Faiz Softić Besmrtni grad – Halhatatlan város

 

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Besmrtni grad   Na vrhu Švarcvalda Leži gradić Lenckirh U kojem još niko nikad Umro nije.   Svako ode za svojim poslom I smrt bježi brdima.   Niko, baš niko nikad Ovdje umro nije. I ne bih da budem prvi.   Jeste, možda, jedna starica, Veli mi recepcionar smježuranih obraza Iz kojih niču rijetke žute dlake.   Živjela je u kući na kraju grada. I ponekad, u prva predvečerja, Pomjerila bi zavjesu na prozoru.   Već odavno, Ima možda i dvadeset godina, Zavjesa se nije pomjerila.   Tamo gdje je trebalo biti groblje Zasadili su borove i sada oni Čuvaju svoj grad od smrti Koja bi mogla doći iz vazduha.   U gradiću Lenckirh Na vrhu Švarcvalda Nikada niko umro nije. Niti je i jedna kapljica krvi Pala na zemlju Po svu zimu snijegom pokrivenu.   Teče rječica gradićem I sedam puta za noć mijenja melodiju, A zakleo bih se Da je promijenila i tok I da je jutros osvanula tekući U suprotnom pravcu od onog Kada sam je sinoć posmatrao Sa terasice svoje sobe U kojoj moja draga Iz sna progovara: U gradiću Lenckirh Nikada niko umro nije, Pa neću ni ja.

Halhatatlan város   Lenzkirch városka, Ahol eddig még Senki sem halt meg, Schwarzwald tetején fekszik.   Mindenki végzi a maga dolgát, A halál meg a hegyekbe menekül.   Senki, itt eddig soha senki Sem halt meg. Nem szeretnék az első lenni.   Igen, talán egy anyóka, Mondta a recepciós, akinek aszott arcából Sárga szőrszálak meredeztek.   A falu szélén lakott. Néha alkonyatkor Elmozdította ablakán a függönyt.   Egykor, Talán húsz éve már, hogy A függöny nem mozdult.   Ott, a temető helyén Fenyőfákat ültettek és most Azok őrzik a várost, esetleg A levegőből érkezhető haláltól.   Lenzkirch városkában Schwarzwald tetején Soha senki sem halt meg. A télen hóborította Földre, Egyetlen csepp vér sem esett.   A városkán keresztül folyó Folyó dalát éjjel hétszer változtatja, Megesküdnék arra is, Folyását is megváltoztatta És hajnalhasadáskor Az ellenkező irányba folyt, ahhoz képest, Ahogy tegnap est Szobám karzatáról néztem, Melyben kedvesem Álmában szólt: Lenzkirch városkában Soha senki sem halt meg, Hát én sem fogok.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Faiz Softić Ako sretneš Refika Ličinu – Ha Refik Ličina1-val találkozol

 

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Ako sretneš Refika Ličinu   Ako sretneš Refika Ličinu Reci mu da Raška I dalje teče posred Novog Pazara; Jesen je, pa se muti. I da se hila davno ukoćena Prima uz duvare Bedema.   Ako sretneš Refika Ličinu reci mu Da se Enes Dazdarević ušutio. Da djeca trče ulicama Sa napisanom pjesmom u ruci i Njegovo pominju ime.   Ako ga sretneš, Ništa ga ne pitaj. Samo pričaj. I čućeš sve o životu Po svijetu rastjeranih Pogledima što kosti lome.   Ako ga sretneš u Lundu, Malmeu, Na brodu između Švedske i Danske U Nemili, Sarajevu, bilo gdje, Reci mu da je u Novom Pazaru Napisan roman Od kojeg boli dan U koji ulaziš ko u hladnu vodu.   Ako sretneš Refika Ličinu U prvi akšam niz polje peštersko Reci mu da pišem pjesmu Njemu namijenjenu Koju neću završiti za ovog života, Ali – nastaviću Tamo.   I ako ne sretneš Refika Ličinu Vjeruj da si ga sreo I s njim pričao o Danilu Kišu i Larsu Gustaffsonu.   Ako ovih dana negdje sretneš Refika Ličinu…

Ha Refik Ličina1-val találkozol   Ha Refik Ličina-val találkozol, Mondd meg neki, Raska Továbbra is Novi Pazar mellett folyik; Ősz lévén, zavaros. És ki tudja mióta vert gyökeret az ármány Bedem2 falai tövében .   Ha Refik Ličina-val találkozol értesítsd, Enes Dazdarević3 elhallgatott. Az utcán a gyerekek Kezükben költeményt tartva szaladgálnak és Nevét emlegetik.   Ha találkozol vele, Tőle semmit se kérdezz. Csak mesélj. És csontot törő tekintetéből Mindent megtudsz a világban Szétkergetettek életéről.   Ha Lundban, Malmöben, Svédország és Dánia között a hajón, Sóhajföldön, Szarajevóban, bárhol találkozol vele, Mondd meg neki, Novi Pazarban Olyan regényt írtak, Amelyik miatt megfájdul az a nap Amelybe mint a fagyos vízbe mégy.   Ha a pesteri mezőn alkonyatkor Refik Ličina-val találkozol, Mondd meg neki, Neki szánt verset írok, Igaz, életem során nem fejezem be, De – Ott majd folytatom.   Ha Refik Ličina-val nem is találkozol, Hidd el találkoztál vele És Danilo Kiš-ről meg Lars Gustaffson-ról beszélgettetek.   Ha ezekben a napokban Refik Ličina-val találkozol…   1Refik Ličina (Lícsina Refik, 1956 – ) Svédországba menekült bosnyák költő 2Bedem – Novi Pazar melletti erődítmény 3Enes Dazdarević (Dazdárevity Enesz, 1965 - ) Novi Pazarban élő bosnyák költő   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić Dok vode teku. NVO Centar za kulturu – Bihor, 2016. 134-135. str.

Faiz Softić Bratska pjesma – Testvéri vers

 

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Bratska pjesma                                      Jakupu   Još juče, bili smo dječaci, I pod havajnikom Pričasmo o vremenu koje će doći Dok su nam pogledi zamicali Iza vrhova Bjelasice, Na čije zaleđene vrhove Sunce zlaćano Spuštaše kape Crvene ko fesovi.   Bio je rat, Pa mir... (Često gori od rata), I mi smo bili braća, Braća koje je vrijeme uvijalo U svoje gvozdene kandže I čitalo nam lekciju o životu, Lekciju koju još niko razumio nije.   Vrijeme su otrovali duhovi I vještice se izlegle Koje, Na korice vrućeg hljeba, Otrov sipaju I nama ih pružaju Sa dlanova crnih Kao mrak kišne noći Dok sneni Pokušavamo utoliti glad.   Brate, Bilo je ljeto. I bila je noć Gusta kao tijesto A mi, naslonjeni Na prozor stare kuće, Slušamo kako izrasta djetelina.   I onda kad smo se davno, Golobradi, I bez igdje ičega, Našli izgubljeni u dalekom gradu, Sjeti se, Bili smo braća. I danas: Šutiš ti – šutim ja, Kroz naše uspomene Bije stud, I vrijeme leti, Dok nam dani mirišu Na svježu zemlju Od koje smo, I u koju ćemo, Rođeni moj!

Testvéri vers                                      Jakuphoz   Még tegnap, mint gyerkőcök, A hűvösben A jövőről beszélgettünk, Tekintetünk meg a Bejalasica Jégbeburkolt bércei Felett kalandozott, melyekre A nap aranysugara Vörös fezszerű Sapkákat helyezett.   Háború volt, Majd béke... (Sokszor a háborútól rosszabb), És testvérek voltunk, Testvérek, akiket az idő Vasmarka szorított És leckét nekünk az életről olvasott fel, Leckét, melyet eddig senki sem értett meg.   Az időt szellemek mérgezték, Boszorkányokat teremtettek, Akik A forró kenyérre Mérget szórnak És esőáztatta Éjfekete tenyerükön, Míg bágyadtan Éhségünket próbáljuk csitítani, Nekünk kínálják.   Testvér, Nyár volt. És tésztasűrű Éj volt, Mi meg, a régi ház Ablakára támaszkodva Hallgattuk, hogyan nő a lóhere.   És akkor is, mikor mint Zöldfülűek És földönfutók, Elveszetten a távoli városban találkoztunk, Emlékezz, Testvérek voltunk.   Ma pedig: Hallgatsz – hallgatok, Emlékeinket Fagy járja át És rohan az idő, Napjaink azt a friss föld Illatát idézik Amelyből lettünk És amelyben leszünk, Testvérem!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Faiz Softić Sretan dan – Önfeledt nap

 

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Sretan dan   Sretan sam kad cijeli dan ne vidim nikoga osim svojih ukućana. Tada rano zaspim I teške ne snijevam snove.   Sretan sam kad vazdan ne pričam sa ljudima. Oni obično tuđu pustoš mojoj dodaju – čemera svoga čemeru mome doliju.   Sretan sam i nedjeljom kad moja draga sprema rižu na svoj način i kaže: koliko zrna u loncu toliko živih riječi u čovjeku.   Sretan sam nedjeljom. Koja me digne nada sve. Na visoravan, gdje se rano zaspi I teški se sni ne snijevaju.

Önfeledt nap   Boldog vagyok ha egész nap családomon kívül senkit sem látok. Akkor korán térek nyugovóra Lidérces álmok nem gyötörnek.   Boldog vagyok ha az emberekkel nem kell beszélgetnem. Csak nincstelenségemet tetőzik – keservemhez saját keservüket adják.   Boldog vagyok vasárnap is mikor kedvesem a rizst a maga módján készíti és hozzáteszi: ahány szem az edényben annyi élő szó az emberben.   Vasárnaponként boldog vagyok. A hétköznapok fölé emel. Fennsíkra, ahol korán térnek nyugovóra És lidérces álmok nem gyötörnek.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 95. str.

Faiz Softić Gljiva – A gomba

 

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Gljiva   Nekad bijah čaša vina što se cakli kao oko – Tunelima nigdje kraja a ja gljiva u hatuli – rasipa se svjetlost crna. Vehne gljiva zalivena. A sad zbogom crne ptice što na misli slijetaste u po noći kad žarulja već zamire. Dovedite bijelog konja da uskočim u zengije I od sebe do u sebe da pobjegnem. Sviće jutro, puca zora, I mrak curi u pećinu gdje samrtni jek se čuje.

A gomba   Egykor mint a szem csillogó pohár bor voltam – Végtelen az alagút én meg gomba vagyok a szögletben – terjed a fekete fény. Sorvad a locsolt gomba. És most, lámpaoltáskor az éj közepén gondolatra szálló fekete madarak, isten veletek. Fehér lovat hozzatok, nyeregbe szállok És magamból magamba menekülök. Virrad, hasad a hajnal, A barlangba, ahonnan a halálsikoly hallatszik, homály csorog.   Fordította: Fehér Illés

Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu – Bihor, 2016. 107. str

Faiz Softić Kažiprst – Mutatóujj

 

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Kažiprst   Bože, koliko grijeha i krvi u jednom prstu…

Mutatóujj   Istenem, mennyi bűn és vér egyetlen ujjban…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Faiz Softić Ako krenem – Ha elindulok

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Ako krenem

Pođem li iz ovog ništa u ono niša
Iz ovog gdje smo osuđeni na privikavanje,
Ne pitaj čega,
U ono gdje nam je suđeno
Ponio bih 1001 noć
I čitao pred Sijah ćuprijom.

Ali, ako stvarno pođem
Iz ovog ništa u ono ništa,
Ne pitaj gdje je,
Spakujte mi sve nepročitane knjige
Jer – kako to preboljeti?

Ne upoznati tolike junake
I junakinje, i pisce bajne
I biografije njihove…
Ne saznati šta su razmišljali
Držeći šiljak pera nad bjelinom papira,
Ne upoznati presvijetle pute
Njihovih kužnih misli…

Zar stvarno, više se ne šalim,
može čovjek umrijeti, a ne pročitati
Sve te divne knjige
Što čekaju na policama
Kao netaknute djevojke
Spremne za udaju.

Ako me stvarno pozovu
I ako odem,
Hoću pun jastuk knjiga –
Kada ostanem sam
Da u tišini listam
I kažem sebi:
Pa smrt i nije tako loša
Kao što pričaju oni
Koji bi,
Ako bi se ikako moglo,
Zaobišl.

Izvor: autor

Ha elindulok

Ha ebből a semmiből abba a semmibe indulok,

Ebből a minden megszokásra ítéltből

A ne kérdezd milyenbe,

A rendeltetettbe,

Az 1001 éjt viszem magammal

És Éden hídja előtt olvasok.

Ha tényleg elindulok,

Ebből a semmiből abba a semmibe,

A ne kérdezd hol vanba,

Útravalóként az el nem olvasott könyveket adjátok,

Mert – hogyan másként vigasztalódni?

Megannyi hőst, kiváló nőt,

És életrajzukkal együtt

Nagyszerű írót nem megismerni…

Gondolataikról, ahogy a tollat

a fehér papír felett szorongatták, nem értesülni,

Kusza elképzeléseik forgatagáról

tudomást nem szerezni…

Tényleg, ez már nem vicc,

Meghalhat úgy az ember, hogy

A polcokon érintetlen

Lányokként várakozó

Gyönyörű könyveket

Nem olvassa el.

Ha majd tényleg szólítanak,

És elmegyek,

Könyvekkel tele párnával megyek –

Hogy egymagamban,

A csendben lapozgatva

Elmondhassam:

Nem is olyan rossz a halál,

Ahogy azok mesélik,

Akik,

Ha egy mód lenne rá,

Elkerülnék.

Fordította: Fehér Illés

Faiz Softić Ja, crni ja – Én, a fekete én

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Ja, crni ja Crn sam I hoću koljeno u vrat! Hoću lomaču živu višegradsku I ja sam musliman! I ja sam crn Crnji od noći crne Dok moja braća i sestre Živi gore. I onaj sam plavokosi gimnazijalac Iz Kragujevačke gimnazije Koji se začešljava Ispred njemačkog šmajsera – Hoće da umre lep. Crn sam da crnji biti ne mogu Dok moga brata Nermina Otac doziva Pod nož. I ja sam crn, Hoću koljeno u vrat Da dihat ne mogu Do posljednje ure. I ja sam crn! Ono je i moje dijete izgladnjelo Iza kojeg oro lešinar Odbrojava trenutke I čeka kraj. I ja sam crn! Ono je i moje dijete Koje je more Iz svoga ždrijela izbacilo Na obalu, Da mrtvo bar za trenutak Osjeti slobodu. I malodobna braća Petar i Pavle Golubović iz Konjica Ubijeni na pravdi Boga Moja su djeca. I ja sam crn! Ono su moje majke I moji očevi Što u grozničavom hropcu Izdišu u domovima staračkim. I ja sam crn! Crnji od noći crne I gladan sam! I žedan sam! I prestravljen! Iza mojih leđa Zveckaju mitraljezi – Sijači smrti. I ja sam crn! Moje su sestre silovane I zadavljene u podrumima Pokraj smrdljivih rakijskih bačvi. I ja sam crn! Jučer Džordž Flojd, Muhamed iz Palestine, Nermin iz Srebrenice, Gimnazijalac iz Kragujevca, Utopljenici u okeanu… A sutra – Sutra ću biti ja Jer sam crn! Ja, Crni ja! Crn sam I ne mogu da dišem. I ubijte me Molim vas Jer sam crn i – Ne mogu da dišem. I zato smo mi crni rođeni Da pod koljenom tuđim Izdahnemo.

Én, a fekete én Fekete vagyok Térdem nyakamban legyen! Élő visegrádi máglyát akarok Én is muzulmán vagyok! Én is fekete vagyok A fekete éjnél feketébb Testvéreim meg Fenn élnek. Én is az a kragujeváci gimnázium Szőke gimnazistája vagyok Aki a német stukker előtt Fésülködik – Szépen akar meghalni. Fekete vagyok feketébb nem lehetek Míg Nermin fivéremet Apám a kés alá Szólítja. Én is fekete vagyok, Térdem nyakamban legyen Hogy lélegezni se tudjak Az utolsó pillanatban. Én is fekete vagyok! Az a kiéhezett gyerek az enyém is Aki mögött pusztulást várva A pillanatokat Dögevők tánca számlálja. Én is fekete vagyok! Az a gyerek az enyém is Aki garatjából Tengert dobott A partra, Hogy halottan legalább egy pillanatra A szabadságot megérezze. A kiskorú testvérek, Petar és Pavle Golubović Konjicból, Az Isten nevében megöltek Is az én gyerekeim. Én is fekete vagyok! Az az anya és Apa az enyém is Aki az öregek otthonában Hörögve hal meg. Én is fekete vagyok! A fekete éjnél feketébb És éhes vagyok! És szomjas vagyok! És riadt vagyok! Hátam mögött Gépfegyverek ropognak – Halál-vetők. Én is fekete vagyok! Nővéremet húgomat A pálinkával tele büdös hordók mellett Pincében erőszakolták és fojtották meg. Én is fekete vagyok! Tegnap George Floyd, A palesztinai Mohamed, A srebrenicai Nermin, A kragujeváci gimnazista, Az óceánba fulladtak... Holnap meg – Holnap én leszek az Mert fekete vagyok! Én, A fekete én! Fekete vagyok Lélegezni nem birok. És kérem Öljenek meg Mert fekete vagyok – Lélegezni nem birok. És mi feketék azért születtünk Hogy porrá idegen térd alatt Váljunk. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.jergovic.com/ajfelov-most/ja-crni-ja/?fbclid=IwAR0zOrgKQIsWw9HMulFiYaJAP3eYskMJrKHc6kWR3bavVBMiTLWklz6vt-k

Faiz Softić Oči – Szemek

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Oči Redžepu Nuroviću, pjesniku Otkud znaš da tek sad Nisi progledao I iz dubine svojih zjenica Ugledao Nebo. Nebo koje se tušti I onda kada ga, Skriveni u svoje haljine, Prizivamo, Strepeći za svoju nejač I ono što se iz duše još ispililo nije. Evo noćas dok oči svoje Ne skidam sa bjeline plafona Na koji padaju svjetla grada Vidim Homera u bijelim haljinama Kako sa panja sred Rogozne tvoje Doziva Odiseja i pjeva. Njegov pomućeni vid preskaču srne Koje četvoronoški uskaču u tamu Koja ih skriva od puščane cijevi. O, ljepotice, čiste ko suze djeteta Koje doziva majku koje nema. Redžepe brate, dolazi juni, Tada miriše lipa cvat I znam da vidiš svaki list I laticu svaku koja odbacuje mirise – Uzdaha naših slast. Otkud znaš Da tek sad nisi progledao I dalo ti se vidjeti Ono što nikom nije. O, pjesmo moja, Prišapni pjesniku da sam nije I da me čak u daljini ovoj Pogled njegov Iz nevidjela grije.

Szemek Redžep Nurović*-hoz, a költőhöz Honnan tudod, hogy Nem most nyílt-e ki szemed És íme, szemgödröd mélyéből Megláttad az Eget. Az akkor is Elborult eget, mikor Ruhába rejtetten Gyengeségünktől És a lélekben lappangó Valamitől rettegve Szólítjuk. Ma éjjel míg a városi fény Által megvilágított Mennyezetet nézem Fehér ruhában Homéroszt látom Ahogy Rogoznád-on** egy tönkről Odusszeuszt hívja és énekel. Világtalan tekintetén át Őzek ugrálnak az őket Puskacső elől rejtő homályba. Ó, te nemlétező anyát hívó gyerekkönny-tiszta szépség. Redzsep testvér, itt a június, Mikor virágba borul a hárs És tudom, minden illatozó Sziromlevelet látsz – Kéjes sóhajtásunkat. Honnan tudod, hogy Nem most nyílt-e ki szemed Mikor láthatod azt, Amit senki sem lát, Ó, költeményem, Súgd meg a költőnek, nincs egyedül És még a távolból is, A láthatatlanból Tekintete melegít. * Redžep Nurović (Núrovity Rēdzsēp) – 1945. szerbiai bosnyák vak költő **Rogozna – Novi Pazar R. N. lakhelye melletti 1479 m. magas hegy Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Faiz Softić Lijek – Orvosság

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Lijek Kad je saznao istinu, Hasan Mršo, izbjeglica iz istočne Bosne, popio šaku tableta – od sviju po dvije. I ništa ga više, zaboljelo nije.

Orvosság Hasan Mršo* kelet-boszniai menekült, megtudva az igazságot, tenyérnyi tablettát ivott – mindegyikből kettőt kettőt. És többé már semmije sem fájt. *ejtsd: Haszan Mrso Fordította: Fehér Illés

Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu – Bihor, 2016. 16. str.

Faiz Softić Povratak – Visszatérés

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Povratak Brza je rijeka što nosi meleke. Svaki dan po ružu bere sa obraza i na njezino mjesto meće ružu prozorskog mraza. Odmiču u neznan oči djevojačke. Po slomovratima moj dah se za njima vere. Raspuhaj oko sebe, sjedni na travu ako i grobljanska nije vidjećeš šaku rođenog praha. Ponijeće rijeka što meleke nosi bajrake predaka u zelen vir. Zastani, lijepo se obuj, pritegni kaiš, kud god da kreneš – u busiji te čeka vampir.

Visszatérés Gyors az angyalokat sodró folyó. Arcunkról egy-egy rózsát naponta leszakít, és helyére az ablakról jégvirágot tesz. Lányszemek tűnnek a semmibe. Sóhajom a nyaktörő utakon velük jegyes. Vegyél mély lélegzetet, ülj a fűre, még akkor is, ha nem sírkerti, egy tenyérnyi hazai por vár. Az angyalokat sodró folyó zöld örvénybe viszi elődeink zászlaját. Állj meg, öltözz ünneplőbe, szorítsd meg a nadrágszíjat, lépj bárhová – vérszívó vár. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 74. str.

Faiz Softić Razgovor s ocem – Apámmal beszélgetve

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Razgovor s ocem Više se nećeš radovat kišama kad upekne zvjezdan i vjetrovi suhi oblake modre krenu od Pešteri. Nebo je ostalo prazno ko prestolje. Potonuli su debeli otkosi i prve jagnjice – radost tvoja. Oprosti što ti ne mogah biti na ispraćaju što te ne spustih na spavanje i prvi grumen zemlje na tvoj drveni jorgan ne baci ruka moja. Na mrtvoj straži čujem neko zbori. Mio glas zove ispod zemlje. Kad se brda crna zaodjenu maglom vidim tvoju sjenu u ogledalu. Znam: Sestra je plakala, kravu dok je muzla. Osman je pušio pokraj svježe humke. Majka je svunoć čekala nekog lomeći ruke.

Apámmal beszélgetve Nem örülsz többé az esőnek ha forr a mennybolt és a száraz szelek Pešter* felől kék felhőket sodornak. Mint a trón üres maradt az ég. A sűrű rendek és az első barik melyekben örömöd lelted – elsűllyedtek. Bocsáss meg, hogy nem kísérhettelek ki, hogy fejedet nem hajthattam nyugovóra és fatakaródra az első rögöt nem az én kezem dobta. Virrasztáskor hangokat hallok. A föld alól kedves hang szólít. Mikor köd borítja a fekete hegyeket, árnyékod látom a tükörben. Tudom: A tehenet fejve nővérem zokogott. Osman** a friss hant mellett cigarettázott. Anyám kezeit tördelve egész éjjel várakozott. * Pešter (Pester) – fennsík Szerbia-Montenegró határán **Osman (Oszman) – muzulmán férfi név Fordította: Fehér Illés

Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 17. str.

Faiz Softić Oprosti zemljo – Bocsáss meg föld

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Oprosti zemljo Velika zemljo, Rodiljo ječmova I izvora bistrih ko jelenske oči. Oprosti Što su moje noge Gazile žile iz kojih je Pelin izrastao. Oprosti Što sam prljao, Što sam srljao... Oprosti Što će poslije moje smrti Na tvojoj koži Ostati krasta. Oprosti oraču Što ćeš morati, Kad se zabijeli Ispod tvog rala, Za cijeli ukop Pomjerati njivu.

Bocsáss meg föld Hatalmas föld, Árpát termő És kristálytiszta patakokat teremtő. Bocsáss meg, Mert talpammal Azt az eret Tapostam, ahol a zsálya terem. Bocsáss meg, Mert szemeteltem, Mert meneteltem… Bocsáss meg Mert bőrödöm Halálom után Forradás marad. Bocsáss meg a szántónak, Mert ha ekéd alatt Egy rész Elfehéredik, A mezőt egy üregnyire El kell mozdítani. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 96. str.