Faiz Softić Vrbe kod
Bijelog Polja 1958. –
Razgovor s ocem
Više se nećeš radovat kišama
kad upekne zvjezdan i vjetrovi suhi
oblake modre krenu od Pešteri.
Nebo je ostalo
prazno ko prestolje.
Potonuli su
debeli otkosi
i prve jagnjice
– radost tvoja.
Oprosti što ti
ne mogah biti na ispraćaju
što te ne
spustih na spavanje i
prvi grumen
zemlje na tvoj drveni jorgan
ne baci ruka
moja.
Na mrtvoj
straži čujem neko zbori.
Mio glas zove
ispod zemlje.
Kad se brda
crna zaodjenu maglom
vidim tvoju
sjenu u ogledalu.
Znam:
Sestra je
plakala, kravu dok je muzla.
Osman je pušio
pokraj svježe humke.
Majka je svunoć
čekala nekog
lomeći ruke.
|
Apámmal
beszélgetve
Nem örülsz többé az esőnek
ha
forr a mennybolt és a száraz szelek
Pešter*
felől kék felhőket sodornak.
Mint a
trón üres maradt az ég.
A sűrű
rendek és az első barik
melyekben
örömöd lelted – elsűllyedtek.
Bocsáss
meg, hogy nem kísérhettelek ki,
hogy
fejedet nem hajthattam nyugovóra
és
fatakaródra az első rögöt
nem az én kezem dobta.
Virrasztáskor hangokat hallok.
A föld
alól kedves hang szólít.
Mikor köd
borítja a fekete hegyeket,
árnyékod látom a tükörben.
Tudom:
A
tehenet fejve nővérem zokogott.
Osman**
a friss hant mellett cigarettázott.
Anyám
kezeit tördelve egész éjjel
várakozott.
*
Pešter (Pester) – fennsík Szerbia-Montenegró határán
**Osman
(Oszman) – muzulmán férfi név
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése