Faiz Softić Bratska pjesma – Testvéri vers

 

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Bratska pjesma                                      Jakupu   Još juče, bili smo dječaci, I pod havajnikom Pričasmo o vremenu koje će doći Dok su nam pogledi zamicali Iza vrhova Bjelasice, Na čije zaleđene vrhove Sunce zlaćano Spuštaše kape Crvene ko fesovi.   Bio je rat, Pa mir... (Često gori od rata), I mi smo bili braća, Braća koje je vrijeme uvijalo U svoje gvozdene kandže I čitalo nam lekciju o životu, Lekciju koju još niko razumio nije.   Vrijeme su otrovali duhovi I vještice se izlegle Koje, Na korice vrućeg hljeba, Otrov sipaju I nama ih pružaju Sa dlanova crnih Kao mrak kišne noći Dok sneni Pokušavamo utoliti glad.   Brate, Bilo je ljeto. I bila je noć Gusta kao tijesto A mi, naslonjeni Na prozor stare kuće, Slušamo kako izrasta djetelina.   I onda kad smo se davno, Golobradi, I bez igdje ičega, Našli izgubljeni u dalekom gradu, Sjeti se, Bili smo braća. I danas: Šutiš ti – šutim ja, Kroz naše uspomene Bije stud, I vrijeme leti, Dok nam dani mirišu Na svježu zemlju Od koje smo, I u koju ćemo, Rođeni moj!

Testvéri vers                                      Jakuphoz   Még tegnap, mint gyerkőcök, A hűvösben A jövőről beszélgettünk, Tekintetünk meg a Bejalasica Jégbeburkolt bércei Felett kalandozott, melyekre A nap aranysugara Vörös fezszerű Sapkákat helyezett.   Háború volt, Majd béke... (Sokszor a háborútól rosszabb), És testvérek voltunk, Testvérek, akiket az idő Vasmarka szorított És leckét nekünk az életről olvasott fel, Leckét, melyet eddig senki sem értett meg.   Az időt szellemek mérgezték, Boszorkányokat teremtettek, Akik A forró kenyérre Mérget szórnak És esőáztatta Éjfekete tenyerükön, Míg bágyadtan Éhségünket próbáljuk csitítani, Nekünk kínálják.   Testvér, Nyár volt. És tésztasűrű Éj volt, Mi meg, a régi ház Ablakára támaszkodva Hallgattuk, hogyan nő a lóhere.   És akkor is, mikor mint Zöldfülűek És földönfutók, Elveszetten a távoli városban találkoztunk, Emlékezz, Testvérek voltunk.   Ma pedig: Hallgatsz – hallgatok, Emlékeinket Fagy járja át És rohan az idő, Napjaink azt a friss föld Illatát idézik Amelyből lettünk És amelyben leszünk, Testvérem!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor