Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –
Oči
Redžepu Nuroviću, pjesniku
Otkud znaš da tek sad
Nisi progledao I iz dubine svojih zjenica Ugledao Nebo.
Nebo koje se tušti
I onda kada ga, Skriveni u svoje haljine, Prizivamo, Strepeći za svoju nejač I ono što se iz duše još ispililo nije.
Evo noćas dok oči svoje
Ne skidam sa bjeline plafona Na koji padaju svjetla grada Vidim Homera u bijelim haljinama Kako sa panja sred Rogozne tvoje Doziva Odiseja i pjeva.
Njegov pomućeni vid preskaču srne
Koje četvoronoški uskaču u tamu Koja ih skriva od puščane cijevi. O, ljepotice, čiste ko suze djeteta Koje doziva majku koje nema.
Redžepe brate, dolazi juni,
Tada miriše lipa cvat I znam da vidiš svaki list I laticu svaku koja odbacuje mirise – Uzdaha naših slast.
Otkud znaš
Da tek sad nisi progledao I dalo ti se vidjeti Ono što nikom nije.
O, pjesmo moja,
Prišapni pjesniku da sam nije I da me čak u daljini ovoj Pogled njegov Iz nevidjela grije. |
Szemek
Redžep Nurović*-hoz, a költőhöz
Honnan tudod, hogy
Nem most
És íme, szemgödröd mélyéből
Megláttad az Eget.
Az akkor is
Elborult eget, mikor
Ruhába rejtetten
Gyengeségünktől
És a lélekben lappangó
Valamitől rettegve
Szólítjuk.
Ma éjjel míg a városi fény
Által megvilágított
Mennyezetet nézem
Fehér ruhában Homéroszt látom
Ahogy Rogoznád-on** egy tönkről
Odusszeuszt hívja és énekel.
Világtalan tekintetén át
Őzek ugrálnak az őket
Puskacső elől rejtő homályba.
Ó, te nemlétező anyát hívó
gyerekkönny-tiszta szépség.
Redzsep testvér, itt a június,
Mikor virágba borul a hárs
És tudom, minden illatozó
Sziromlevelet látsz –
Kéjes sóhajtásunkat.
Honnan tudod, hogy
Nem most
Mikor láthatod azt,
Amit senki sem lát,
Ó, költeményem,
Súgd meg a költőnek, nincs egyedül
És még a távolból is,
A láthatatlanból
Tekintete melegít.
* Redžep Nurović (Núrovity Rēdzsēp) – 1945. szerbiai bosnyák vak költő
**Rogozna – Novi Pazar R. N. lakhelye melletti 1479 m. magas hegy
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése