Keresés ebben a blogban

2018. augusztus 10., péntek

Mišo L. Korać Posmrtna svadba – Posztumusz menyegző


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Posmrtna svadba

Roditeljima

Ponoć je prošla
Gase se lampe u daljini.
Majci niz obraz suza.
Poljubac u  ruku,
put ka tmini.
Kao sat na raskršću,
na vjetrometini,
tiktakće srce
u tišini
i stane...

Riječ se u suzu pretoči.
Hvala...
Sestrinski jauk u daljini
"Jesi l' nam se majko, naspavala,
Jesi l 'morne zatvorila oči"...

Roditeljski okup.
Posmrtna svadba.
Košulja s opšvicama,
Broš, skup prsten vjenčani...
Najljepši osmjeh na ivicama
još toplih
usana njenim...
Poslednji silazak niza stepenice,
Ni da se okrene,
                jekne,
                   naljuti...

Crni svatovi,
              promiču ulice,
                         umrlice,
                           telegrami,
opet umrlice....
Prinose tužni prvičari
posmrtnu mladu
sa ocem
na ponovno vjenčanje.
Skup crnih marama,
sestrinsko do boga naricanje.
Božje svadbeno pojanje...
Stisak koščate ruke,
kao spas od muke,
spored imetka i ostatka,
spored reda i redka.
Sa dobrim od danas
                 da vam se vraća,
                 da vam se u domu,
                 da vam se u rodu,
                 sa pjesmama,
                 sa veselim kolima,
                 dolazi na vrata...
U sjećanju mi počasni plotun,
                 očeva ordenja,
                 govori,
                 odlikovanja...
Starica majka, posmrtna mlada,
budi u nama nježnost,
                  osjećanja.
Od svakog sina ponaosob
                   zaklinjanja...

Odive, sestre, tužbalice
kite svadbare crnim krinovima
na dar Bogu
pred oltar vječni
ponosne porodice
pale svijeće
nektar tečni,
vječitiom mladencima...

Kao Hor mudrih staraca
pred pokajanje,
dvoglasno zapjevaše
"svatovsku pjesmu"
mrtvaca
sa nijemih usana
i mlada
i mladoženja:
"Blago nama nađe radovanje,
dolaze nam djeca na vjenčanje"...

A kad noć padne
nad gradom,
bezglavo
šetamo ja i ulica...
Samo me negdje
iz prikrajka
čuva majčina
slika sa umrlica...
Posztumusz menyegző

Szüleimnek

Éjfél elmúlt.
A távolban lámpaoltás.
Anyám arcán könnycseppek.
Kézcsók,
sötétbe vezet az út.
Útkereszteződésben,
szélfújta óraként
ver a szív
és megáll
a csendben...

A beszéd sírásba fullad.
Köszönet...
A távolban nővérem sikolya
„Anyám, elget aludtál-e,
Szemedet fáradtan húnytad-e le“...

Szülők összejövetele.
Posztumusz menyegző.
Ing paszománnyal,
Melltű, becses jegygyűrű...
Anyám még meleg ajkán
a legszebb
mosoly...
Utoljára jön le a lépcsőn,
Meg sem fordul,
           nem szól,
                 nem haragszik...

Fekete nász,
            vonulnak az utcák,
                     gyászjelentések,
                                 sürgönyök,
ismét gyászjelentések...
Szomorú tanúk kísérik
a posztumusz arát
apával
az újabb menyegzőre.
Fekete kendők gyülekezete,
nővérem síránkozása.
Isten menyegzői igehirdetése...
Csontos kezek kézfogása,
gyötrődések megváltása,
vagyon és egyebek ellenére,
a rend és fegyelem ellenére.
Ez a jóság kísérje
                  utunkat,
                  otthonunkat,
                  rokonainkat,
                  dalolva,
                  vidám kocsikísérettel
                  kopogtat a kapukon...
Emlékeimben díszsortűz,
                 apám emlékérmei,
                 beszédei,
                 kitüntetései...
Öreg édesanyám, a posztumusz ara
gyengédséget, jószándékot
                 ébreszt bennünk.
Külön-külön minden fiától
                     fogadalmat...

Gyászolók, nővérek, siratók
fekete liliomokkal díszítik a násznépet,
Isten kegyelmére
a büszke család
örökös oltára előtt
gyertyákat gyújtanak,
cseppfolyós nektár
a mindörökre fiatal párnak...

Mint bűnbánat
előtt a bölcs öregek Kórusa,
a halottak
“ nászdalát“
néma ajkakkal
kánonban énekelte
az ara
és a vőlegény:
“Jó nekünk, önfeledten örülhetünk,
gyerekeink köszöntenek esküvőnkön“...

És ahogy a várost
az éj betakarja,
céltalanul
bolyongunk, én és az utca...
De nemlétező
rejtekhelyről,
a gyászjelentésről
anyám képe vigyáz rám...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Mišo L. Korać Balkanski voz, Oktotih Podgorica, 2000. str. 51 – 54.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése