven
van még...
Különös
események
zajlanak...
Árnyak,
árnyak,
fák...
És akkor...
Akkor...?
Emlékek,
esőáztatta
emlékek...
Elmegy
egy
részem...
Pislákol egy
Sárga
Izzó,
Pislákoló...
Utca...
Utcám
sötétem
lépte alatt
halad,
az eső
egyre halkabb
és halkabb
és halkabb,
halk,
őszi...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

2019. május 4., szombat

Mišo L. Korać Zeleni šapat njenih očiju – Szemed zöld suttogása


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –


Zeleni šapat njenih očiju

Postoji li negdje
zeleno
nebo
ili zeleno
more
kao boja
tvojih očiju
u kojima
se prepoznajem...
Ili baš toliko
zeleni
proljećni
vidik
iznad i
ispod
tvoga pogleda.
Opijam i
ogledam se
svaki
dan,
svake nedjelje,
svake godine,
skoro
pola
vijeka
u njima
i trajemo
kao
četiri
godišnja
doba...
(Nešto
poput
muzike
Vivaldija.)
Proljeće,
Ljeto,
Jesen,
Zima...
U tvojim zelenim
očima,
u tvom zeleno
svilenom
pogledu....
Stiže još
jedno
zajedničko
zeleno
Proljeće u
naš
zagrljaj
i lagano,
sasvim
lagano
trošimo
naše
poodmaklo
vrijeme...
Zagledani,
zaljubljeni ,
odlazimo
u pjesmu
koja kao
da je tek
počela...
A mi?
Mi se pretvaramo
u zvuk,
u zelenu
boju
Lorkine
pjesme
i tvoga
proljećnog
pogleda...
U tvoje oči,
u ljubav,
u nezaborav...
Proljećni
zeleni
šapat
pjesme
o nama...
Šapat
tvojih očiju...

(Branki mojoj supruzi – Mart 2019.)
Szemed zöld suttogása

Létezik-e valahol is
szemed színéhez
hasonló
zöld
égbolt
vagy zöld
tenger,
melyben
felismerem magam...
Vagy tekinteted
felett és
alatt
éppen olyan
zöld
tavaszi
táj.
Minden
nap,
heteken keresztül,
éveken keresztül,
immár
majdnem fél
évszázada,
benne
szédülök és
szemlélem magam
és
akár
a négy
évszak,
létezünk...
(Talán
Vivaldi
zenéjéhez
hasonlóan.)
Tavasz,
Nyár,
Ősz,
Tél...
Zöld
szemedben,
selymes
zöld
tekintetedben...
Ölelésünkbe
még
egy
közös
zöld
Tavasz
érkezik
és
távolodó
időnket
lassan,
egészen
lassan
pazaroljuk...
Egymásra nézve,
szerelmesen
távozunk
egy dalba,
mely mintha
éppen most
kezdődne...
És mi?
Mi meg
tavaszi
tekintetedbe,
Lorca
versének
zöld
színébe,
zsibongásba
feledkezünk...
Szemedbe,
szerelmedbe,
a feledhetetlenbe...
A rólunk
szóló
dal
zöld
suttogásába...
Szemed
suttogásába...

(Hitvesemnek, Brānkānak – 2019. márciusa)

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

2019. január 9., szerda

Mišo L. Korać Halo Berane – Halló, Berane


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Halo Berane

Halo, Halo,
ovdje Berane,
grad u kojem
su i ptice
zaboravljene...
Gdje liječe
rane
zalutali vitezovi
i napušteni
ljubavnici...
U kojem se
vječito
sanja
otvorenih očiju...
Da...najmanje
je bitno
kad u ovo
doba
očekuješ
moj glas...
Ili kad izvan
mene se
dogodi
da te neko
zaboravi...
Pa pobogu
samo zažmuri
pa neka ti
mudrice moja
ispod
očnih kapaka
umjesto suza
poteče
Lim,
šum vjetra
koji udara
o Tifran...
A na usne...
Na usne
se popne
ukus prvog
poljupca...
Bolje neka
se desi
sjutra
sve što se
moglo
dogoditi juče...
Pa reci,
možemo li se
osloniti na to
da nas
prepoznaju
nečije
nove
oči
na Beranskom
korzou...
Možda nas
još uvijek
čekaju,
sanjaju o nama,
mudrice
moja...
Berane,
grade koji
kliziš sa
dlana mjeseca
i još ne svićeš
kao rujna
zora...
Kao u pjesmi...
Halo...
Ovdje Berane,
tvoje
djetinjstvo,
tvoja
mladost
i budućnost...
Tvoja prva ljubav
i poslednja
želja...
Halo...
Halo...
Javi se
zaboravu...
Halo...
Ovdje Berane,
grad u kome
liječe
rane
zalutali
vitezovi,
i napušteni
ljubavnici...
Halo...Halo......
/Niko se ne javlja/
........................!?
Halló, Berane

Halló, Halló,
Berane,
város, ahol
a madarak is
elfeledettek...
Ahol sebeiket
az eltévedt vitézek
és elhagyott
szeretők
gyógyítják...
Ahol
nyitott szemmel
örökké
álmodnak...
Igen... a legkevésbé
sem fontos,
hogy ebben
a pillanatban
hangomat
várod-e...
Vagy tőlem
függetlenül,
megtörténik,
hogy valaki
elfeled...
Az isten szerelmére,
humd le a szemed,
huncutkám,
engedd meg,
hogy szemedből
könny
helyett
a Lim*,
a Tifrant**
ostromló
szél susogása
eredjen...
Ajkadra meg...
Ajkadra
az első
csók íze
szálljon...
Jobb
ha minden,
ami tegnap
lett volna esedékes,
holnap
történjen...
Hát mondd,
támaszkodhatunk-e
arra,
hogy
sétálva
a berani
kórzón
felismer majd
egy új
szempár...
Talán
még mindig
várnak
bennünket,
álmodoznak rólunk,
huncutkám...
Berane,
te hold
tenyeréről
csúszó város
a hajnalhasadást
még nem
érted meg...
Mint a versben...
Halló...
Berane,
a te
gyerekkorod,
a te
ifjúságod
és jövőd...
Első szerelmed
és utolsó
kívánságod...
Halló...
Halló...
Jelentkezz
érted megyek...
Halló...
Berane,
város
ahol
sebeiket
az eltévedt vitézek
és elhagyott
szeretők
gyógyítják...
Halló...Halló...
/Senki sem jelentkezik/
..................................!?
 
*Lim – hegyi folyó Montenegróban
**Tifran – a Lim szorosa

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Mišo L.Korać: Ne daj da nas život mimoiđe Pokret Podgorica 2007. str. 42-45.

2018. december 23., vasárnap

Mišo L. Korać Pored tebe se budim – Melletted ébredek


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Pored tebe se budim

Pored tebe
se budim
i molim
da ne odemo
bez
osmjeha
bez pozdrava...
Pored tebe
se budim
I trudim
da upamtim
zelenu
boju tvojih
očiju…
Još uvijek
djevojčicu
vidim u tebi,
i cvrkucemo…
Dobro jutro,
“Jutro dobro”
kažeš
svečano,
uz prvu
kaficu,
kao za praznik...
Pored tebe
se budim
i to mi je
jako
važno...
Melletted ébredek

Melletted
ébredek
és kérem a sorsot
ne távozzunk
mosoly
köszönés
nélkül...
Melletted
ébredek
És szemed
zöld
színét
próbálom
magamba vésni...
Benned még mindig
a kislányt
látom
és turbékolunk...
Jó reggelt,
“Jó reggelt”
mondod
lelkesen,
az első korty
kávé után,
mintha ünnep lenne...
Melletted
ébredek
és ez számomra
nagyon
fontos...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

2018. december 12., szerda

Mišo L. Korać Soba za namjerno zaboravljene – A szándékosan elfeledettek szobája


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Soba za namjerno zaboravljene

A, šta ako nam se učini da smo zaboravljeni. Ona je zaboravljena, ne... ona je namjerno izostavljena iz njegovog života ali ne i iz priče... Žene to ipak vole. Možda ga ona ipak voli ili samo sebe a da je se njegova ljubav ipak tiče. To nije nikada pitao a time ni doznao... A kopkalo ga je... Ja ih nikada nijesam razlikovao....
Koga..?
Žene..!
A ako ne..?
Onda nju. Njih. One...
Njegova moć da ne zaboravi bila je intezivna kao i njegova bolest. Bolest je bila nimalo bezopasna a počela je od jedne sobe. Jedne... Čovjek od jedanput ne može biti u dvije, a da posjeduje istovremeno obe. Ovoga puta je bio sam u obje i siguran (Ne sobe nego žene)... Sa sobama je isto... Učinilo mu se da ih je posjedovao ali na kratko, ili bar onoliko koliko bi duhovno bivale prisutne u njemu. Razmišljanja o kratkoći i ne dorečenom su ga tjerale da biva. Njegovo bivanje vezivalo ga je za aparate i zvučne signale nepravilnog otkucaja srca. Napolju je tekao život. Oni koje je volio bili su pred vratima i to ga je radovalo. Od njegove ljubavi prema njima zapalio bi se kosmos. Oni su se bojali njegovog iznenadnog odlaska a nijesu smjeli da mu to saopšte. To je saznao iz njihovih očiju. Onaj prije njega svu noć je govorio sam sebi... diši... diši... diši... I disao je namjerno u želji da traje. U ovom trenutku znao ih je sve. Za njih je njegova smrt...
Pa šta..?
Bilo je to puno prije njih. Krevet nije zahtijevao vraćanje duga, on to ne može. U njoj je život...
U ženi..?
Ma ne u ženi u sobi..!
Život i smrt su bespravno izjednačene. Od sada se toga ne boji. Znači da u njoj ne mora umirati... On nije zaboravio ni nju ni ONU pre nje ni OVU.
Razmišljam koju..!
Sobu..!
Prvu ili drugu..?
Ne shvataš..!
Ženu..?
Sa njima je ipak najteže... najdužepametljivije...
Ženama..?
Ne.. sobama...
Oko njih se dešava... Oko ONE... Da, oko ONE pre NJE...
Tu noć su lagano umirale i rađale se uspomene. Čini mi se da mrtvi najmanje duguju... Oni više toga nijesu svesni a i bole ih ona stvar za to... Živi... sa njima je drugačije mogu da duguju što šta a da to ne žele. Dug..! Sebi ne, nekome da... možda smrti (Jebeš smrt mjesto je predviđeno za smijeh).
            Ipak se sve dešava... ili dešavalo se u borbi da nas (i mene i sobu) ne premetnu u namjerno zaboravljene. A uistinu osim porodice svi te "odjebu" i zaborave, možda to ni ja ni drugi nijesmo zaslužili makar u ime našeg ćutanja ili ljubavi. Ko zna..?

Izvor: autor


A szándékosan elfeledettek szobája

És mi van akkor, ha úgy tűnik, elfeledettek vagyunk. A lányt elfelejtette, nem... a fiú életéből a lány tudatosan mellőzött, de a történetből nem... A nők ezt mégis szeretik. Lehet, a lány ugyan szereti a fiút, vagy inkább önmagát és a fiú szerelme csak érdekes számára. Erről a fiú sosem kérdezte, hát nem is tudta meg... De gyötörte... Én sosem különböztettem meg őket...
Kiket..?
A nőket..!
És ha nem..!
Akkor a lányt. Őket. Azokat...
A fiú képessége, hogy ne feledjen, erős volt, akárcsak betegsége. A kór nem volt ártalmatlan, egy szobánál kezdődött. Egynél... Az ember nem tartózkodhat egyszerre két szobában,  és ugyanakkor mindkettőt nem bitorolhatja. Most egyedül volt mindkettőben és teljes bizonyosságban. (Nem a szobákban, a nőkben)... A szobákban úgyszintén... A fiúnak úgy tűnt, uralta a nőket, igaz röpkén, azaz addig, míg szellemileg együtt voltak. A röpkeség és a kimondatlanság gondolata tartotta benne a lelket. Léte különböző műszerekhez és a szabálytalan szívdobbanások érces jeleihez kötődött. Kinn zajlott az élet. Szerettei az ajtó előtt sorakoztak és ennek kifejezetten örült. Irántuk érzett szeretete fellobbanthatná az űrt. Ők váratlan távozásától tartottak, viszont nem merték vele közölni. De tekintetükből kiolvasta. Az, aki előtte itt járt, egész éjjel bíztatta magát ...lélegezz...lélegezz... lélegezz... És lélegzett, hogy létezzen. Ebben a pillanatban közülük mindenkit ismert. Számukra halála...
Mi is..?
Ez sokkal korábban volt. Az ágy adósságot nem követelt, nem tehette. Az élet...
A nővel..?
Á nem a nővel, a szobában..!
Az élet és a halál jogtalanul egyenrangú. Ettől kezdve megszabadult félelmétől. Tehát nem kell haldokolni... A fiú nem felejtette sem a nőt, sem Azt a másikat, aki előtte volt, sem Ezt.
Gondolkodom, melyik..!
Szobát..!
Az elsőt vagy a másodikat..?
Nem érted..!
Nőt..?
Mégis velük a legnehezebb... megrögzött emlékmegőrzők...
A nők..?
Nem... a szobák...
Minden körülöttük forog... A Lány körül... Igen, a Lány előtti Lány körül...
Azon az éjjelen lassan haldokoltak és születtek az emlékek. Úgy érzem, legkevesebbel a halottak tartoznak... Ők ezzel már nincsenek tisztában, de fáj a májuk... Élők... velük más a helyzet, akaratuk ellenére is tartozhatnak. Tartozás...! Magunknak nem, valakinek igen... talán a halálnak. (“Csezd” meg a halált, ez itt az öröm helye).
          Mégis minden, ami történik... vagy megtörtént harc, hogy bennünket (engem és a szobát) ne helyezzenek a szándékosan elfeledettek közé. De igazából a családon kívül “le se baszarintanak”, elfelednek. Ezt talán én sem érdemeltem meg, mások sem, még hallgatásunkkal vagy szerelmünkkel sem. Ki tudja..?

Köszönöm Sinkovits Péternek és Szabó Palócz Attilának a fordítás során nyújtott értékes kiegészítéseket.
Zahvaljujem se Peteru Sinkoviču i Atili Sabo Paloc za dobivene korisne savete tokom prevođenja.

Fordította: Fehér Illés

2018. november 11., vasárnap

Mišo L. Korać Da ti dam glas – mnogo išteš – Hangomat adjam – sokat kérsz


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Da ti dam glas – mnogo išteš

Eee, da ti dam glas –
mnogo išteš....
Ka da nije
moj
no tamo
nakog,
ko ga daje
iz sitna il
za naku
podvalu...
Znaš li ti kolko
vrijedi
moj glas...?
To nije samo
Glas,
to je istorija...
Ne dajem ti
ja samo
moj
no i prađeda
i đeda
i oca
i sjutra
sina i
unuka
i paraunuka...
Sve u jedan...
A da se ne oblati
da ne svrne u
sampas,
pa da mojom
greškom,
navuče naku
ljagu na sve
nas redimice...
Punano
je tun
muke
palo na mene
ako ga nekom dam,
a ga džabe
uzme...
Nije ti samo
“Aj zaokruži
što će ti bit
zaokruži
za mene,
tun i tun,
biće ni bolje ,
ljepše...
Zlatnijema
kašikama
će se jes...
Ne bio
ja ti jemac...”
Issssssss ja...!
Koliko sam se
u mom životu
nagleda jemaca...
Isšššššššja...
A Zlatnija kašika
nikako i
niđe...
Issss ja...
Nijesi mi se
dobro
prestavio a i
nešto kanda
ukrivaš
taiš...
Tajnovito si
tajnovit...
Žmuriš kad zboriš
a sve nešto
gledaš u
stranu
i šakačke
trljaš
šake...
Što ako potolje
izbije
istina
istinska
na verem...?
Taj i taj
sa tvoje bande
je bio sa one
bande,
tada i tada
i još od tada
i tada
se ukrijaje.
Vele da naki
tamo oni
i tamo ovi
desnom šakom
iz lijevog džepa
vade tudje
ka grabuljom
kako bi
reka narod
nesrećna
nesreća....
A ja ti dao
pogubljeni
mi glas...
Jado moj..!
Skapanije....
Tu niko ne popravi
nema te
suze
da će to
oprat i
boju mu povrnut...
Ojddeeee...
Otrgne se
pa sve u kobrljaj
premetne
jače no
protuva...
Al reče l ti
glas....
E glas...!?
Bogami te
skupo
od mene...
Nemaš ti tija
para...
Što koliko..!?
...Bogami
punano !
A da te upitam:
Bil ti mene
proda
grob
il ženu i đecu...
Aaaaaa...
Veliš ne bi
ni za šta
bez ako se ne
pogodimo...
Eeeee vidiš da ide
teško...
Ka na božji
pazar...
Eeeeee!
Reka bi naki
izvanji
domazetović
“Što guzici valja
obrazu ne smeta”.
Taman tako
ja ti jemčim...
A sto reče:
Da ti dam
glas..!
Mnogo isteš...
Nema te
brzine
brzinske
da brzo
umnja
ka što bi ti
želio....
Drugo i drugo:
Drugo
da se najprvo
presaberem
da ti uljegnem
u istoriju...
Ko si ..?
Čije si...?
Za šta si ...?
A zašta nijesi...?
Drugo je kod drugija...
Kod nas ti je polagano;
Oću...
Ne oću....
oću....
ne oću...
Da te izvagam
i ovagam...!?
Tako je to starevinom...
Na ti ga,
Da mi ga...
Šupljoglav
ka ništa,
e neoće na dobro
izbit...
Ja ti jemac...
Mnogo isteš...!
Čuješ,
glas!?
Samo da zaokružim
veliš,
teškooooo...
A da je nakim
čudom
kandidant
“ON”
Vala bi se tu
presabira
makar
neđelju pa
more bit
pred vratnicom
mu nedočeko
a čeko
istom ka da je
namjerom doša
da me vidju
koji sam čoek,
ne bil me povuko
u donji kraj
dje je ljepše
no u gornji
na naki položajni
položaj..!
....................
A za tebe...!?
Ma pusti zeru
da prodju
izbori,
pa da ti rečem
za koga sam!?
A more bit
i za tebe...
A sada ...!?
Prije no biva?
Mnogo išteš...!?
Polako, niko
ko čeka
nije
omašio...
A ako ište
a mnogi
kojima
pripada,
ne pripadaaaa...
A svi su
redimice
iskali...
Ali punazini
se nijesam
glaskao
niti
davao glasa
a najviše
onima
koji su
a koji
nijesu iskali...
Ajde
pozdrav ti
u familiju
pa svrni
opej...
Al ne žuiri...
Ođe ti je
ođe,
a tamo ti je
suprotno
od odje
i ka na
Šupljoglav...
Dok je ovaca
bit’ će i vune...
Šuplje da
nemož bit gore
u šupljoglav....
Eee, glas - mnogo išteš....
Mnogo....
Hangomat adjam – sokat kérsz

Nos, hangomat adjam –
sokat kérsz...
Mintha
nem az enyém,
valaki
másé lenne,
aki aprópénzért
árulja vagy
valami
csalafintaságért...
Tudod te egyáltalán,
hangom
mennyit ér...?
Ez nem egyszerű
Hang,
ez történelem...
Nem csak
az enyémet
adom,
ükapámét is,
nagyapámét is,
apámét is
és holnap
fiamét is,
unokámét is,
ükunokámét is...
Mind egyben...
De nehogy besározódjon,
el ne
kószáljon,
saját
hibámból
nehogy
mindannyiunkra
szégyent hozzon...
Vállamon
túl sok a teher
ahhoz, hogy
valakinek csak úgy
odaadjam,
potyáért
elvegye...
Nem csak
“Na, engedd át,
mitől félsz,
bocsásd
rendelkezésemre,
itt és itt
nem lesz jobb,
szebb...
Arany
kanállal
merítünk...
A kezességet
vállalom...“
Hessssss én...!
Hány kezest
láttam
már életemben...
Húúúúú...
Az Arany kanál
meg
sehol...
Hessss...
Nem
megfelelően
mutatkoztál be,
mintha
elhallgatnál
valamit...
Titokzatosan
titokzatos vagy...
Mikor beszélsz,
hunyorogsz,
mindig
oldalt nézel
és tenyeredet
öklöddel
dörzsölöd...
Mi van akkor,
ha egyszer
kiderül
az igazi
igazság...?
Galeridből
az és az,
akkor és akkor
a másik
galerivel volt
és azóta
is
leplezi.
Állítják,
azok ott
és ezek ott
a másét
jobb kézzel
a bal zsebből
szedik,
harácsolnak,
mondaná a nép,
a szerencsétlen,
a szerencsétlen...
Én meg
esendő hangomat
neked adtam...
Sirám...!
Enyészet...
Ezt helyrehozni lehetelen,
nincs az a
könny,
ami
lemosná és
színét visszaadná...
Hoppáááá...
Elválik,
gödörbe
süpped,
a csavargótól is
mélyebbre...
De azt mondtad,
hang...
Ó, a hang...!?
Istenemre,
tőlem is
értékesebb...
Neked annyi pénzed
nincs...
Mert, mennyi..!?
...Istenemre,
rengeteg!
De kérdem én:
sírodat vagy
asszonyodat
gyerekedet
eladnád-e...
Áááááá...
Állítod,
semmiért se,
hacsak meg nem
egyezünk...
Nnnnna, látod,
nehezen megy...
Mint isten
vásárán...
Nnnnna!
Mondaná egy
kívülálló
honfitárs
“Ami a fenéknek megfelel
az arcnak is jó“.
Éppen így
szavatolom...
És mit mond:
Hogy hangomat
adjam..!
Sokat kérsz...
Nincs
az a gyors
gyorsaság,
hogy olyan gyorsan
gondolkozzak,
ahogy
szeretnéd...
Másodszor és másodszor:
Másodszor
először is
összeszedem magam
és betekintek
életedbe...
Ki vagy..?
Kié vagy..?
Mi érdekel..?
Mi nem érdekel...?
Másoknál másként van...
Nálunk csak lassan;
Akarom..
Nem akarom...
akrom
nem akarom...
Méregetlek
és szemügyre veszlek...!?
Ősi hagyomány...
Nocsak,
Hogy...
Egyszerűen
vízfejű,
nem vezet
jóra...
Hogy kezeskedsz...
Sokat kérsz...!
Hallod,
a hangot!?
Csak tisztázom,
mondod,
bbbajosan...
És ha valami
csoda folytán
“Ő”
lenne a jelölt
Na akkor lenne
min agyalni,
legalább
egy hétig
állhatna akár
az ajtó előtt,
nem várnám,
várnék,
mintha
lesné
milyen
ember vagyok,
hogy majd
az alagsorba
egy helyhezkötött
helyre vezessen
ahol szebb
mint fenn...!
....................
És számodra...!?
Hagyd csak
múljanak el
a választások,
és áruljam el,
kire szavaztam!?
Akár
terád is...
És most...!?
Mielőtt megtörténne?
Sokat kérsz...!?
Csak lassan,
aki vár
nem
téved...
Ám ha követel,
de a sokakhoz
akikhez
tartozik,
nnnnem tartozik...
De mind
sorban
követeltek...
Szóval
azért se
szavaztam,
hangomat
nem adtam,
legfőképp
azoknak nem,
akik
és akik
nem követeltek...
Na,
üdvözöld
családodat
és megint
térj be...
Csak ne siess...
Itt
az itt van,
amott meg
az itt
ellenkezője
és mint
az Üresfejű...
Míg birkák vannak
gyapjú is lesz...
Üres,
az üresfejűtől
nem lehet rosszabb...
Hááát, a hang - sokat követelsz...
Sokat...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor