Mišo L. Korać Susret izvan crne rupe – A fekete lyukon kívüli találkozás

 

Mišo L. Korać
Sombor 10. mart 1950. – Podgorica, 18. septembar 2021.

Susret izvan crne rupe
 
Jedva se dan provukao do kapije kroz koju niko nije prolazio. Možda bi i pokušao proći ali na toj strani svijeta nije bivalo
nikoga... Odsustvo svega za njega
je bio izazov da pokuša da usmjeri
strane svijeta onako kako misli da
prave putanju kroz koju je već prolazio...
Odavno, pola vijeka se susret nije događao taman koliko i prestanak njegove želje da se to dogodi....
Čitav svemir se povukao ka crnoj rupi čiju svrhu nikad i niko nije protumačio... A misao ga je vodila ka tome da priželjkivani susreti se mogu desiti u tom nikakvom prostoru... a susret sa nepoznatim je jako upečatljiv a i ne da se ne dešava.... Susret izvan crne rupe... I naša mogućnost za prepoznatljivošću biva iz očiju:
...Imala je oči kao staklo
kao celofanska hartija
zar ona svoje tijelo
moje tijelo u ludačku
košulju da uvija...
Pisao je MK, zaslijepljen milionima zvijezda kosmičkog svoda i sjećanjima, preko koga je milujući prelezio zvuk melodičnog i sjetnog tona Čardaša, gubeći se u Dunavskim valovima...
Uzdah rekao bih više deceniski i to onako dubok i bolan označavao je svu tugu preživljenog i katarzičnog života junaka moje priče
a možda mene kao bivšeg junaka priče koja se pretvorila u Ikarov lijet ne dosegnuvši crnu rupu koja nas vječito isčekuje i prijeti našim nebeskim dušama, na putu do vječnosti ili prapočetku nepoznatog.
A zvona, da li nas prate zvona.
Ko zna?
 
Izvor: autor
 
 
A fekete lyukon kívüli találkozás
 
Alig vonszolta el magát a nap a senki által át nem lépett kapuig. Talán megpróbálta volna átlépni, de a világ azon oldalán senki sem volt...
A minden-hiány számára
kihívást jelentett, a világtájakat
úgy irányítani, hogy
a már ismert úton mozogjanak...
Réges-rég, találkozás, amióta már nem akarta, éppen fél évszázada nem történt...
Az egész világűr a létezésének értelmét senki által meg nem magyarázott fekete lyuk felé mozdult... Ám gondolatai arra ösztökélték, hogy a kívánt találkozások abban a semmi-térben történjenek... az ismeretlennel való találkozás meg különösen magával ragadó és meg sem történik... A fekete lyukon kívüli találkozás... És a felismerhetőséget szemmel érzékeljük:
...Szeme mint az üveg
mint a celofánpapír
hát testét
testemet kényszerzubbonyba
pont ő öltözteti...
Írta a kozmikus tér csillagrendszerétől és emlékektől elvakított MK, akit a dallamos, szomorú, Duna hullámaiba vesző csárdás hangja simogatott...
A több évtizedes sóhaj, az a mély és fájdalmas a mesém hőse által átélt megpróbáltatásokat, katartikus életét jelentette,
de talán az enyémet is, mint az Ikarosz röptévé változott mesém volt hősét, de az öröklét vagy az ismeretlen eredet felé vezető úton a szüntelenül bennünket váró és mennybéli lelkünket fenyegető fekete lyukat el nem érjük.
A harangok meg, a harangok kísérnek-e minket.
Ki tudja?
 
Prevod: Fehér Illés